Nemzetközi turisztikai város és 22 mintafalu létrehozásával akarják elősegíteni Kínában a tibeti turizmus fejlesztését, amelyre több mint 400 millió jüant (14,5 milliárd forintnak megfelelő összeget) különített el a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartomány kormányzata.
Tibet délkeleti részét, a Lhászától körülbelül 200 kilométerre lévő Nyingcsi prefektúrát - ahol nagy területeket borítanak érintetlen erdőségek, havas hegyek, folyók és legelők - a szakemberek és a vállalkozók potenciális turistaparadicsomként tartják számon.
A kuangtungi tartományi kormányzat négy megyét jelölt ki a fejlesztés helyszínéül. Közülük a prefektúrával azonos nevű Nyingcsi megyében nemzetközi turisztikai várost kívánnak létrehozni mintegy 2 milliárd jüanos (72 milliárd forintos) - kormányzati, illetve vállalati - beruházással - tájékoztatták a kínai sajtót a helyiek.
Három éven belül 22 további mintafalu megépítésére készülnek, egyenként 4,5 millió jüanos (163 millió forintos) ráfordítással. A cél, hogy a körülményeket alkalmassá tegyék arra, hogy a helyi lakosság - amolyan falusi turizmus keretében - családi vállalkozásban, szállást, étkezést biztosíthasson a kirándulóknak, és ezáltal jövedelemhez jusson.
A tibeti turisztikai hivatal adatai szerint az év első öt hónapjában Tibetet 1 millió 450 ezer látogató kereste fel, vagyis közel 26 százalékkal több, mint az előző év ugyanazon időszakában. Közülük 1 millió 420 ezren voltak a belföldi turisták. A hivatal az idén 10 millió turistára és 12 milliárd jüan (434 milliárd forint) bevételre számít. 2011-ben csaknem 8,5 millió hazai turista és 271 ezer külföldi kereste fel a "világ tetejét".
A kínai polgári légi felügyelet és a tibeti kormányzat júniusban állapodott meg arról, hogy a légitársaságokat arra ösztönzik, indítsanak több járatot Lhásza és Hongkong között. Jelenleg hat légitársaságnak 32 járata üzemel Tibetben, de közülük csak egy külföldi: Nepál fővárosába, Katmanduba vezet. A közeli tervekben szerepel Dél-Korea és Japán bekapcsolása a hálózatba.
Előrejelzések szerint Tibet 2015-re évi 15 millió turistát fogadhat. A térségben jelentős infrastrukturális beruházások folynak, csak az elmúlt évben csaknem 5 ezer kilométer új autóút épült és elkészült Tibet első autópályája is, amely Lhászát köti össze a Gonggar repülőtérrel.
A külföldiek Tibetbe utazását Kínában külön szabályozzák, nem ritkán korlátozásokat vezetnek be. A beutazáshoz engedélyre, utazási irodai kapcsolatra, és több helyszín esetén rendszerint bérelt autóra és idegenvezetőre van szükség.
Az Európai Unió állampolgárai a jövőben egyszerűbben kelhetnek útra kutyával, macskával, vagy akár vadászgörénnyel, de az egészségügyi előírások szigorúbbak lesznek - döntött csütörtökön az Európai Parlament (EP).
Az Európai Bizottság azt szeretné elérni, hogy 2030-ra egyetlen olyan gyermek se legyen az egész Európai Unióban, aki nem végzi el az általános iskolát - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
A magyar hozzájárulás növelése az ENSZ válságkezelési és békefenntartási misszióiban - erről szervezett konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Intézete csütörtökön, Budapesten.
Az Európai Bizottság felhatalmazásért fordul a tagállamokhoz, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen befektetési megállapodás megkötéséről Kínával - tudatta szerdán közleményben a brüsszeli testület.
Angela Merkel német kancellár, a konzervatív CDU elnöke és Joachim Gauck szövetségi államfő is méltatta az ellenzéki Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) csütörtökön a párt alapításának 150. évfordulója alkalmából.
Európa új központot nyitott, mely segíti koordinálni a kutatói erőfeszítéseiket a potenciálisan veszélyes aszteroidák észlelésére és nyomon követésére.
Folklórprogramokkal, Ghymes-koncerttel, vadételkóstolóval várja a közönséget a tamási Trófea vadgasztronómiai fesztivál, amelyet június 1-jén rendeznek a miklósvári parkerdőben.
Gyurcsány Ferenc szerint továbbra sincs meg az a cáfolhatatlan bizonyíték, az utolsó "mozaikdarab", amely alapján teljes felelőséggel nyilvánosságra lehetne hozni, hogy kik ki ...
Átlátható kultúrpolitikát követelve jelképesen lezárták az Emberi Erőforrások Minisztériuma épületének bejáratát kedden az Összefogás a Kortárs Művészetért csoport tagjai, a - ...