A Héraklész-program sikerét jelzik a magyar olimpiai eredmények

kategória: Sport
2012 augusztus 21, kedd - 15:44 | szerző: mti/richpoi.com
Címkék: Héraklész-program, utánpótlás, olimpia, sport, címkefelhő
Hozzászólás: 1
Mindig pozitívan a Facebook-on is
A londoni olimpián aranyérmes 11 magyar sportoló közül hét részt vett a nemzeti utánpótlás-nevelési programban.

Szabó Tamás - aki több mint tíz évig, 2001-től idén márciusig volt főigazgatója a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézetnek (NUPI), majd utódjának, a Nemzeti Sport Intézetnek (NSI) - az MTI-nek kedden elmondta, hogy az idei ötkarikás játékokon indult 157 fős csapat 70 százaléka érintett volt a Héraklész-programban. Pekingben ez az arány még csak 37 százalék volt.

"Egy olimpián érem- vagy pontszerző esélyesként induló sportoló kiképzése 6-10 évig tart. Ezért London volt az igazi megmérettetése az általunk működtetetett utánpótlásprogramoknak" - nyilatkozott Szabó Tamás, aki jelezte, évi kétmilliárd forint befektetést jelentett az utánpótlásprogramok, többek között a Héraklész-, a Bajnok-, és a Csillag-program működtetése.

A 78 londoni pontszerző közül 46 versenyzőt támogatott a Héraklész-program. Az egyéni pontszerzőket tekintve még jobb az arány: a 36 fő közül 25 "héraklészes". "A konkrét eredményeken túl más hozománya is volt ennek, az a finanszírozási modell, amit kitaláltunk. Programokat finanszíroztunk, 2-3 éves felkészülési terveket kértünk, állami edzőket alkalmaztunk, és tudományos segítséget is igénybe vettünk" - tette hozzá Szabó Tamás, aki a Nemzeti Sportközpontokon (NSK) belül szeptemberben felálló diagnosztikai központ vezetőjeként folytatja munkáját. Az NSI működtetését a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vette át.

Az utánpótlással foglalkozó szakember szerint a londoni szereplés, a nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérem megszerzése nem nevezhető csupán szerencsének: "Legalább négy elvesztett aranyat fel tudnék sorolni, miközben persze akadtak meglepetések, például Risztov Éváé, amelyik talán a legjobban megérintett. Ő csak egy évig vett részt a programban, mert utána abbahagyta, s mikor újrakezdte, már túlkoros volt."

Szabó Tamás, a MOB korábbi alelnöke szerint nagyon fontos, hogy készüljön analízis a londoni eredményekről:
"Nehogy úgy járjunk, mint Peking után, amikor a kudarcot senki nem tudta megmagyarázni. A sikert ugyan nem kell magyarázni, de fontos, hogy készüljön egy mélyértékelés, mik voltak az okok, ezt tudni kell, hogy meg tudjuk ismételni ezeket a szép eredményeket Rióban."

Sikertörténet

Az elmúlt években a magyar sportélet különböző színterein egyre gyakrabban hangzik el: "A Héraklész Bajnokprogram a magyar sport legújabb sikertörténete!" Az immáron 10 éve útjára indított Héraklész Program sportolói 2011-ben a különböző világ- és Európa-bajnokságokon elérhető 1-8 helyezések közül összesen 342-őt szereztek meg. 

Az új utánpótlás-nevelési stratégia első elemeként 2001-ben indult el a program, mely mára már húsz olimpiai sportágat menedzsel (asztalitenisz, atlétika, birkózás, evezés, jégkorong, judo, kajak-kenu, kézilabda, kosárlabda, ökölvívás, öttusa, röplabda, sportlövészet, súlyemelés, tenisz, női és férfi torna, triatlon, úszás, vívás és vízilabda). A projekt a legtehetségesebb 14-18 éves sportolók eredményes, hosszú távú pályafutásának kezdeti szakaszát segíti, elsősorban rendszeres edzőtáborok és keretedzések biztosításával, a programokat irányító főállású edzők foglalkoztatásával, valamint tudományos mérésekkel és vizsgálatokkal.

A siker legfontosabb összetevője az indulástól biztosított kiszámítható, rendszeres, ellenőrizhető formában felhasznált állami támogatás. Emellett meghatározó jelentőségű, hogy a programot irányító Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet Utánpótlás-nevelési Igazgatóság és az érintett sportági szakszövetségek között korrekt szakmai együttműködés, baráti viszony alakult ki.

A program által biztosított kereteket a szövetségek töltik meg tartalommal. Az éves sportolói keretek összetételéről, a programban foglalkoztatott edzők személyéről és az éves szakmai programokról testületek, többnyire a szövetségek elnökségei döntenek.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás

GLGL aug. 22 : 10:34 Válasz erre
Szép, de a nem olimpiai sportágaknak semmilyen ilyen jellegű, központilag támogatott utánpótlás program nem létezik.

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Aján Tamás: a súlyemelés jó úton jár
A legnehezebben kivívott, éppen ezért az eddigi legkedvesebb győzelmeként értékelte Aján Tamás, hogy újabb négy esztendőre elnökévé választotta a 188 országot számláló Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF).
kedd 13:16
Aján Tamás maradt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke
A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a magyar sportdiplomatát a hétfői moszkvai tisztújító kongresszuson.
hétfő 20:34
Labdarúgó NB I 28. forduló - Eredmények és tabella
Közel került az ezüstérem megszerzéséhez a Videoton, mivel legyőzte a Kaposvárt, az OTP Bank Liga 28. fordulóját vele együtt 48 ponttal kezdő MTK pedig kikapott a Ferencvárostól.
hétfő 09:11
Bulatovic a BL-győztes Győrben folytatja
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
péntek 12:03
Vb-selejtező - Megkönnyebbültek a románok, hogy nem lesz zártkapus a magyarok elleni meccs
Megkönnyebbüléssel fogadta a román sajtó, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem tiltotta ki a nézőket a román labdarúgó-válogatott következő, Magyarország elleni világbajnoki selejtezőmérkőzéséről.
csütörtök 11:17
Talmácsi Gábor több mint 10 év után újra Magyarországon versenyez
Több mint 10 év után ismét láthatják a hazai nézők versenyezni Talmácsi Gábort, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztesét, aki az országos bajnokság hétvégi fordulóján áll rajthoz a Hungaroringen.
szerda 16:23