Mintegy 600 gyereket bevonva több mint 100 múzeumpedagógiai foglakozást bonyolított le Az ókori kultúráktól a modern művészetekig című, európai uniós támogatásból megvalósított projektje keretében 2011 szeptembere és 2012 júniusa között a Szépművészeti Múzeum.
A TÁMOP-pályázat kiírásának megfelelően a múzeum különböző jellegű oktatási intézményeket kért fel partnerként, ezek sora az óvodáktól az általános iskolákon át a középiskolákig terjedt. A 13,3 millió forintos költségvetésű projektben végül 11 fővárosi és Pest megyei oktatási intézmény vett részt - számolt be az eredményekről a csütörtöki budapesti projektzáró sajtótájékoztatón a Szépművészeti főigazgató-helyettese.
Mihály Mária elmondása szerint az együttműködések keretében összesen 108 foglalkozást bonyolítottak le, ami 237 órányi múzeumi programot és ennek többszörösét kitevő előkészítő munkát jelentett.
Bartos Zoltán, az intézmény múzeumpedagógiai osztályának vezetője hozzátette, hogy a projekt miatt 23 új foglalkozási tematikát dolgoztak ki, köztük újdonságként olyanokat is, amelyek több korszakon átívelve dolgoznak fel egy-egy témát.
Játékos foglalkozások keretében ismerkedtek a múzeum világával az óvodások, míg az alsósok a tanmenethez illeszkedő, egész tanéves foglalkozás-sorozatokon vehettek részt. A projektben roma, mozgássérült és gyengén látó, valamint hátrányos helyzetű gyerekeknek és fiataloknak szóló témanapok is helyet kaptak.
A partnerintézmények részéről összesen 39 pedagógus vett részt a foglalkozások kidolgozásában és lebonyolításában, míg a Szépművészeti Múzeum kilenc múzeumpedagógusa dolgozott a projektben - jegyezte meg a szakember.
Bartos Zoltán az MTI kérdésére elmondta: a programok tapasztalatai, a kidolgozott tematikák beépülnek a jövőbeli foglalkozásokba is.
A világhírű Manu Chao, a baszk-spanyol származású, Franciaországban született gitáros-énekes ad koncertet zenekarával szeptember 7-én a Budapest Parkban.
Életnagyságú rekonstrukciók segítségével mutatja be a tavalyi lussoniumi ásatások régészeti szenzációját jelentő sírkamrákat a Paksi Városi Múzeum június 22-én szombaton, a múzeumok éjszakáján.
Mesemusicallel, zenés mesejátékokkal, komédiával, operettel várják az érdeklődőket az idei Szegedi Várjátékokon; az egy hónapon át tartó programsorozat június 27-én kezdődik a csongrádi megyeszékhely várkertjében.
A jobb hatékonyság érdekében idén koncentráltan használja fel Eger a nyári fesztiválok, rendezvények népszerűsítésére szánt forrásokat, összesen mintegy 8 millió forintot – közölte a város polgármestere.
A magyar csúcséttermeket bemutató cikkre reagálva számos étterembe járó írt. Voltak, akik kiálltak a listában szereplő éttermek mellett, míg mások éppen negatív tapasztalataiknak ...
Vasárnap délelőtt változik a 2-es villamospótlók, a 70-es, 78-as trolik és a 115-ös busz közlekedése, miután a Vértanúk terét lezárják, ahol a Nagy Imre-emléknapon koszorúzási - a ...