A kultúrák közti párbeszéd jegyében filmvetítések, kerekasztal-beszélgetés, világzenei programok és marokkói finomságok lesznek az egykori svéd külügyminiszterről, Anna Lindh-ről elnevezett euro-mediterrán kulturális alapítvány magyar szervezetének vasárnap kezdődő eseményein.
Zsarnai Gábor, az alapítvány rendezvény menedzsere elmondta az MTI-nek, hogy július 22-én délelőtt a Szimpla kertben az egykori Tűzraktér csapata szervezésében cirkusz- és táncworkshopot tartanak, majd az Egy íz helyett piac címmel a Vitakultúra Egyesület rendez workshopot, majd tánc és mozgás lesz mindenkinek. Mindeközben a mobil Fair Trade (méltányos kereskedelem) kávézóban a világ minden tájáról származó kávékat és teákat kóstolhat a közönség.
Este a Szimpla Jam vasárnapi, hagyományos örömzenélése előtt levetítik Lillie Paquette We are Egypt (Egyiptomiak vagyunk) című, 2012-ben készült 75 perces dokumentumfilmjét az Arab Tavaszról és az egyiptomi események hátteréről. Rövidfilmeket mutatnak be ugyancsak az Arab Tavasz témaköréből vasárnap délután ötkor a fesztivál másik helyszínén, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Omar Robert Hamiltonnak, a kairói nonprofit médiaközpont, a Mosireen Media Center alapítójának a felvételei a cenzúrát megkerülve mutatják meg a Tahrir téri eseményeket belülről. A vetítések utáni beszélgetésen részt vesz Mohammed Antar egyiptomi zenész, Bisztrai Márton író, a palesztin területeken élő, keresztényekről szóló Hit, fegyverek, szüzek című könyv szerzője és N. Rózsa Erzsébet, a Magyar Külügyi Intézet koordinációs igazgatója, Közel-Kelet szakértő - sorolta.
Az Uránia kávézójában este fél nyolctól a nemzetközi Babel trió lép fel. A három zenész előtte a balatonlellei Babel Sound világzenei fesztiválon szerepel. A trió tagja Edward Powell kanadai muzsikus, aki saját készítésű hangszerein indiai klasszikus és közel-keleti zenét ad elő, Mohammed Antar neyen (egyiptomi fuvolán), míg Akas Batt Belgrádban élő indiai zenész tablán játszik.
Az Uránia-estet az ugyancsak nemzetközi zenekar, a Taram világzenei koncertje zárja. Az együttesben, amely 2010-ben jött létre, a szerb Bojana Nikolic énekel, a belga Tuur Florizone harmonikázik, az egyiptomi Mohammed Antar fuvolán, a lengyel Bogusz Wekka ütős hangszereken, a katalán Oriol Gonzalez bőgőn, míg György Mihály gitáron játszik.
A Ramadán Fesztivált július 27-től minden héten péntekenként (ez a muszlim vasárnap) tartják meg a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, az óbudai Korona téren. A ramadán a muszlimok legszentebb ünnepe, idén július 20. és augusztus 18. közé esik. A fesztiválon ebből az alkalomból Said Tichiti, a Magyarországon élő marokkói zenész eredeti sátrat állít fel és maga főz is, amikor a muszlim közösséget napnyugta után közös étkezésen, iftáron látja vendégül.
A marokkói Said Tichiti és zenekara, a Chalaban lesza rendszeres fellépő, de július 27-én a Tariqa együttes is zenél: Said Tichiti énekel, Dresch Mihály szaxofonon, Kovács Ferenc hegedűn és trombitán fog játszani, Halmos András ül a dobnál. A fesztivál további három napján, augusztus 3-án, 10-én és 17-én filmvetítések is lesznek a muszlim zenekultúra köréből.
Az alapítvány rendezvényei ingyenesen látogathatók a múzeumi koncertek kivételével - tette hozzá a menedzser. Az alapítvány névadója, a svéd Anna Lindh (1957-2003) szociáldemokrata politikus, jogász, aki külügyminiszterként közvetített többek között a Koszovó és Szerbia közötti konfliktusban, majd 2003-ban egy szerb férfi lelőtte Stockholm egyik áruházában.
Az alapítvány előzményei 1995-re nyúlnak vissza, amikor Barcelonában az unió képviselői elhatározták, hogy az EU és 12 mediterrán ország együttműködik a kulturális párbeszéd jegyében. Az Anna Lindh Alapítványt az euro-mediterrán régióban az emberi és szociális dialógusért 2005-ben hozták létre 45 országban, köztük Magyarországon 40-50 civil szervezet részvételével. Ma az alapítványnak összesen háromezer civil szervezet a tagja az euro-mediterrán régióban és központja az egyiptomi Alexandriában van - összegezte Zsarnai Gábor.
Nemzetközi és magyar kortárs alkotásokat felvonultató kiállítással, nyitott stúdiókkal, vásárlási akciókkal, dizájn túrákkal, gasztroprogramokkal, gyerekeknek és felnőtteknek szóló workshopokkal várják az érdeklődőket az idei Design Hét Budapest fesztiválon szeptember 27. és október 6. között a fővárosban. Az esemény díszvendége Olaszország lesz.
Tenki Réka és Fekete Ernő főszereplésével ezúttal színházban mutatják be a legendás mozifilm történetét, a Római vakációt. Az Orlai Produkciós Iroda előadását a szentendrei városháza udvarán láthatja a közönség júliusban.
Az eddigieknél korábban, június elsején kezdődnek az idei Óbudai Nyár eseményei, amelynek keretében augusztus 31-ig tizenegy helyszínen lesznek zömmel szabadtéri rendezvények a főváros III. kerületében.
Világhírű zenészek lépnek színpadra a frissen megújult fertődi Esterházy-kastély épületegyüttesében és parkjában a 15 héten át tartó Eszterházi Vigasságok programsorozaton: május 31. és szeptember 15. között 60 koncerttel és 150 magyar és külföldi művész fellépésével várják az érdeklődőket.
Az operaház fantomja bemutatójának 10. évfordulójára különleges előadással készül a Madách Színház: május 30-án a jubileum alkalmából színpadra lépnek mindazok, akik eddig szerepeltek a musicalben.
Több száz hangszert próbálhatnak ki pénteken és szombaton, akik ellátogatnak a III. Nagy Hangszerválasztóra, a Maglódi úti Merkapt Sportközpontba a Nagy Sportágválasztó társrendezvényére.
A bizonytalanságot, a passzivitást erősítették az elmúlt hetek, a pártok támogatottságában nem következett be érdemi változás az Ipsos legfrissebb, május első felében végzett ...
Enyhül a feszültség a H7N9-es madárinfluenzával kapcsolatosan Kínában: több helyen megszüntették a vészhelyzeti készültséget, s a baromfipiac is élénkülést mutat.
Közel került az ezüstérem megszerzéséhez a Videoton, mivel legyőzte a Kaposvárt, az OTP Bank Liga 28. fordulóját vele együtt 48 ponttal kezdő MTK pedig kikapott a Ferencvárostól.