Péntekig várják a jelentkezéseket a Székely Vágtára

kategória: Kultúra
2012 július 02, hétfő - 16:14 | szerző: mti
Címkék: Székely Vágta, nemzeti vágta, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
A szervezők egy héttel meghosszabbították a július 14-15-i Székely Vágta nevezési határidejét, így most pénteken válik véglegessé, hogy hányan indulnak Székelyföld legnagyobb lovas eseményén.

Eddig húsz település jelezte Kovászna, Hargita és Maros megyéből, hogy szeretne részt venni a Székely Vágtán, és további települések tettek ígéretet arra, hogy indítanak lovast a rangos eseményen - olvasható a szervezők MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. A második Székely Vágta győztese települését képviseli majd a szeptemberi budapesti Nemzeti Vágtán.

A verseny szabályai szerint minden csapat egy lóból és három személyből áll: a lovasból, a kísérőből és a csapatvezetőből. Tavaly összesen 30 székelyföldi település képviselői versenyeztek a Maksa község melletti Óriáspince-tetőn, ahol az idei vágtát is megtartják. 2011-ben Sepsiszentgyörgy győzött a Nemzeti Vágta előfutamának számító versenyen.

A Székely Vágta teljes programtervezete a www.szekelyvagta.ro honlapon érhető el.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Öt tánc - Kortárs koreográfiák az Erkel Színházban
David Dawson, Wayne Eagling, Lukács András és Jirí Kylián műveit új összeállításban mutatja be a Magyar Nemzeti Balett szombaton az Erkel Színházban.
szerda 08:55
POSZT - Családi fesztivál vezeti fel a színházi találkozót
Tizenegy hazai és külhoni teátrum tizenhárom produkcióját kínálja a közönségnek az első Pécsi Családi Színházi Fesztivál, amelyet május 29. és június 2. között a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) felvezetéseként tartanak meg a baranyai megyeszékhelyen.
szerda 08:42
Fabényi Júlia lesz a Ludwig Múzeum igazgatója
Fabényi Júlia lesz a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
kedd 21:09
Eurovíziós Dalfesztivál - ByeAlex: van külföldi érdeklődés a Kedvesem iránt
Svédországból és más országokból is van érdeklődés a Kedvesem iránt, elképzelhető, hogy készülnek feldolgozások, de ez még alakulóban van. ByeAlex, az Eurovíziós Dalfesztivál tizedik helyezettje erről kedden Budapesten sajtótájékoztatón beszélt egy újságírói kérdésre.
kedd 21:04
Idén együtt lesz a Fonogram és a VOLTfolió díjátadója
Együtt rendezik meg a Fonogram és a VOLTfolió díjátadó gáláját június 2-án vasárnap a budapesti Millenáris Parkban.
kedd 21:02
Húszezer látogató a Pálinkafesztiválon
Csaknem húszezren látogattak el május 16. és 19. között a VIII. Budapesti Pálinkafesztiválra, ahol a legkedveltebb párlatnak a meggypálinka bizonyult.
kedd 20:58