Tőkés: a romániai magyarok a román és a magyar érdekek mellett foglaltak állást

kategória: Külföld
2012 július 31, kedd - 10:00 | szerző: mti
Címkék: tőkés lászló, román népszavazás, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
A romániai magyarok a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló népszavazáson tanúsított magatartásukkal a demokrácia, valamint a román és a magyar érdekek mellett foglaltak állást - jelentette ki hétfőn Nagyváradon Tőkés László európai parlamenti képviselő.

Az EP-képviselő, aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke is, sajtótájékoztatón fejtette ki, hogy a romániai magyarok távolmaradásukkal nem a "politikai abszenteizmus" gyakorlatához folyamodtak, hanem politikai opciójukat fejezték ki, és állást foglaltak a Ponta-Antonescu páros ellen.

Tőkés szerint önmagában is beszédes, hogy a választók 65 százaléka - az 54 százalék távolmaradó és a Basescu leváltása ellen szavazó mintegy 11 százalék - foglalt állást Basescu maradása mellett. Megállapította: markáns különbség van az erdélyi és a Románia többi részén élő választók opciója között, utalva arra, hogy egész Erdélyben alacsonyabb volt a részvétel, mint Románia déli és keleti részén.

Tőkés szerint a népszavazás eredményeinek tükrében "viszonylagossá és nevetségessé" válik a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a júniusi helyhatósági választások után a saját sikeres szerepléséről hangoztatott története, ugyanis a romániai magyarok a referendumon nem hagyták magukat befolyásolni az RMDSZ "opportunista" pártpolitikájától. Mint mondta, "önvizsgálatot" kell tartania az RMDSZ vezetőségének, és bírálta Kelemen Hunort, aki azt mondta, hogy a népszavazásnak nem volt közvetlen tétje a romániai magyarok számára. Tőkés szerint márpedig komoly tét a romániai magyarság számára az, hogy milyen "rendszerben" élnek.

Az EP-képviselő szerint Orbán Viktor nem tett mást azáltal, hogy távolmaradásra szólította fel a romániai magyarokat a népszavazástól, mint síkraszállt azon demokratikus értékek mellett, amelyek mellett az Európai Unió és az Európai Néppárt is felemelte szavát. Köszönetet mondott ezért a magyar kormányfőnek, hogy "ebben az európai ügyben" a romániai magyarok és a románok, valamint a romániai demokrácia mellett állt ki.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

RMDSZ-kongresszus - Kelemen Hunor: az autonómia ügye nem lehet fegyver a belső csatározásokban
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) meg kell teremtenie mind a területi, mind a kulturális autonómia jogi kereteit, ennek érdekében a magyar politikai tényezőknek meg kell állapodniuk, hogy csatározásaikban az autonómia ügyét nem használják fegyverként - hangoztatta Kelemen Hunor elnöki beszámolójában szombaton, az RMDSZ Csíkszeredában zajló 11. kongresszusán.
szombat 17:34
RMDSZ-kongresszus - Ponta: az alkotmány is szentesítheti, hogy a romániai magyarok az ország részei
A Romániát nemzetállamként meghatározó alkotmány első cikkelyének megváltoztatására nincs reális esély, de olyan módosításra igen, amely garantálja, hogy a romániai magyarok az ország részei, egyenlő és legitim polgárai - hangoztatta Victor Ponta román miniszterelnök, a Bukarestben kormányzó Szociáldemokrata Párt elnöke szombaton Csíkszeredában, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 11. kongresszusán.
szombat 17:23
RMDSZ-kongresszus - Semjén: Magyarország sikeres Romániában érdekelt
Magyarország abban érdekelt, hogy Románia sikeres legyen, és az erdélyi magyarság szülőföldjén otthon érezze magát - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szombaton Csíkszeredában, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 11. kongresszusán elmondott beszédében.
szombat 16:44
Csíkszereda polgármestere: Erőss Zsoltról nevezzék el a város sportcsarnokát
A Himalájában eltűnt hegymászó a város szülötte.
szombat 16:15
Turistalátványosság lesz az Árpád-vonal alagútjaiból
Újra látogatható a második világháborús Árpád-vonal földalatti bunkerrendszere Kárpátalján.
szombat 12:23
A német államfő a hivatalában fogadta Konrád Györgyöt
Joachim Gauck német államfő magánbeszélgetésen fogadta berlini hivatalában Konrád Györgyöt pénteken a Kossuth-díjas magyar író, szociológus 80. születésnapja alkalmából.
szombat 10:26