Második alkalommal is megrendezik az országos bárzenész találkozót és versenyt, amelynek helyszíne ezúttal Eger lesz.
Július 26-án és 27-én az Agria Park Bevásárló és Szabadidő Központban, valamint az Érsekkertben összesen 41 előadó és együttes lép fel, rajtuk kívül sztárvendégek is szórakoztatják a közönséget.
Mint azt Gonda László főszervező az eseményt beharangozó csütörtöki egri tájékoztatón elmondta, alapvető céljuk az élő, hangszeres zene terjesztése egy olyan időszakban, amikor egyre inkább a gépzene kerül előtérbe a vendéglátásban.
Színvonalas versengésre számítanak, hiszen egy jó bárzenésznek a műfajok rendkívül széles skáláját kell művelnie a klasszikus művektől az operán és a musicalen át a könnyűzenéig, a modern slágerekig.
A tehetségkutató versenyt július 26-án az Agria Parkban tartják, az előzsűrizésen 41 előadó és együttes jutott túl, akik több mint 70 produkciót adnak elő egyenként 8 percben. A versenyzőket az Esze Jenő Artisjus- és Weiner Leó-díjas zongoraművész vezette zsűri értékeli.
A gálakoncertet, ahol a díjazottak és a sztárvendégek lépnek fel, július 27-én tartják az Érsekkertben. A rendezvényt szakmai konferencia is kíséri - mondta Gonda László.
Életnagyságú rekonstrukciók segítségével mutatja be a tavalyi lussoniumi ásatások régészeti szenzációját jelentő sírkamrákat a Paksi Városi Múzeum június 22-én szombaton, a múzeumok éjszakáján.
Mesemusicallel, zenés mesejátékokkal, komédiával, operettel várják az érdeklődőket az idei Szegedi Várjátékokon; az egy hónapon át tartó programsorozat június 27-én kezdődik a csongrádi megyeszékhely várkertjében.
A jobb hatékonyság érdekében idén koncentráltan használja fel Eger a nyári fesztiválok, rendezvények népszerűsítésére szánt forrásokat, összesen mintegy 8 millió forintot – közölte a város polgármestere.
Mátraalmástól Ipolytarnócon át Pásztó-Mátrakeresztesig már kilenc helyszín, köztük több tisztás és kastélykert ad helyet idén a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok hangversenyeinek.
A Fidesz szerint dokumentumok bizonyítják, hogy Bajna Gordon "nyakig benne volt a Hajdú-Bét-ügyben" és állításával ellentétben tudomása volt a cég rossz gazdasági annak előtt ...
Több mint ezer használaton kívüli ingatlant ad át az állam ingyenesen az önkormányzatoknak. Erről az év végéig kell szerződést kötniük a helyhatóságoknak a Magyar Nemzeti ...