Felszámolná a társadalmat megosztó törésvonalakat, ugyanakkor az általa "államcsínynek" nevezett intézmény-elfoglalás felelőseit is elszámoltatná Traian Basescu - derült ki a felfüggesztett román államfő hétfői sajtóértekezletén, miután bizonyossá vált, hogy a leváltására rendezett vasárnapi referendum nem érte el az érvényességi küszöböt.
Basescu megállapította, hogy a társadalmat ideológiai, szociális és gazdasági törésvonalak osztják meg, és úgy vélekedett, hogy ezek felszámolása lesz a legfontosabb feladata, amikor visszatér az elnöki hivatalba. Basescu Románia megromlott külföldi megítélését is újjáépítené.
"A román szavazók többsége, mintegy tíz és fél millió ember nem vett részt a népszavazáson, vagy nemet mondott az elnök leváltására. Meg kell értenünk, hogy a román nemzetnek 22 millió tagja van, nemcsak 7 millió (ahányan Basescu leváltásra szavaztak - a tud. megj.). Van, aki hétmillió embert akar képviselni, de én államfőként csak a 22 millió román állampolgár elnöke lehetek" - mondta Basescu Victor Ponta miniszterelnök aznapi nyilatkozatára utalva, aki a Basescu leváltására szavazó hétmillió ember "megvédését" nevezte meg legfőbb feladataként.
A hivatalába visszatérni készülő Basescu ugyanakkor azt mondta, a "meghiúsult államcsíny" szervezőinek, azoknak, akik az állami intézményeket politikai érdekeiknek rendelték alá, törvény előtt kell felelniük tetteikért. "Senkit sem lehet elszámoltatni szavazatáért, de bárkit felelősségre lehet vonni, amikor szándékosan olyan jogszabályokat hoz, amelyekkel megbénítja az állami intézmények működését" - mondta a felfüggesztett államfő.
Basescu felszólította a kormányzó Szociál-liberális Szövetséget, hogy fejezze be az állami intézmények ellen indított "hadjáratát", és lépjenek fel együtt az intézmények megerősítése és pártbefolyás alóli kivonása érdekében. Arra a kérdésre, hogy ezek után miként látja megvalósíthatónak a politikai társbérletet a szociáldemokrata-liberális kormánnyal, Basescu azt mondta, megvan a tapasztalata a 2007-es időszakból. Akkor a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt kormányon Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök vezetésével és a Szociáldemokrata Párt hallgatólagos parlamenti támogatásával.
A parlament által július 6-án felfüggesztett államfő leváltásáról július 29-én rendeztek népszavazást Romániában. A referendumon a részvétel 46,23 százalékos volt. Mivel ez elmarad az 50 százalékos érvényességi küszöbtől, a népszavazás eredményét várhatóan érvényteleníti az alkotmánybíróság, és Traian Basescu államfő visszatérhet hivatalába.
Összesen 8 millió 455 ezer 336 állampolgár adta le voksát, akik közül 7 millió 400 ezren (87,52 százalék) voksoltak Basescu leváltása mellett, 943 ezren (11,15 százalék) pedig ellene, olyan körülmények között, amikor a felfüggesztett államfőt támogató ellenzéki Demokrata Liberális Párt a referendum bojkottálására szólította fel híveit.
Ferenc pápa az umbriai püspökök kérésének eleget téve Szent Ferenc ünnepén, október 4-én Assisibe látogat - jelentette be Domenico Sorrentino, Assisi püspöke.
Az Európai Unió állampolgárai a jövőben egyszerűbben kelhetnek útra kutyával, macskával, vagy akár vadászgörénnyel, de az egészségügyi előírások szigorúbbak lesznek - döntött csütörtökön az Európai Parlament (EP).
Az Európai Bizottság azt szeretné elérni, hogy 2030-ra egyetlen olyan gyermek se legyen az egész Európai Unióban, aki nem végzi el az általános iskolát - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
A magyar hozzájárulás növelése az ENSZ válságkezelési és békefenntartási misszióiban - erről szervezett konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Intézete csütörtökön, Budapesten.
Az Európai Bizottság felhatalmazásért fordul a tagállamokhoz, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen befektetési megállapodás megkötéséről Kínával - tudatta szerdán közleményben a brüsszeli testület.
A menedékkérők engedély nélküli távozása és a menekültügyi eljárással való visszaélés magas arányára tekintettel 2013. július 1-jétől bevezethetik a menekültügyi őrizetet A a ...
Az LMP nyílt levélben kéri a magyar EP-képviselőket, hogy ne támogassák az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti új agrár-szabadkereskedelmi megállapodást, mert a tengeren ...
A Jobbik szerint nem szabad tovább várni és a kormány "utolsó esélyéhez" érkezett, hogy "megnyugtató választ" adjon a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) és a ...
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) arra kéri a kormányt, hogy a napokban bejelentett költségvetési zárolás semmilyen mértékben ne érintse a felsőoktatási ...