Kilenc magyar középiskola kilencven diákját és tíz kísérőjüket fogadták kedden Pekingben a Konfuciusz Intézetek kínai központjában, a Hanpanban (Hanban).
Valamennyien a kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao (Wen Jiabao) meghívására érkeztek a 2008. évi szecsuáni földrengés után nyújtott segítség viszonzásaként. A több mint 70 ezer halálos áldozatot követelt, pusztító erejű földrengés helyszínéről Magyarország akkor ötven gyereket látott vendégül.
A kínai híd elnevezésű nyári táborozáson a száz tagú delegációt Peking nevezetességeinek néhány napos meglátogatása után három részre bontják. Lesznek, akik a délnyugati Csungkingban (Chongqing), mások Sanghajban, megint mások az északkelet-kínai Harbin városában ismerkedhetnek meg a "kínai valósággal".
A helyi kirándulások mellett valamennyien nyelvi és kulturális oktatásban részesülnek: a kínai teaceremónia, a kalligráfia, a festészet, a kung-fu és a zene is "műsoron lesz". A fiataloknak minden nap biztosítják az internethasználatot.
"A több mint ötezer éves múlttal rendelkező Kína hosszú ideig volt távoli, egzotikus ország az európai utazók számára" - emlékeztetett Nagy Gábor, a magyar nagykövetség első beosztottja, ideiglenes ügyvivő. Mint mondta, az 1970-es évek végén megkezdett nyitás még mindig tart, hiszen Kína hatalmas népességgel rendelkezik, méreteit tekintve óriási.
"Nagyok és nehezek a kapuk, még nem tárták ki őket ütközésig, s ti is e nyitás részesei vagytok" - jegyezte meg magyar hallgatóságának a diplomata, akinek meggyőződése, hogy a diákok "beleszeretnek" Kínába. "A nagykövetség több mint száz delegációt fogad évente, s valamennyien visszavágynak" - tette hozzá.
A vendéglátóknak a legfiatalabb diák, Kovács Regina, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumának tanulója, egy korábbi kínai nyelvi verseny díjazottja mondott köszönetet. A küldő iskolák között vannak bonyhádi, budapesti, egri, miskolci, pécsi és szegedi gimnáziumok. A kiválasztottak 14 és 18 év közöttiek, valamennyien érdeklődnek Kína iránt, többen is vannak olyanok, akik - például az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolájában - tanulnak kínaiul.
Elek Fanni idén érettségizett Szegeden, felvételt is nyert a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi kapcsolatok szakára. Mint mondta, bízik abban, hogy a következő két hét sok szempontból is hasznos lesz a számára.
Mesemusicallel, zenés mesejátékokkal, komédiával, operettel várják az érdeklődőket az idei Szegedi Várjátékokon; az egy hónapon át tartó programsorozat június 27-én kezdődik a csongrádi megyeszékhely várkertjében.
A jobb hatékonyság érdekében idén koncentráltan használja fel Eger a nyári fesztiválok, rendezvények népszerűsítésére szánt forrásokat, összesen mintegy 8 millió forintot – közölte a város polgármestere.
Mátraalmástól Ipolytarnócon át Pásztó-Mátrakeresztesig már kilenc helyszín, köztük több tisztás és kastélykert ad helyet idén a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok hangversenyeinek.
A múzeumok éjszakáján tárja ki kapuit először a De la Motte-Beer-palota a budai Várban: a Dísz téren található egykori patika és lakóház épületében a látogatók megismerkedhetnek a 18. század végi budai polgári életmóddal, a későbbiekben pedig a patikus szakmát bemutató állandó kiállítást terveznek a helyszínen.
Szabadtéri plakátkiállítással emlékezik a keletnémet felkelés hatvanadik évfordulójára a budapesti Terror Háza Múzeum: az 1953-as eseményeket felidéző huszonöt plakát az Andrássy úti épület előtt látható július 1-jéig.
Szabó István lesz az idei jereváni filmfesztivál játékfilm szekciójának zsűrielnöke közölte Mikael Sztambolcján, a július 7. és 14. között tartandó fesztivál programigazgatója.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 8-4-re legyőzte Brazília legjobbjait a Világliga oroszországi nyolccsapatos szuperdöntőjének pénteki negyeddöntős mérkőzésén, s gond nélkül be ...
Véget ért az emelt szintű szóbeli vizsgák időszaka, hétfőn megkezdődnek a középszintű szóbeli érettségik - közölte az Oktatási Hivatal pénteken az MTI-vel.
A kormány megtárgyalta és elfogadta a többségi gyógyszerészi tulajdon elérését segítő patikai hitelprogramról szóló előterjesztést - jelentette be Giró-Szász András a Parlamentben ...