Pénteken és szombaton egymás mellett tekinthető meg az első Magyarországon nyomtatott könyv, a Budai krónika hazánkban található mindkét példánya a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe alkalmából az Országos Széchényi Könyvtárban.
A Magyarország történetét Mátyás király uralkodásának kezdetéig elbeszélő Budai krónikát 1473-ban nyomtatta a német származású, egykor Rómában dolgozott nyomdász, Hess András, akinek műhelye nem messze a könyvtár épületétől, vélhetően a mai Fortuna fogadó udvarán működhetett - mondta el az MTI-nek pénteken az OSZK Régi Nyomtatványok Tárának vezetője.
Farkas Gábor Farkas emlékeztetett: a mintegy kétszáz példányban elkészült kötetből mára tíz maradt fenn, ebből kettő található Magyarországon, az OSZK-ban és az ELTE Egyetemi Könyvtárában. Az Egyetemi Könyvtár által őrzött kötet különlegessége, hogy egybe volt kötve Julius Caesar A gall háború című művével, abból választották le 1875-ben.
Az ingyenesen megtekinthető kamara-kiállítás a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe programsorozat eseményeként 137 év után ismét együtt mutatja be a közönség elől máskor elzárt két hazai példányt, és velük együtt Julius Caesar művének szintén 1473-as kiadását.
A látogatók által is megfigyelhető lapszéli bejegyzések elárulják, hogy ennek a két példánynak magyar tulajdonosai voltak - hívta fel a figyelmet Farkas Gábor Farkas, aki szombaton 11 órakor és 15 órakor előadást is tart a Budai Krónikáról.
A Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepét Buda 1686-os visszavívására emlékezve tizedik alkalommal rendezi meg a Budavári Önkormányzat és a Litea Könyvesbolt a budai Várban, a Szentháromság téren.
Svédországból és más országokból is van érdeklődés a Kedvesem iránt, elképzelhető, hogy készülnek feldolgozások, de ez még alakulóban van. ByeAlex, az Eurovíziós Dalfesztivál tizedik helyezettje erről kedden Budapesten sajtótájékoztatón beszélt egy újságírói kérdésre.
Ligeti György Le Grand Macabre című operájának a Neue Oper Wienben 2012 októberében bemutatott és repertoáron lévő változata kerül színre, részben azonos szereplőkkel a Művészetek Palotájában. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben szerda este a Pannon Filharmonikus Zenekar játszik, Vajda Gergely vezényletével.
Starfactory címmel új magyar musical ősbemutatójára készül a Thália Színház: a könnyűzenei tehetségkutató verseny résztvevőiről szóló darabot június 1-jén láthatja először a közönség a nagyszínpadon.
Az Ökumenikus Segélyszervezet idén Miskolcon indította el legnagyobb országos segélyprogramját, az EU-élelmiszersegély programot, amelynek keretében szerdán ezer miskolci rászorulónak ...
Magyarországon folyamatosan nő a méhcsaládok és a méhészek száma: az országban több mint 20 ezren foglalkoznak méhészettel, a méhcsaládok száma pedig meghaladta az egymilliót - Gere a ...
A Political Capital kutatási igazgatója és a Századvég vezető elemzője a Duna Közbeszéd című műsorában elemezte a komlói időközi választás eredményeit.
ByeAlex a döntőbe jutással is elégedett, színpadi produkciójának kísérőzenészei optimistábbak: úgy látják, minden esély megvan a korábbi éveket felülmúló magyar szereplésre a Az ...