Kondás Elemér, a Debreceni VSC labdarúgócsapatának vezetőedzője fegyelmezett együttesnek tartja a fehérorosz BATE Boriszovot, amely a hajdúságiak ellenfele lesz a Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulójában.
"Olyan gárdával találkozunk, amely nemcsak fegyelmezett, hanem játssza is a futballt" - jelentette ki a magyar bajnok trénere a szerdai, idegenbeli első mérkőzést megelőző keddi sajtótájékoztatón. Hozzátette, az a legfontosabb, hogy ne kapjon gólt a csapata, de ha ez mégis előfordulna, akkor is olyan eredmény szülessen, amellyel a Debrecennek mindenképpen reális esélye marad a továbbjutás kiharcolására.
Varga József, a DVSC válogatott játékosa kifejtette, tudják, mire számíthatnak, mert Sándor Tamás, Kondás segítője személyesen is megnézte a riválist. Megjegyezte, azzal nem foglalkoznak, hogy Alekszandr Hleb és Raman Vasziljuk révén két fehérorosz válogatott futballistával erősített a BATE, mert nem két játékost kell legyőzniük, hanem csapatként kell jobbnak lennie a Debrecennek.
A debreceniek Minszkben laknak, s nagyjából egy óra alatt, rendőri felvezetéssel jutnak el a stadionhoz. A csapattól származó információ szerint a körülmények ideálisak.
Az első mérkőzés magyar idő szerint 18 órakor kezdődik, a visszavágót jövő kedden, Nyíregyházán rendezik.
A Ferencváros új stadionjának alapja várhatóan még idén elkészül, és Fürjes Balázs kormánybiztos szerint a terveknek megfelelően 2014 őszén át is adják a 22,500 ezer fő befogadására alkalmas Albert Stadiont, melynek felépülésére a szigorú ellenőrzés a garancia. Az állami források felfüggesztése esetén is befejezhető a beruházás, amelynek fedezetet biztosít a több mint harmincezer négyzetméternyi, beépíthető belvárosi telek értékesítése.
Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) összesen 45 terhelttel szemben, 32 különböző mérkőzéssel kapcsolatban csütörtökön vádat emelt a nemzetközi bundabotrány magyarországi vonatkozásában.
A legnehezebben kivívott, éppen ezért az eddigi legkedvesebb győzelmeként értékelte Aján Tamás, hogy újabb négy esztendőre elnökévé választotta a 188 országot számláló Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF).
A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a magyar sportdiplomatát a hétfői moszkvai tisztújító kongresszuson.
Közel került az ezüstérem megszerzéséhez a Videoton, mivel legyőzte a Kaposvárt, az OTP Bank Liga 28. fordulóját vele együtt 48 ponttal kezdő MTK pedig kikapott a Ferencvárostól.
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
Több évnyi előkészület után az idén látványosabb szakaszához ért az Ős-Dráva program azzal, hogy egyre több eleme jut a kivitelezés fázisába - mondta Tiffán Zsolt, a projektért ...
A szombati döntőt már csak ráadásnak tartja ByeAlex, aki sokak meglepetésére jutott be a malmői Eurovíziós Dalfesztivál 26-os fináléjába Kedvesem című dalával.
Bársony Bálint és Gergely Éva Barackfa című szerzeménye lesz a nemzeti összetartozás napjának zeneszáma, azaz az Összetartozás dala. A szerdán Budapesten bemutatott dalhoz a és a 4-i ...