Kibővült a 20. század magyar képzőművészetét átfogóan bemutató Modern Magyar Képtár állandó kiállítása, amely péntek délután nyílik meg újra Pécsen.
Fabényi Júlia, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője az eseményt megelőző sajtótájékoztatón elmondta: a tárlat 250 alkotó több mint 300 műve révén jeleníti meg a Nagybányai Művésztelep megalakulásától napjainkig terjedő több mint száz év kimagasló egyéni teljesítményeit, irányzatait.
Megjegyezte, hogy a korszak legjelentősebb vidéki, 13 ezer darabos kollekciójának válogatott alkotásai közül korábban két épületben mintegy kétszázat láthatott a közönség. A tárlat újrarendezésére a Papnövelde utcai kiállítótér bővítésével nyílt lehetőség az Európa Kulturális Fővárosa program keretében.
Az 1957-ben alapított képtár ma már egy helyen, a barokk műemléképület három szintjén, 2000 négyzetméteren várja a magyar művészettörténet e nemzetközi szinten is számon tartott kincsestára iránt érdeklődőket.
Sárkány József, a múzeumi igazgatóság művészettörténeti osztályának vezetője kitért arra, hogy az első emeleten a Nagybányai Művészteleptől az 1970-es évekig terjedő időszakkal, a földszinten az 1980-as évek műveivel, a második emeleten pedig a legújabb törekvésekkel ismertetik meg a látogatókat. A képtár népszerűsítésére és a fiataloknak a modern művészetekkel kapcsolatos tudásuk bővítésére művészeti program indítását tervezik.
Az osztályvezető a gyűjtemény jelentőségére utalva elmondta, hogy a kiállításon olyan kiemelkedő művészektől is látható néhány alkotás, mint a francia irányultságú Czóbel Béla, a polgári festészet csúcsteljesítményeit produkáló Egry József, a Nagybányai Művésztelep vezéregyéniségeként számon tartott Ferenczy Károly vagy a vásznon derűt, szépséget, nyugalmat, háborús borzalmakat egyaránt megjeleníteni képes Mednyánszky László.
A képtár betekintést enged a magyar avantgárd egyik legeredetibb egyéniségének tartott, nagyon intenzív színekkel dolgozó Nemes Lampérth József, a posztimpresszionista Szőnyi István és a szürreális expresszív művészetet képviselő Vajda Lajos munkásságába is. Bemutatja továbbá Rippl-Rónai József Park aktokkal című képét, amely a galéria emblematikus festménye.
Várkonyi György művészettörténész arról szólt, hogy bár kétszáz évvel ezelőtt és a közelmúltban is megjelentek olyan vélemények, amelyek szerint a művészetnek és a művészettörténetnek vége van, a képtár kiállításának átrendezői nem így gondolják. Ennek szellemében dolgoztak a tárlaton, amelynek újratervezése a művészet változásával, a múzeum anyagának bővülésével idővel indokolt lehet.
A Modern Magyar Képtár kiállítását Esterházy Péter Kossuth-díjas író nyitja meg újra a nagyközönség előtt.
Életnagyságú rekonstrukciók segítségével mutatja be a tavalyi lussoniumi ásatások régészeti szenzációját jelentő sírkamrákat a Paksi Városi Múzeum június 22-én szombaton, a múzeumok éjszakáján.
Mesemusicallel, zenés mesejátékokkal, komédiával, operettel várják az érdeklődőket az idei Szegedi Várjátékokon; az egy hónapon át tartó programsorozat június 27-én kezdődik a csongrádi megyeszékhely várkertjében.
A jobb hatékonyság érdekében idén koncentráltan használja fel Eger a nyári fesztiválok, rendezvények népszerűsítésére szánt forrásokat, összesen mintegy 8 millió forintot – közölte a város polgármestere.
Mátraalmástól Ipolytarnócon át Pásztó-Mátrakeresztesig már kilenc helyszín, köztük több tisztás és kastélykert ad helyet idén a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok hangversenyeinek.
Emlékévvel tiszteleg a száz éve elhunyt Vámbéry Ármin orientalista tudós munkássága előtt a Vámbéry Ármin Centenáriumi Emlékbizottság, amely nemzetközi tudományos konferenciát és ...
Versenytársakkal kerülhet szembe a magyar Attraction látványszínház, ha valóban Las Vegasban kívánja folytatni karrierjét, brit sajtóértesülések szerint ugyanis egy csaknem azonos meg ...
Az 1953. június 17-én kibontakozott népfelkelés az NDK bukását jelentette, mert kiderült, hogy a rendszert csak erőszakkal és elnyomással lehet fenntartani - mondta Angela Merkel hétfőn a ...
Az óriási érdeklődésre tekintettel szabadtéri közvetítést is adnak Marton Éva világhírű szoprán vasárnapi születésnapi gálájáról. Az estet, amelyen fellép Jonas Kaufmann és a a ...