Néhány durva blog bejegyzéstől eltekintve az orosz sajtó érezhető rokonszenvvel fogadta, hogy Dzsudzsák Balázs a dagesztáni Anzsi csapatából a moszkvai Dinamóba igazolt. A moszkvai lapok felfigyeltek rá, hogy 19 millió eurós megállapodás szokatlanul gyorsan született meg.
Amikor a felek megegyeztek, a szovjet korszak legendás focicsapatának vezetői még távoli trópusi tájakon áldoztak a pravoszláv újév örömeinek, és lényegében csak az utólagos jóváhagyásra érkeztek az orosz fővárosba. Az elemzők szerint a magyar középpályásnak azért jött jól a váltás, mert az Anzsiban alig nyolcszor léphetett pályára, mivel helyét a nála különböző okokból megbízhatóbbnak tartott orosz Jurij Zsirkov elfoglalta. A Rosszijszkaja gazeta című kormánylap szerint ez "lehetetlenné tette, hogy Dudzsák százszázalékosan kibontakozzon".
A Dinamó vezetőinek is sürgős lehetett az ügy. Egyrészt, mert a kék-fehér csapat balszárnyán régóta hiányzik a középpályás, az ecuadori Christian Noboa, majd az argentin Diego Perotti megszerzésére irányuló kísérletek pedig mindezidáig zsákutcába futottak. Másrészt a Dinamo vezetéséből január elején távozott Roman Djakov klubigazgató. Rögtön felreppentek a hírek, hogy hamarosan visszatér kedvenc klubjába Konsztantyin Szarszanyija, aki annak idején azért ment el, mert nem akart Djakovval együtt dolgozni. A játékosok felkutatásában és szerződtetésében jeleskedő szakvezető egy ideje a voronyezsi Fáklya focicsapat edzője, ám ebben a pozícióban nem bizonyult eredményesnek -- ezzel szemben a pletykák szerint oroszlánrésze volt Dzsudzsák szerződésében. Szarszanyija ugyan cáfolta, hogy a közeljövőben szerepet vállalna a kék-fehér csapat irányításában, a szurkolók azonban ezt eldöntött kérdésnek tekintik.
A Dzsudzsák elleni hazai támadások idején menedzsere, Vörösbaranyi József által mesebeli királyfiként emlegetett focista egyébként érdekes múlttal rendelkező csapatba került. A moszkvai Dinamót 1923-ban alapították, a véres kezű Felix Dzerzsinszkij GPU-főnök parancsára, azzal a céllal, hogy a politikai rendőrség személyzetét a klub sportszerű - ma úgy mondanánk, teljesítményorientált - életre nevelje. Dzerzsinszkij, akinek a moszkvai Lubjanka téren, a KGB egykori székháza előtt álló szobrát a Szovjetunió felbomlásának lázas hónapjaiban lerombolták, 1923 áprilisában a GPU egyik alkalmazottját, Fjodor Csujevet bízta meg a Dinamo létrehozásának feladatával. Az egykori kapus azonban nem a politikai rendőrség ifjú, elvhű komszomolistáit, hanem a szovjet főváros általa jól ismert, tehetséges futballistáit hívta meg a csapatba.
1926-ban már saját stadionjuk volt, és ekkortól viselték ma is jól ismert kék—fehér dresszüket. A stadion egyébként a háború alatt a frontra küldött katonák, köztük a mesterlövészek híres kiképző helye lett. Északi tribünje előtt később felállították az 1990-ben elhunyt legendás kapus, Lev Jasin szobrát - de a csapat 2008-ban játszotta itt utolsó meccsét. Azóta építik a Külkereskedelmi Bank 16 és fél milliárd rubel hozzájárulásával a tervek szerint 2016-ra elkészülő új, szétnyitható tetejű, szupermodern stadiont, ahol a 2018. évi foci világbajnokság mérkőzéseit szeretnék játszani.
Fennállása óta a Dinamo részt vett valamennyi hazai bajnokságban, 1945-ben pedig az első szovjet focicsapat volt, amelyet külföldi vendégszereplésre hívtak meg. Nagy-Britanniában a közönség előtt teljesen ismeretlen együttes legelső meccsén meglepetésre döntetlent játszott a Chelsea-vel, majd néhány imponáló győzelmet is aratott. A szovjet bajnokságban egészen 1959-ig sikert sikerre halmozott, az 1960/1970-es években azonban nagyon rosszul ment a csapatnak, s lényegében azóta is keresi a helyét.
Pedig az ugyanilyen nevű kijevi és minszki focicsapatoktól való megkülönböztetés kedvéért "moszkvai Dinamó" néven emlegetett együttes, amelynek a MALÉV ügyében oly gyászos szerepet játszó "Kreml közeli" Külkereskedelmi Bank 2009-ben a 74 százalékos tulajdonosa lett, ma is a negyedik legnépszerűbb futballcsapat Oroszországban. Az évi 80 millió amerikai dollárnak megfelelő költségvetésből gazdálkodó Dinamo az orosz labdarúgás egyik reménysége. Imponáló szurkológárdával rendelkezik, amely Wild West Stories címmel saját lapot ad ki. Tagjaiból több zenekar alakult, így a Blue-White Dynamite, a Patriots, a Nyugati tribün - 2.
Dzsudzsák Balázs tehát, aki számos magyar szurkoló szerint "eladta az álmait", amikor a dagesztáni Anzsihoz szerződve "lement a térképről", mostantól egy nagy hagyományokkal rendelkező, de a nemzetközi mezőnyben jelenleg nem túl magasan jegyzett moszkvai focicsapat játékosa. Kérdés, hogy meddig.
Dzsudzsák új klubjáról
"Nagy sikerekről nem beszélhetünk, az tény, de amikor valaki egy új klubhoz, egy új bajnokságba, egy új országba igazol, akkor kell némi idő, hogy akklimatizálódjon. Mindössze a negyedik meccsemet játszottam az Anzsiban, amikor komoly sérülést szenvedtem, sokat kellett kihagynom, majd amikor visszatértem, ismét négy meccsen kaptam lehetőséget, többek között legyőztük a CSZKA Moszkvát is, és egyre jobb formába lendültem. A Dinamo érdeklődése is azt bizonyítja, hogy nem feltétlenül a statisztika a legfontosabb tényező. Bízom benne, hogy 2012-ben az igazi Dzsudzsák Balázst láthatják majd az orosz szurkolók."
Amikor a 25 esztendős játékost arról kérdezték, hogy mennyi időre tervez a Dinamónál, azt válaszolta, hogy akár ki is töltené a négy évre szóló szerződését. "Nem vagyok az a fajta játékos, aki sokat vált klubot, a PSV-nél is három és fél évet töltöttem el, az Anzsi csak egy kivétel, ami erősíti a szabályt. A Dinamónál reális cél a Bajnokok Ligája, ez nekem nagyon fontos, ezért akár négy évig is szívesen játszanék itt."
A csapatról elmondta, hogy Kevin Kuranyit, Leandro Fernándezt és Luke Wilkshire-t is ismerte már, így nem került teljesen idegen környezetbe. "A futball világa nem olyan nagy. A Dinamo orosz játékosairól pedig csak jókat tudok mondani, akárcsak a szakmai stábról. Úgy érzem magam a klubnál, mint ha már két éve itt játszanék." Dzsudzsáktól megkérdezték, hogy mennyi gólt vállal még az idei szezonban, erre így válaszolt: nagyon boldog lennék, ha legalább öt gólt lőnék, és adnék nyolc gólpasszt."
A Dinamónak még tizenhárom meccse van a bajnokság rájátszásában, legközelebb Dzsudzsák volt klubjával, az Anzsi Mahacskalával játszanak március harmadikán.
Sorozatban ötödik, összesítésben kilencedik alkalommal lett bajnok a Győr a női kézilabda NB I-ben, mivel a döntő második, szerdai mérkőzésén drámai körülmények között 28-27-re győzött a KEK-győztes Ferencváros otthonában, így 2-0-ra megnyerte a párharcot.
Elkészült a Londoni Olimpia hivatalos videója, nézzétek meg nálunk! Mi pedig az esélyeket latolgatjuk, és reméljük hogy minél többször átélhetjük az olimpia legmeghatóbb pillanatát: a magyar sportolók győzelmét.
Az intelligens sportkaput bemutatták Horvátországban és Tajvanban, Oroszországban és Ukrajnában, Lengyelországban és Dél-Koreában, sikere volt innovációs kiállításokon és találmányi versenyeken, fejlesztő csapata elnyerte az Év feltalálója” díjat 2011-ben, az igazi piaci áttörés azonban még várat magára.
Nem sikerült kvótát szerezniük a magyar férfi kajakosoknak a poznani olimpiai pótkvalifikációs kajak-kenu versenyen, így a szakág a már korábban kiharcolt hét indulási joggal vág neki a londoni játékoknak, melyen az öt számból csak háromban fog indulni.
Újabb teljesíthetetlen és emiatt automatikusan büntetéssel járó feltételeket szabna a szélerőművek számára a villamosenergia-rendszert irányító MAVIR iparági egyeztetésre bocsátott ...
A Főtáv Zrt. befejezte a fűtést május 15-én azoknál a budapesti fogyasztóknál, akik nem rendelkeztek szerződésben a fűtési rendszer leállításáról - tájékoztatott kedden a ...
A magyar nemzet tagjai azzal tartoznak egymásnak, hogy újra és újra szövetkeznek a jóra, a közösség boldogulására, a nemzet együtt emelkedésére - hangsúlyozta Kövér László, az a ...
Az MSZP szerint nem az ország, hanem a miniszterelnök érdekeit szolgálja a kormányátalakítás. Bár Varga Mihály tárca nélküli miniszteri kinevezését jó döntésnek tartják a nem hogy ...