A Madách Színház ismét pályázatot hirdet új magyar musical megalkotására, a jelentkezéseket szeptember 3-ig várják.
A Madách Színház pályázatán kizárólag olyan művek vehetnek részt, amelyeket még nem adtak elő, és amelyek nem indultak a korábbi pályázaton. Egy jelentkező egy művel pályázhat.
A beérkező műveket szakmai bizottság bírálja el, amelynek tagja Kocsák Tibor zeneszerző, a Madách Színház zenei vezetője, Malek Andrea színésznő, Müller Péter író, Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója és Tihanyi Ákos koreográfus.
A pályázat több szakaszból áll, az alkotók nevével és a mű címével szeptember 3-ig lehet jelentkezni. A készülő művek öt dalát, egy jelenetét és szinopszisát december 3-ig várják. Ezek alapján határoz a zsűri a versenyben maradó művekről. A döntést követő fordulóban a kiválasztott darabok részleteit kell bemutatni a zsűrinek, majd 2013. május 27-ig a mű teljes zenei anyagát, szövegkönyvét és kottaanyagát is le kell adni.
A zsűri újabb válogatásán túljutó darabokból 30 perces koncertszerű bemutató készül a szerzők betanításában a Madách Színházban. Ezeket 2013. október 16-án és 17-én a Madách Színház stúdiószínpadán mutatják be, és ezek alapján dönt a zsűri a nyertes pályaműről. A díjnyertes darab bemutatóját a 2013/2014-es évadban tartják a Madách Színház stúdiószínpadán.
A Madách Színház vezetősége először 2009-ben írt ki musical-pályázatot. Szirtes Tamás, a színház igazgatója az MTI-nek felidézte, akkor mintegy 200-an jelentkeztek felhívásukra. A zsűri végül három művet díjazott, és a Madách Színház közönsége egy negyediket is megismerhetett a pályamunkák közül.
Szirtes Tamás emlékeztetett arra, hogy a nyertes mű Szente Vajk, Galambos Attila és Bolba Tamás Csoportterápia című alkotása volt, amely jelenleg a színház repertoárjának egyik sikerdarabja. Bemutatták a 2. helyezettet, a Fabáb című darabot is a Madách stúdiószínpadán, a Macskadémon című horror-musicalt - a pályázat 3. helyezettjét - pedig a Tolnay Szalonban láthatta a közönség. Kiemelte, hogy az idei évad nagy sikere volt az Én, József Attila című alkotás, Vizy Márton zenéjével, amely szintén a pályázatra érkezett.
Megjegyezte, hogy a daraboknak utóéletük is van: a Macskadémon a Szentendrei Teátrum és Nyár programjában is szerepel. "Ezzel megvalósul az eredeti tervem, hogy ne csak a Madách Színház számára, hanem valamennyi magyar színház számára fedezzünk fel szerzőket" - fogalmazott Szirtes Tamás, aki elárulta: az első pályázaton meglepetésként érte, hogy milyen óriási közlésvágy jellemzi a szerzőket és milyen sok új szerző van, aki alig várja, hogy bemutatkozhasson.
Az igazgató szerint egy ilyen pályázat jelentősége abban áll, hogy esélyt kínál, komoly szakemberek hajlandóak foglalkozni pályakezdő szerzők darabjával. Felidézte ugyanakkor, hogy az első pályázatra ismert zenészek, énekesek, színészek, írók is beadták munkáikat. "Tehát a legszélesebb körből kaptunk jelentkezéseket, a kezdőtől a beérkezettig" - mondta.
Szirtes Tamás hozzátette, hogy amennyiben a jelenlegi pályázat is sikeres lesz, az arra utal, hogy 3-4 évenként érdemes megismételni a kiírást.
Liszt Ferenc születésnapján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyílik meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújított épülete. Az intézmény koncertszervezési tevékenységbe is kezd, és meghirdette az első szezon hangversenyeit.
Nagyszabású nemzetközi divatshow keretében zárul júniusban a Design Terminál harmadik alkalommal meghirdetett öltözéktervezési pályázata, amely idén a Gombold újra! Közép-Európa címet kapta.
Tizenhat produkcióval, köztük néptánccal, balettel, klasszikus művekkel, operettel és koncertekkel várja a közönséget a Pécsi Nyári Színház június 15. és augusztus 11. között a baranyai megyeszékhelyen.
Bársony Bálint és Gergely Éva Barackfa című szerzeménye lesz a nemzeti összetartozás napjának zeneszáma, azaz az Összetartozás dala. A szerdán Budapesten bemutatott dalhoz a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a június 4-i nemzeti emléknapon közös éneklést is szervez.
Bohócparádéra és gyereknapi mulattságra várja a családokat május 26-án 10 órától a Fővárosi Nagycirkusz, ahol a játékok mellett a cirkusz előadásaira nyerhetnek belépőjegyeket a szerencsések.
Nemzetközi és magyar kortárs alkotásokat felvonultató kiállítással, nyitott stúdiókkal, vásárlási akciókkal, dizájn túrákkal, gasztroprogramokkal, gyerekeknek és felnőtteknek szóló workshopokkal várják az érdeklődőket az idei Design Hét Budapest fesztiválon szeptember 27. és október 6. között a fővárosban. Az esemény díszvendége Olaszország lesz.
Közösen vásárolt kvantumszámítógépet a Google és a NASA az egyetlen gyártótól, a kanadai D-Wave-től, melynek gépeivel kapcsolatban még kérdéses hogyan működnek és vajon ...
Nem megbékélésről szóló nyilatkozatra, hanem megbékélésre van szükség a szlovák-magyar viszonyban, amit aztán egy nyilatkozat is kifejezhet, ennek viszont politikai szinten csak akkor ha ...
Újdonság például, hogy az idén szeptember 1-je utáni időpontra már nem lehet majd időközi országgyűlési képviselőválasztást kitűzni - közölte Gulyás Gergely.
Az e-okmánykézbesítés gyorsította az adminisztrációt, a felszámolás megindulása előtt végrehajthatóvá válnak a 10-20 ezres követelések. Eddig a kisebb összegű üzleti követelések ...