A nagyközönség számára eddig ismeretlen műveket is kiállítanak a Rejtett kincsek az Esterházy-gyűjteményből című kaposvári tárlaton, amely a Kaposfest nemzetközi kamarazenei fesztivál kísérőrendezvényeként nyílik meg csütörtökön. A tárlatra hétfőn érkezett meg a Szépművészeti Múzeum felbecsülhetetlen értékű gyűjteményéből 48 műalkotás.
A tárlat bepillantást enged az itáliai reneszánsz és a barokk, valamint a 17. századi holland és flamand mesterek műveibe. A kiállítás érdekessége, hogy több festmény restaurálása a közelmúltban történt meg, így a nagyközönség számára eddig ismeretlen művek is láthatók lesznek. Különlegességnek számít, hogy az alapításának 300. évfordulóját az idén ünneplő város ezzel a kiállítással emlékezik meg gróf Esterházy Pál (1635-1713) birodalmi hercegről, Magyarország nádoráról, aki Kaposvár betelepítésére adott engedélyt.
Esterházy Pál neves műpártoló és műgyűjtő, a magyarországi barokk költészet egyik kiemelkedő alakja volt. 1681-ben Magyarország nádorává választották, 1687-ben megkapta a birodalmi hercegi címet. Az 1690-es évektől visszavonult a közélettől, elsősorban családi birtokaival és a művészetekkel foglalkozott.
A kiállítást a képekkel együtt Kaposvárra érkező Ember Ildikó művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának vezetője ajánlja majd a látogatók figyelmébe, míg Kaposvár és az Esterházy-család kapcsolatát Szita Károly polgármester idézi fel a megnyitón.
Mint arról Ember Ildikó, a kiállítás kurátora a képek kicsomagolása előtt újságíróknak beszámolt, a művészetek pártolásában élen járó magyar arisztokrata család a 17. század elejétől több nemzedéken át gyűjtött műtárgyakat. A dinasztia legjelentősebb műgyűjtője II. Miklós herceg (1765-1833) volt, aki főként festményekkel gyarapította a családi képtárat és a 19. század elején Európa egyik legkiemelkedőbb értéket képviselő műgyűjteményével rendelkezett.
Az állam 1871-ben vásárolta meg a páratlan, mintegy 600 festményt, 3500 rajzot és 51 ezer metszetet tartalmazó Esterházy-gyűjteményt, amely később a Szépművészeti Múzeum kollekciójának alapja lett. Az Esterházy-gyűjteményből válogatott kiállítás október 27-ig tekinthető meg Kaposváron.
Újcirkuszi előadással indítja és zárja a Trafó a jövő szezont, amelyben Mundruczó Kornél és a Krétakör új produkcióját is láthatja a közönség. Az évad programját a jelenlegi és az előző igazgató - aki végül visszatért az intézménybe - közösen alakította ki.
Folklórprogramokkal, Ghymes-koncerttel, vadételkóstolóval várja a közönséget a tamási Trófea vadgasztronómiai fesztivál, amelyet június 1-jén rendeznek a miklósvári parkerdőben.
Hallgatni akartam címmel Márai Sándor eddig ismeretlen munkáját, az Egy polgár vallomásai harmadik részének tekinthető esszéregényt mutatja be május 28-án a Helikon Könyvkiadó. Az író az emigrációban született első művében 1938-tól 1950-ig rajzolja meg a polgárság történetét.
Emmelie de Forest dán énekesnő nyerte Only Teardrops (Csak könnycseppek) című dalával az 58. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton este rendezték a svédországi Malmőben. A Magyarországot képviselő ByeAlex Kedvesem című számával 10. lett.
Az utóbbi két évtizedben szinte teljesen hiányzó európai közönségfilmekkel, elsőként olasz mozisikerekkel lép piacra júniustól egy magyar vállalkozás, amely eddig mozik üzemeltetésével foglalkozott.
Május 15-étől megváltozik a vasúti pótdíj mértéke - részletek a kedvezményezettek köréről és a pontos díjszabásról. Érdemben nem változott a helyzet a gyorsvonati pótjegyekkel a ...
A Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette, hogy a költségvetési szerveket és szakmai fejezeteket érintően milyen leosztásban hajtja végre a pénteken bejelentett, összesen 68,9 milliárd ...
Vaskedvelő baktériumoknak óceáni üledékből begyűjtött fosszíliáiban a müncheni műszaki egyetem kutatói olyan vasizotópot mutattak ki, melynek léte egy 2,2 millió éve a közelünkben ...
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője pénteken nyílt levélben szólította fel Tarlós István főpolgármestert, hogy kezdeményezze Dörner György leváltását az Újszínház éléről.