Építészeti modelleket mutat be, és a csendet, a letisztultságot, az újszerűséget kívánja hangsúlyozni a 13. velencei nemzetközi építészeti kiállítás magyar pavilonjának tárlata - jelentették be a kiállítás kurátorai, szervezői egy szombati pécsi sajtótájékoztatón.
Mint azt Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója, a Velencei Biennále nemzeti biztosa elmondta, az augusztus 29-től november 25-ig tartó tartó eseményen Bachmann Bálint, a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karának dékánja Markó Balázzsal, a gödöllői Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának oktatójával közösen nyerte el pályázaton a magyar pavilon kiállításának szervezési jogát.
Nyertes koncepciójuk szerint építészhallgatók kaptak lehetőséget arra, hogy modelljeikkel megmutassák, mit gondolnak a modern építészeti térformálásról. Mellettük közismert, neves építészek is jelentkezhettek megvalósult vagy meg nem valósult terveik alapján készült modellekkel.
Bachmann Bálint azt mondta, pályázat útján választották ki a kiállításon szereplő alkotásokat. Ennek kapcsán összesen több mint ötszáz modellt állítanak majd ki a magyar pavilonban. A pályázókat nemcsak a tervezésben komoly szerephez jutó Pécsi Tudományegyetem Breuer Marcell Doktori Iskola és a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar hallgatói közül várták, a nyílt pályázatra mind a hét hazai építész és építőművész képzőhely, sőt, 7-8 olyan horvát, német, osztrák és román intézmény figyelmét is felhívták, a kiállításra kerülő művek így hat ország alkotóitól származnak.
Markó Balázs azt mondta, a magyar pavilont felkereső, akár háromszázezer ember "tiszta, csendes, letisztult" világba lép be; a maximálisan 21x21x21 centiméteres teret kitöltő modellek például mind fehérek lesznek. "A mai trendek azt mutatják, hogy harsány környezetben, gyors információátadásra törekszenek a kiállítók; mi ebből szeretnénk visszalépni, s azt mondjuk: kapjon teret a munka, a hallgató, az iskola".
Bachmann Bálint korábban az MTI-nek azt mondta: koncepciójuk térbeli folytatása a két évvel ezelőttinek, amikor a magyar pavilonban a vonalat alkalmazták az építészeti gondolat átvitt értelmű megfogalmazására, valamint a mesterségbeli, kézműves-tudásbeli gondolat közvetítésére.
A Modell című pályamű a generációk közti kommunikáció fontosságát hangsúlyozza, mely többek között a rendkívül sikeres nemzetközi hallgatói pályázatra - mely a space maker nevet viseli - beérkezett körülbelül 550 makettet mutatja be.
A Velencei Építészeti Biennále a világ legjelentősebb szakmai kiállítása, amely a több mint 100 éves képzőművészeti biennále rendszeréhez hasonlóan szerveződik 1980 óta. A nemzetközi rendezvényen a központi kiállítás mellett több mint 50 ország vesz részt a nemzeti pavilonokban látható tárlatokkal.
Magyarország a rendszerváltás időszakában vett részt először a Velencei Építészeti Biennálén, akkor organikus építészek mutatkoztak be csoportosan, nagy sikerrel.
Svédországból és más országokból is van érdeklődés a Kedvesem iránt, elképzelhető, hogy készülnek feldolgozások, de ez még alakulóban van. ByeAlex, az Eurovíziós Dalfesztivál tizedik helyezettje erről kedden Budapesten sajtótájékoztatón beszélt egy újságírói kérdésre.
Ligeti György Le Grand Macabre című operájának a Neue Oper Wienben 2012 októberében bemutatott és repertoáron lévő változata kerül színre, részben azonos szereplőkkel a Művészetek Palotájában. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben szerda este a Pannon Filharmonikus Zenekar játszik, Vajda Gergely vezényletével.
Starfactory címmel új magyar musical ősbemutatójára készül a Thália Színház: a könnyűzenei tehetségkutató verseny résztvevőiről szóló darabot június 1-jén láthatja először a közönség a nagyszínpadon.
Ökumenikus kápolna épül európai uniós támogatással az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark skanzenjében. A beruházás Csongrád és a szomszédos romániai Temes megyében valósul ...
Nem kell bejelenteni az adóhatósághoz idén január elsejétől, ha egyenesági rokonok (szülő, gyermek, nagyszülő, dédszülő) bármekkora összegű ingóságot ajándékoznak egymásnak.
Az ellenzéki párt félmegoldásnak, megkésett látszatintézkedésnek tartja, hogy a kormány ezrek helyett alig száz embertől vonná meg a juttatást, amiért a pártállami rendszerben be. ...
Húsz ország zsűrije előtt mutatta be produkcióját szerdán este Malmőben az Eurovíziós Dalfesztivál 17 előadója, köztük a magyar ByeAlex, aki magyar nyelven énekelte el Kedvesem című ...