A Szíriában kialakult rossz biztonsági helyzet, valamint "a sorozatos emberrablások" miatt a Külügyminisztérium ismételten és nyomatékkal kéri a magyarokat, hogy ne utazzanak az országba, illetve az esetlegesen még ott tartózkodók haladéktalanul hagyják el Szíriát.
A tárca konzuli szolgálata a honlapján emlékeztetett arra, hogy Szíria az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába tartozik.
Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője a múlt hónap végén úgy nyilatkozott, a legutóbb július 6-án kérték a magyar állampolgárokat arra, hogy ne utazzanak Szíriába, illetve az ott tartózkodók azonnal hagyják el az országot.
Hétfőn Szíriában elraboltak három magyar állampolgárt, akik korábban rendőrök voltak. A fegyveresek eddig semmilyen követelést nem fogalmaztak meg, a kapcsolatot sem vették fel a hozzátartozókkal, a Terrorelhárítási Központtal (TEK) vagy Magyarország szíriai külképviseletével.
Áprilisban ugyancsak Szíriában két magyar állampolgárságú férfit hurcoltak el ismeretlen fegyveresek. A túszokat még nem sikerült kiszabadítani.
Tokió tárgyalni akar Észak-Koreával az általa elrabolt japán állampolgárok ügyének rendezése érdekében - közölte Abe Sindzó japán kormányfő vasárnap, miután tanácsadója Phenjanban az elrabolt emberek azonnali visszaszolgáltatására és a történtek részletes kivizsgálására szólította fel a helyi vezetőket.
Tokió tárgyalni akar Észak-Koreával az általa elrabolt japán állampolgárok ügyének rendezése érdekében - közölte Abe Sindzó japán kormányfő vasárnap, miután tanácsadója Phenjanban az elrabolt emberek azonnali visszaszolgáltatására és a történtek részletes kivizsgálására szólította fel a helyi vezetőket.
Több mint kétszázötvenezren voltak jelen a római Szent Péter téren és környékén a Ferenc pápa vezette szombat esti pünkösdi virrasztáson, melyen az egyházfő a hívők által megfogalmazott kérdésekre is válaszolt, hangsúlyozva, hogy az embernek nem szavakkal, hanem egész életével kell megvallania hitét, egyben óva intve a hívőket és az egyházat a bezárkózástól.
A legnagyobb magyar zarándoklatra Erdélyből, Magyarországról és a világ minden tájáról érkeztek. A legtávolabbról jötteket az Argentínából érkezett tíz tagú csoportot megtapsolta a tömeg.
Dél-Baranya kerékpáros turizmusának fellendítését szolgálja az a 400 millió forintos beruházás, amelynek konzorciumi megállapodását pénteken Pécsen írták alá az abban érdekelt ...
A Hajdú-Bét és a Novofarm Rt. által megkárosított baromfitenyésztők felkérték Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselőt, hogy a parlamentben képviselje az ügyüket - közölte ...
A Párbeszéd Magyarországért (PM) azt javasolja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetőinek, hogy fontolják meg a trafikpályázatok szerződéseibe foglalt koncessziós díjak két és ...
Elindult négynapos útjára a budapesti Nyugati pályaudvarról a Boldogasszony zarándokvonat a pünkösdi csíksomlyói búcsúra. A csíksomlyói szombati szentmisét - amelyet a Duna élőben - ...