Kezdődik az EFOTT Velencén

kategória: Kultúra
2012 július 03, kedd - 12:22 | szerző: mti
Címkék: efott, fesztivál, velence, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Kedden kezdődik a Velencei-tó partján az ország legrégebbi és legnagyobb hallgatói fesztiválja, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT).

Az idei rendezvény július 8-ig várja a kikapcsolódni, szórakozni vágyó fiatalokat. A házigazda felsőoktatási intézmény a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem lesz. Az élvonalbeli magyar zenekarok mellett külföldi zenészek is fellépnek az EFOTT-on. Érdekesség, hogy a szokásoktól eltérően ezúttal két nagyszínpad is várja a közönséget.

A zenei kínálat rendkívül színes. A nyitónapon a Csík Zenekar koncertezik olyan sztárvendégekkel, mint Presser Gábor vagy Dresch Mihály. A következő négy napon színpadra lép mások mellett a Tankcsapda, a Quimby, a Kiscsillag, a Hősök, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Balkan Fanatik, a Compact Disco, a Carbonfools és a Belga. Az elektronikus zenék kedvelőinek a legnépszerűbb magyar dj-k mellett a jamaikai származású Roni Size is forgatja a lemezeket. A nosztalgia jegyében lép fel Velencén Dr. Alban és a Brooklyn Bounce is.

A zene mellett fontos szerep jut a színháznak: a Szkéné Színház előadói és vendégművészei minden este fellépnek a fesztiválon. Megtekinthető lesz többek között Pintér Béla és Társulata Parasztopera című produkciója vagy a Nézőművészeti Nonprofit Kft. A fajok eredete című előadása.

A szervezők nagy hangsúlyt helyeznek a sportra, valamint az energiatakarékosságra és a környezettudatosságra. A strandolási lehetőség mellett wakeboard, kosárlabda, strandfoci, tenisz, röplabda, kerékpár, valamint túra- és sárkányhajózási lehetőségek várják a fiatalokat. A környezettudatosság jegyében öt, áramfejlesztővé épített kerékpárt is felállítanak a fesztiválon: az egyik színpadnál a naponta hatórás programhoz szükséges energiát 24 óra megállás nélküli tekeréssel lehet szolgáltatni. Biciklire pattannak a Showder Klub közkedvelt humoristái mellett a zenészek és a hallgatók is. Ezúttal az EFOTT is készpénznélküli fesztivál lesz: idén már kizárólag fesztiválkártyával lehet fizetni a rendezvényen.

Az EFOTT Magyarország legrégebbi kulturális és könnyűzenei fesztiválja, 1976 óta rendezik meg különböző helyszíneken. A fesztivál az elmúlt két évben folyamatosan látogatócsúcsot döntött. Pécs-Orfűre és Szolnokra is csaknem hetvenezren látogattak el.

További információk: www.efott.hu

Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója

Az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (röviden: EFOTT) 1976-ben jött létre. Ezért Magyarország egyik tradicionális fesztiváljának számít. Mindig más és más helyszínen jelentkezik újra, az ifjúság mindig máshova látogat el, így ismeri meg az új generáció Magyarország szépségeit.

Az 1970-es években a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség irányítása és felügyelete alatt működtek nyári táborok, üdültetések; a középiskolások részére az ODOT, az Országjáró Diákok Országos Találkozója nyújtott nyári elfoglaltságot, a felsőoktatásban nem tanuló, középiskola után munkát vállalóknak pedig az Ifjúmunkás Kempingek, így csak az egyetemisták és a főiskolások maradtak nyári nagyrendezvény nélkül. Ezért a kor ifjúsági szervezete, a KISZ 1976-ban életre hívta az EFOTT-ot, mely - a kor ideológiájának megfelelően - sportra, kultúrára, hazánk turisztikai kincseinek megismerésére sarkallta a felsőoktatás résztvevőit. A KISZ – a magyar kommunista állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) ifjúsági szervezet volt 1957 és 1989 között – kongresszusa célul tűzte ki egy egész ifjúságot átfogó turisztikai rendszer létrehozását.

A kezdetekben még nem a mai modern értelemben vett fesztiválról volt szó, sokkal inkább hasonlított egy-egy korabeli úttörőtáborhoz, az általános érvényű programok közé tartozott többek között a táncház, filmvetítés, disco, fakultatív sportversenyek, városismereti versenyek, tájékozódási futóverseny, politikai fórumok, tábortűz és utcabál. Az esti szórakoztató műsorokon olyan előadók léptek fel, mint Nagy Bandó András, Sándor György és Boros Lajos, a zenei repertoárban többek közt a RE-SHOW együttes, Cseh Tamás, és a Voga-Turnovszky duó szerepelt.

Az első találkozó helye a Pécs melletti Abaliget volt, 1976 nyarán 25 felsőoktatási intézmény 350 hallgatója vett részt a négy napos eseményen. A következő években a látogatószám folyamatosan nőtt ('77 - Debrecen 750 fő, '78 Keszthely 800 fő, '79 - Nyíregyháza 900 fő, '80 - Sirok 1000 fő, '81 Fonyódliget 1260 fő), az ezredfordulóhoz közeledve pedig már több tízezer fiatal szórakozott az EFOTT-on. Természetesen a rendszerváltás után maga a fesztivál is átalakult, a politikai ideológiák helyét átvette a könnyűzene, és a fesztivál nevében fémjelzett "turisztika" is a háttérbe szorult. Az elmúlt években rekordokat döntöget a látogatói szám, - bár a 2011-es fesztiválon nem dőlt meg a rekord, így is - közel 70.000-en voltak kíváncsiak a hazai fesztivál-felhozatal hivatalos hallgatói bulijára.

Ingyenes a sátrazás az EFOTT területén. Az aktuális város továbbá általában kedvezményes vagy ingyenes közlekedést biztosít a fesztiválozóknak. Szálláshelyet (kollégium, panzió, hotel stb.) az efott.hu weboldalon keresztül is lehet foglalni. Az EFOTT területén működik orvosi szolgálat, csomagmegőrző, infósátor és lehetőség van a fesztivál közelében parkolásra is. Az EFOTT programfüzetben szerepel a fesztiválbusz menetrend. A megváltott jegy mellé karszalag jár, mely nem átruházható. Elveszett karszalag esetén nincs mód cserére.

Velence

Velence város a Közép-dunántúli régióban, Fejér Megyében, Velence településen, közvetlenül a Velencei-tó partján helyezkedik el. A térség kitűnő földrajzi adottságokkal rendelkezik, melyekből az elmúlt több száz évben profitált, és teszi ezt mind a mai napig. A Velencei-tó és Velence városa a Budapest – Székesfehérvár – Balaton tengelyen helyezkedik el, a fővárostól 45, a megyeszékhelytől mindössze 15 km-re. A Velencei-tó, partján névadó városa az ország szívében található, így egy képzeletbeli kört húzva megannyi város és a szomszédos régióhatárok is viszonylag könnyen elérhetőek.

A Velencei-tó a régió és egyben az ország egy kiemelt idegenforgalmi kulcsterülete. A tó, lenyűgözően gazdag növény- és állatvilága, a táj szépsége az ország egyik legnépszerűbb üdülőhelyévé emelte a térséget. A tó területe 27 km2, egyharmadát nádas borítja. A napsütéses órák száma mintegy 2050 óra évente, ezzel rászolgált Napfény tava elnevezésre. A rengeteg napsütés, valamint az átlagban 1,5 méteres mélység miatt, a Velencei-tó Európa egyik legmelegebb vizű tava, melynek hőmérséklete a nyár minőségétől függően elérheti a 26-28 oC-ot is. A tó vize ásványi anyagokkal telített – főleg magnéziummal és nátriummal –, így az emberi szervezet regenerálódását, felfrissítését segíti.

Kevés sor áll itt rendelkezésre a Velencei-tó természeti értékeinek méltatására, melyek közül leginkább figyelemre méltó a Madárrezervátum és a dinnyési Fertő, amelyet eredeti mocsaras-nádas állapotában őriztek meg az utókornak, valamint a Velencei-hegység erdeje, túraútvonalai. A tó területén nádasok, úszószigetek találhatók, több ezer növény- és állatfajnak biztosítanak élőhelyet. A tó halállománya nyomán vonzó a horgászoknak. Az északi parton magasodik a tó fölé szelíden a Velencei-hegység, mely magmás gránit kőzet, legmagasabb pontja 352 méter.

Velence település egy dinamikusan fejlődő, kedves és vendégszerető tóparti kisváros, hangulatos szállodákkal és kempingekkel, termálfürdővel. A város hagyományosan a vízparti családi üdülés és az ifjúsági turizmus keresett helyszíne, a rekreáció, sport és kirándulási lehetőségek miatt országosan közkedvelt. Tradíció immár a nyári velencei virágosítás, a település a Virágos Magyarországért mozgalomban 2009-ben országos első helyet szerzett. Valamennyi újszülöttnek rózsát ültetnek a város hangulatos parkjaiban minden évben, 2012-ben pedig az EFOTT rendezvénynek.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Jubileumi előadással ünnepli húszéves születésnapját a Csillagszemű Táncegyüttes
Jubileumi műsorral ünnepli 20. születésnapját a Csillagszemű Táncegyüttes pénteken a Művészetek Palotájában.
szerda 10:49
Múzeumok éjszakája - Földbe zárt világba kalauzol a paksi múzeum
Életnagyságú rekonstrukciók segítségével mutatja be a tavalyi lussoniumi ásatások régészeti szenzációját jelentő sírkamrákat a Paksi Városi Múzeum június 22-én szombaton, a múzeumok éjszakáján.
szerda 10:40
Ma kezdődik a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
Ma kezdődik a 11. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) és a 8. Európai Animációs Játékfilmfesztivál.
szerda 10:28
Szegedi Várjátékok: mesemusical, komédia, operett
Mesemusicallel, zenés mesejátékokkal, komédiával, operettel várják az érdeklődőket az idei Szegedi Várjátékokon; az egy hónapon át tartó programsorozat június 27-én kezdődik a csongrádi megyeszékhely várkertjében.
kedd 15:50
Egri nyár – Hatékonyabbá tenné nyári rendezvényei marketingjét a város
A jobb hatékonyság érdekében idén koncentráltan használja fel Eger a nyári fesztiválok, rendezvények népszerűsítésére szánt forrásokat, összesen mintegy 8 millió forintot – közölte a város polgármestere.
kedd 15:36
Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok
Mátraalmástól Ipolytarnócon át Pásztó-Mátrakeresztesig már kilenc helyszín, köztük több tisztás és kastélykert ad helyet idén a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok hangversenyeinek.
kedd 15:05