Biczó Bence és Cseh László sem jutott be a 200 méteres pillangóúszás döntőjébe hétfőn a londoni olimpián, előbbi összesítésben a 9., utóbbi pedig a 12. helyen zárt.
Mindkét magyar a második elődöntőben szerepelt, a Pekingben ezüstérmes Cseh 1.55.88-as idővel a hetedik, míg Biczó 1:55.36-tal az ötödik lett.
A legjobb idővel (1:54.25) a japán Macuda Takesi jutott a fináléba.
Cseh László:
"Nagy sz.r volt az egész, nem tudok mit mondani... A karom nem működött, életem legrosszabb versenye volt. Lehet, hogy megérdemlem..."
Biczó Bence:
"Botrány, már megint a benyúláson múlott, nem jött ki jól a fal. Az első száz rendben volt, jó volt, az utolsó húsz méter viszont pocsék. Nem tudom, mért, erre kell választ találnom."
A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a magyar sportdiplomatát a hétfői moszkvai tisztújító kongresszuson.
Közel került az ezüstérem megszerzéséhez a Videoton, mivel legyőzte a Kaposvárt, az OTP Bank Liga 28. fordulóját vele együtt 48 ponttal kezdő MTK pedig kikapott a Ferencvárostól.
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
Megkönnyebbüléssel fogadta a román sajtó, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem tiltotta ki a nézőket a román labdarúgó-válogatott következő, Magyarország elleni világbajnoki selejtezőmérkőzéséről.
Több mint 10 év után ismét láthatják a hazai nézők versenyezni Talmácsi Gábort, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztesét, aki az országos bajnokság hétvégi fordulóján áll rajthoz a Hungaroringen.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága 20 ezer svájci frank büntetést rótt ki a román szövetségre (FRF) annak nyomán, hogy "a román szurkolók nem viselkedtek megfelelően" a március 26-i amszterdami holland-román világbajnoki selejtezőn - közölte honlapján szerdán az FRF.
Dél-Baranya kerékpáros turizmusának fellendítését szolgálja az a 400 millió forintos beruházás, amelynek konzorciumi megállapodását pénteken Pécsen írták alá az abban érdekelt ...
Nem kell bejelenteni az adóhatósághoz idén január elsejétől, ha egyenesági rokonok (szülő, gyermek, nagyszülő, dédszülő) bármekkora összegű ingóságot ajándékoznak egymásnak.
A nyugdíjazáshoz viszonylag közel álló korosztály kétötöde, azaz több mint négyszázezren szeretnének tovább dolgozni a nyugdíjba vonulás után, ám a statisztika azt mutatja, hogy van ...
Évi 1-1,5 millió látogatót fog vonzani Budapestre az új Múzeumi negyedet is magába foglaló Liget Budapest projekt - mondta Baán László miniszteri biztos, a Szépművészeti Múzeum a (MMA) ...