Gyermekelőadással és felnőtt darabbal jubilál a Szegedi Várjátékok

kategória: Kultúra
2012 június 29, péntek - 10:52 | szerző: mti
Címkék: Szegedi Várjátékok, szeged, várjátékok, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Tizedik, jubileumi évadát nyitotta meg csütörtökön a Szegedi Várjátékok: a július 29-ig tartó programsorozatban több mint harminc előadást láthat a közönség; a rendezvény idén egy színházi táborral is kiegészül.

A megnyitó után Kancsár József, a Szegedi Pinceszínház igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy idén még nagyobb hangsúlyt fektettek a gyerekekre, hiszen minden vasárnap és szerdán matiné várja a kisebbeket. Emellett a felnőtteknek is készülnek előadások, köztük egy komédia a Szegedi Nemzeti Színház művészeivel együttműködve.

A jubileumi Várjátékokon mintegy húsz gyermekelőadás lesz, vendégül látják a Fogi Színházat, a Hókirálynő Színházat, a SZÖSZ -Szabad Ötletek Színházát, mellettük a Holló Együttes színesíti a programot gyermekkoncertjével. Az előadások közt láthatják a kicsik például az Elveszett királyfit, a Piroska és a farkast és a Pöttyös Pannit is.

Folytatódik a Némó Úszósulival való együttműködés, melynek keretében interaktív népmesékkel várják az érdeklődőket. Emellett ingyenes egész napos kísérőprogramok lesznek, köztük lovas szekér, népi játszótér, kézműves foglalkozás, ugrálóvár, kalandpark. Ebben az évben újdonság a nyári színjátszó tábor, amelyben neves színházi szakemberekkel dolgoznak majd együtt a fiatalok két turnusban.

Az idei felnőtt előadások között található Neil Simon Furcsa pár című világsikerű darabjának női változata, emellett láthatnak egy kétszemélyes rendhagyó produkciót is a nézők: a Mondod-e még a szót, szeretlek? címmel futó darab a párkapcsolati buktatókról szól.

A Szegedi Pinceszínház a Szegedi Nemzeti Színház színészeivel együttműködésben állítja színpadra a Peleskei nótárius című zenés népszínművet. A darabot Ádám Tamás rendezi. Emellett repertoáron tartották idén is a tavaly már nagy sikert aratott Egy csók és más semmi című előadást.

Az igazgató elmondta: bár idén nagyon kevés támogatót tudtak megszólítani, a produkciókínálaton ez egyáltalán nem érezhető, hiszen még így is mintegy háromtucat előadásnak ad otthont a szegedi várkert.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Csurka Eszter kiállítása az Ernst Múzeumban
Változatos technikákkal készült művekkel és rendhagyó installációval idézi meg Pilinszky János egyik versét A tengerpartra című tárlat, amely vasárnaptól látható a budapesti Ernst Múzeumban.
szombat 18:29
A BKF művészeti hallgatóinak kiállítása Budapesten
A Budapesti Kommunikációs Főiskola (BKF) csaknem hatvan hallgatójának mintegy ötven alkotását, köztük öltözékeket, dizájntárgyakat, animációs filmeket és videoklipet mutatnak be azon a kiállításon, amely Selection címmel vasárnaptól látható az Iskola Klubban Budapesten.
szombat 16:24
TITÁNium Színházi Szemle vasárnaptól a Jurányiban
Az elsősorban fiatal színházi alkotók előadásait felvonultató TITÁNium Színházi Szemlére várja a közönséget a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban vasárnaptól a FÜGE Produkció; az fesztivál szerdai zárónapján a szemléhez kapcsolódó pályázat eredményhirdetését is megtartják.
szombat 16:18
Sierra Maestra-koncert Budapesten és Pécsett
Budapesten és Pécsett is fellép jövő héten a legismertebb kubai zenei irányzat, a son leghíresebb képviselője, a Sierra Maestra.
szombat 11:28
Zeneakadémia: koncertszervezéssel bővül a tevékenységi kör
Liszt Ferenc születésnapján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyílik meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújított épülete. Az intézmény koncertszervezési tevékenységbe is kezd, és meghirdette az első szezon hangversenyeit.
csütörtök 15:51
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
Nagyszabású nemzetközi divatshow keretében zárul júniusban a Design Terminál harmadik alkalommal meghirdetett öltözéktervezési pályázata, amely idén a Gombold újra! Közép-Európa címet kapta.
csütörtök 15:46