A 20. századi irodalom és a politikai hatalom viszonyára koncentrál az immár 40. alkalommal megrendezendő Tokaji Írótábor. A hazai és külhoni magyar írók, költők, irodalomtörténészek rendezvénye szerdától péntekig tart a Tisza-parti városban.
A tábort idén Eltiltva és elfelejtve, a hallgatás és elhallgattatás évei a magyar irodalomban címmel hirdették meg. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség és a tábor kuratóriumának elnöke az MTI-nek elmondta: a Tokaji Írótábor azokat a történelmi pillanatokat idézi meg, amelyek a megtorlás, a tiltás, a korlátozás rendszerét létrehozták, amelyek hozzájárultak az ízlésbeli és ideológiai eszmecserét akadályozó gyanakvás és megosztottság korához. Megfogalmazása szerint az irodalom és a politikai hatalom viszonya a 20. században végzetesen befolyásolta az alkotói
sorsokat, irodalmi pályákat, a frissen formálódó és a már lezárt életművek helyzetét. A szakmai szervezetek, az autonóm irodalmi orgánumok felszámolásától, az "ellenséges" vagy "reakciós szemléletű" szerzők betiltásától, elüldözésétől, bebörtönzésétől a klasszikus irodalmi alkotások ideológiai alapon történő cenzúrázásáig változatosak voltak a módszerek.
Szentmártoni János szerint a fiatal tehetségek kontraszelektálásáig, a kortárs alkotók hamis hierarchiájának kialakításáig, később a nyilvánosság, a szakmai befogadás zsilipjeinek a "tiltott, tűrt, támogatott" minősítések jegyében történő mozgatásáig számtalan eszköz állt a hatalom rendelkezésére, hogy létrehozza az általa teljes mértékben uralt és irányított irodalmi életet.
A Tokaji Írótábor a kezdetektől fogva befogadta, hívta a különböző nézeteket valló írókat, közéleti szereplőket, fejtsék ki nézeteiket, ütköztessék őket, ez most sem lesz másképp.
Az írótábor elindítóinak szellemi hátterét a Tokajjal szomszédos Tiszaladány szolgáltatta, amelynek lakói ma is híven őrzik a népi írókkal - Sinka Istvánnal, Somogyi Imrével, Szabó Pállal, Móricz Zsigmonddal, Veres Péterrel - való kapcsolatuk emlékét és ahová a mostani tábor résztvevői is ellátogatnak.
A világhírű Manu Chao, a baszk-spanyol származású, Franciaországban született gitáros-énekes ad koncertet zenekarával szeptember 7-én a Budapest Parkban.
Életnagyságú rekonstrukciók segítségével mutatja be a tavalyi lussoniumi ásatások régészeti szenzációját jelentő sírkamrákat a Paksi Városi Múzeum június 22-én szombaton, a múzeumok éjszakáján.
Mesemusicallel, zenés mesejátékokkal, komédiával, operettel várják az érdeklődőket az idei Szegedi Várjátékokon; az egy hónapon át tartó programsorozat június 27-én kezdődik a csongrádi megyeszékhely várkertjében.
A jobb hatékonyság érdekében idén koncentráltan használja fel Eger a nyári fesztiválok, rendezvények népszerűsítésére szánt forrásokat, összesen mintegy 8 millió forintot – közölte a város polgármestere.
Az ország minden büntetés-végrehajtási intézetében elindult az úgynevezett Tett-program, amely a fogvatartottak egyéni társadalmi és munkaerő-piaci visszailleszkedését célozza. A a 2 ...
Több külföldi tanulmány ezt bizonyítja. Azokban az országokban ahol jelentős mennyiségű zöld teát fogyasztanak az emberek (Japán és Kína) a halálozási arány kockázata lényegesen A ...
Az előzetes szállodai foglalások alapján jól indul a nyári szezon Hévízen, ahová idén a közeli sármelléki repülőtér emelkedő forgalma miatt is több vendéget várnak.