Az A38 lett a világ legjobb bárja

kategória: Kultúra
2012 február 21, kedd - 10:37 | szerző: szeretlekmagyarorszag.hu/richpoi.com
Címkék: a38, a38 hajó, koncert, címkefelhő
Szóljon hozzá!
A Lonely Planet versenyén három hónapon át lehetett voksolni a világ legjobb klubjaira, melyet hétfő este végül fölényesen nyert meg az A38 Hajó. A dobogó második fokára egy holland klub került, míg a harmadik helyen szintén egy magyar hely, a Szimpla Kert végzett. Gratulálunk!

Drámai feszültségben zajlott a Lonely Planet három hónapon át tartó versenye a Világ legjobb klubja címért, de a finis bebizonyította: sokak szeretik a Hajót, Budapestet, Magyarországot, s ezt hajlandók nem csak egyetlen gombnyomással, hanem egy spontán szimpátiamozgalom keretében is kimutatni.

A budapesti A38-as hajó győzelmével ért véget ma éjjel, pontosabban hajnali kettőkor a világ egyik legrangosabb útikönyvkiadójának, a Lonely Planetnek a közönségszavazása a világ legjobb bárjáról. Az A38 az utolsó éjszaka is több ezer új szavazatot szedett össze, így végül 13 és fél ezer vokssal, fölényesen nyerte a versenyt, amiben összesen 100 bár mérkőzött meg a világ minden tájáról.

A második helyen 9 és fél ezer szavazattal egy holland hely, a The Witte Aap (Fehér Majom) végzett, míg a bronzérmet szintén egy nagyon ismert magyar pub, a Szimpla kapta, 4 és fél ezer szavazattal.

6090_a38hajo-este.jpg
A szavazásnak nagy idegenforgalmi értéke lehet, hiszen a Lonely Planet a világ egyik legismertebb útikalauza, és rengeteg külföldi turista dönt akár az úticéljáról is a javaslatai alapján. A voksolók sem jártak rosszul, köztük ugyanis egy 5 ezer dollár értékű utazási utalványt sorsolnak ki. Azt még egyelőre nem árulták el, hogy ennek ki lehet a boldog tulajdonosa.

Az A38 az éjszaka jókora bulival ünnepelte a Lonely Planet szavazás finisét. Éjféltől feszült figyelemmel követték a szavazás véghajráját, aztán pedig neves dj-k gondoskodtak a hangulatról.

A játék kezdetén novemberben meglepődve látták az A38 üzemeltetői, hogy a patinás bedekker-guru, a Lonely Planet őket is felvette a listájára, vagyis nem csak, hogy az eszükbe jutottak, hanem előbb bejelentkezés nélkül jól megvizsgálták, majd véleményeztek és szavazásra ajánlották őket egy olyan mezőnyben, amely a világ valamennyi klubját, bárját, szórakozóhelyét magában foglalja.

6090_a38hajo2.jpg
A verseny honlapján zajló szavazás alatt gyorsan kiderült, hogy legnagyobb vetélytársunk a rangos címért a rotterdami De Witte Aap (Fehér majom) nevű klub, amely a város egyik legkedveltebb helyszíneként estéről-estére zsúfolásig megtelik, s ahol a hollandok hosszan az éjszakába nyúlóan örülnek, mulatnak, vitatkoznak, ismerkednek, s ha verseny van, akkor nagy-nagy összetartásban kedvenc helyüket támogatják.

Így teljesen érthető, hogy a szavazás utolsó napjára hatalmas szurkoló-bulit rendeztek, amelyen a jelenlevők a helyszínen is szavazhattak, valamint ismerőseiket, barátaikat további szurkolásra buzdíthatták. Ennek köszönhetően néhány órával a verseny vége előtt a hollandok iszonyatosan belehúztak, s óránként kétszáz szavazattal vették célba a mi körülbelül másfél ezer szavazatnyi előnyünket. Ahogy számaikban a különbség csökkent, úgy merült fel a kétely aziránt, megtarthatják-e előnyünket.

6090_a38hajo3.jpg
Ekkor a szavazás legújabb fejleményei meghúzták a vészharangot, s hamarosan egy még sohasem látott összefogás alakult ki a hajóra szavazók, a hajót kedvelők körében. Számos honlap kezdett szavazásra buzdítani, izzottak a Facebook oldalak, rendkívüli hírlevelek, telefonok, valamint a Hajón megtartott támogató-buliban az együtt szurkoló emberek.

Hatalmas megtiszteltetés, hogy nem sokkal azután, hogy a Sziget Fesztivál lett Európa legjobbja, immár még egy helyről elmondhatjuk, hogy a miénk, s egyben világraszóló, pozitív unikum: mindannyiunk Hajója.

A nyertesek teljes listájához KATTINTS IDE!



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Schilling Árpád darabját mutatták be a brüsszeli Kunstenfestivaldesarts programjának részeként
Schilling Árpád rendezésében a Krízis-trilógia utolsó részét, A papnő című darabot mutatták be szerda este a brüsszeli Kaaitheaterben, a Kunstenfestivaldesarts programjának részeként.
csütörtök 17:11
Alapítvány Makovecz Imre szellemi hagyatékának gondozására
Alapítványt hoztak létre Makovecz Imre szellemi hagyatékának feltárására, katalogizálására és gondozására a Kossuth-díjas építész családtagjai és tanítványai, akik csütörtökön Budapesten jelentették be a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány megalakulását.
csütörtök 17:09
Nyeregszemle Ópusztaszeren: Vivát Huszár!
Több mint négyszáz ló és lovasa érkezik meg a napokban az ópusztaszeri Nyeregszemlére, hogy részt vegyen a Kárpát-medencei lovas hagyományőrző találkozón és ismeretszerző fesztiválon. Lesz itt minden, ami a lóhoz kötődik: bemutatók, tárgyak, kiállítások, zene, öltözetek, harcok, találkozók.
csütörtök 16:32
Magyarok mutatják be az első sztereó 3D épületvetítést + videó
Bordos László Zsolt és csapata mutat be először 3D animációt sztereó 3D, azaz szemüveggel nézhető tartalommal ötvöző épületvetítést; a világpremierre Svájcban, a genfi Mapping Festival pénteki záróeseményeként kerül sor.
csütörtök 16:15
A Lipcsei Gewandhaus Zenekar és Leonidasz Kavakosz a Müpában
Riccardo Chailly vezényletével a Művészetek Palotájában lép fel pénteken a több mint 230 éve alapított Lipcsei Gewandhaus Zenekar; a szólista Leonidasz Kavakosz világhírű hegedűművész lesz.
csütörtök 15:20
Az UNESCO listáján a kalocsai!
A kalocsai pingálást, népviseletet és néptáncot is felvette az UNESCO az élőhagyományok listájára. Tartsatok velünk, és tudjatok meg minél többet a népszerű kalocsai motívumokról, színekről, formákról.
csütörtök 14:56