Barack Obama amerikai elnök a tavalyi év kezdetétől idén június 30-ig 400 millió dollárt költött az újraválasztási kampányára, ebből 86 milliót televíziós politikai hirdetésekre fordított - írja a hétfőn megjelenő The New York Times.
Ezzel a lap szerint Obama előbb és több pénzt tett fel a kampányára, mint bármelyik elődje az elmúlt évtizedekben. Az elnök a jelek szerint abban a taktikában bízik, amely szerint a személyzetbe, a terepen létrehozott irodákba, csúcstechnológiás kampányinfrastruktúrába történő korai beruházás hozza meg neki a sikert novemberben.
A Demokrata Párt dollármilliókat "égetett el" annak érdekében, hogy megtalálja és regisztrálja a rá szavazni hajlandó, a válság miatt nemritkán költözésre kényszerült választókat. A vezetés csaknem 52 millió dollárt fordított a kampányaktivisták fizetésére és juttatásaira, 46 milliót postaköltségekre, 25 milliót mobilszámlák kifizetésére és 15 milliót közvélemény-kutatásra. Obama egyedül júniusban 70,8 millió dollárt költött - ennek több mint a fele hirdetésre ment el -, jóval többet, mint amennyi a támogatóktól befolyik. Ez ráadásul olyan időszakban történt, amikor az ellentábornak jobban ment a kalapozás.
Mostanra, kevesebb mint egy hónappal a két nagy párt elnökjelölt-állító konvenciója előtt az elnök előnye a kampánypénztartalékok terén elpárolgott, sőt a Mitt Romney mögött álló Republikánus Nemzeti Bizottságnak 25 millióval többje volt a kasszájában, mint a demokrata csúcsvezetésnek. Ráadásul a formailag "független", korlátlan költekezésre jogosult konzervatív super PAC-ek (politikai szuper-akcióbizottságok) az elnöki stáb erőfeszítései ellenére is többet költenek televíziós hirdetésekre, mint a demokraták.
Jelenleg még mind Obama, mind Romney - akinek eddig alapvetően a saját pártján belüli riválisaival kellett megküzdenie - az előválasztási kampányalapjából gazdálkodhat, az általános választási kampányalaphoz csak a pártkonvenció után nyúlhat hozzá. Abban a szakaszban, amikor az ellenfeleknek már "csak" egymás legyőzésére kell összpontosítaniuk, eltűnik az elnöknek az abból fakadó, korábbi előnye, hogy republikánus kihívójának meg kellett osztania a figyelmét és a kiadásait.
Mivel az előrejelzések szerint szoros verseny várható, Obama gazdasági háttéremberei nyugtalanok a kampánykasszák állása miatt, és ezért elkezdtek az eredetileg tervezettnél több adománygyűjtő utat beütemezni. Aktivizálták a saját táborában még mindig rendkívül népszerű Bill Clinton volt elnököt, hogy nógassa a vastag bukszájú donorokat: adakozzanak a Fehér Ház jelenlegi lakójának újraválasztását támogató egyetlen super PAC, a Priorities USA Action számára.
Obama egyre sürgetőbb üzenetekkel bombázza a szimpatizánsait. A többi között arra hívta a figyelmet: lehet, hogy a szombati, 51. születésnapja volt az utolsó, amelyet elnökként ünnepelt. Republikánus kampányfinanszírozási szakemberek szerint a demokraták később meg fogják bánni, hogy már a választási harc ilyen korai szakaszában ennyire kiköltekeztek.
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa sürgette a magyar kormányt, hogy vonja vissza azokat az alkotmánymódosításokat, amelyeket nemzetközi és regionális emberi jogi testületek széles körben bíráltak, úgy minősítettek, mint amelyek visszalépést jelentenek az emberi jogok védelmében, és aláássák az alkotmányosságot.
Nagy-Britannia véget vet annak a gyakorlatnak, hogy a multinacionális cégek "homályos" offshore adóparadicsomokba menekítik ki jövedelmeiket a brit adóhivatal elől, és reméli, hogy e törekvéséhez meg tudja nyerni a többi vezető ipari hatalmat is - mondta kedden, a nyolc legnagyobb iparosodott gazdaság (G8) észak-írországi csúcstalálkozójának záró munkanapján a brit pénzügyminiszter.
Kína alaptalan megvádolásával, a média segítségével az Egyesült Államok igyekszik a közvélemény figyelmét elvonni Edward Snowdenről, a hangsúlyt Kína vélt szerepére terelve - állította jegyzetében a Global Times című, angol nyelvű kínai napilap kedden.
"Nem esik egybe" Moszkva és Washington álláspontja a szíriai konfliktus megoldásának ügyében, de mindkét fél a békés rendezést pártolja - derült ki Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő esti megbeszélése után.
A német kancellár elítélte hétfőn a török biztonsági erők fellépését a kormányellenes tüntetőkkel szemben, a német újságíró szövetség (DJV) pedig tiltakozott amiatt, hogy Recep Tayyip Erdogan a török lakosság bujtogatásával vádolta meg a külföldi sajtót.
Nem adott át Kínának titkosított amerikai hírszerzési dokumentumokat az az egykori amerikai CIA-alkalmazott, aki az utóbbi hetekben információkat szivárogtatott ki a The Guardiannek és a The Washington Postnak az amerikai és a brit kormány titkos adatgyűjtési tevékenységéről - ezt maga a kiszivárogtató közölte hétfőn.
Az előrejelzések szerint az idei gabonatermés jelentősen jobb lesz, mint az előző évek termésátlagai. Őszi búzából 4,5 tonna várható hektáronként, és az árpánál is hasonló - a ...
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint közvetlenül 206 ezer embert veszélyeztetett az árvíz, közülük 1570 ember kellett kitelepíteni. Az árvíz mint ...
Az MSZP szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: azért csúszhat két hónapot a pénztárgépek online összekötése, mert a Fidesznek nem sikerült megegyeznie a arról, hogy az ...