EL-selejtező - Sousa szerint jobb volt a Videoton, Weiss szerint nem

kategória: Sport
2012 július 27, péntek - 10:30 | szerző: mti
Címkék: el, labdarúgás, videoton, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője szerint csapata a két mérkőzés alapján jobb volt ellenfelénél, a Slovan Bratislavánál a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójában, Vladímir Weiss, a rivális trénere azonban úgy érzi, nem a jobbik együttes jutott tovább.

A székesfehérváriak az idegenbeli 1-1 után hazai pályán 0-0-t játszottak csütörtök este a pozsonyi gárdával, így idegenben szerzett góljuknak köszönhetően továbbléptek a 3. körbe, ahol a belga Genttel találkoznak majd.
"Gratulálok a játékosaimnak, és köszönöm a szurkolóknak, hogy ilyen sokan eljöttek, és hihetetlen hangulatot varázsoltak a stadionba" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Sousa. "A Slovanról már előzetesen is elmondtam, hogy nagyon kemény csapat, széles taktikai repertoárral. Mi nagyon éretten játszottunk, minden helyzetre a megfelelő módon reagáltunk. A két meccs alapján jobbak voltunk ellenfelünknél."
A pozsonyiak vezetőedzője legfőképp annak tulajdonította a kiesést, hogy játékosai közül nem mindegyik mutatta meg, mire is képes igazán.

"Nagyon jó és kemény meccs volt, helyenként megmutattuk, hogy milyen jó futballistáink vannak. Mindez azonban hiába, nem tudtunk gólt rúgni. Úgy vélem, hogy nem a jobbik csapat jutott tovább, hanem az, amelyik idegenben képes volt gólt lőni. Szerintem nekünk volt több helyzetünk, de elismerem, hogy nagyon kiegyenlített párharc volt."
Az EL-ben érdekelt másik magyar csapat, a Budapest Honvéd az idegenbeli 1-0-s vereség után a Bozsik Stadionban 4-0-ra kapott ki csütörtök este a kameruni Samuel Eto'óval felálló orosz Anzsi Mahacskalától, s Marco Rossi, a kispestiek olasz vezetőedzője szerint utóbbi mérkőzésen megmutatkozott a két együttes közötti különbség.

"Lehet jól játszani fél óráig, de amikor egy az egy elleni játékra került sor, bizony alulmaradtunk" - fogalmazott a Honvéd honlapján Rossi. "Miután kiállították Vernes Richárdot, igazából vége lett a mérkőzésnek. Ha a második vagy a harmadik gólt vesszük górcső alá, láthatjuk, melyik csapat milyen játékosokból áll, technikailag micsoda különbség van a futballisták között."
Guus Hiddink, az Anzsi holland szakvezetője azt mondta, tanítványai úgy játszottak, ahogyan azt előzetesen elvárta tőlük:
"Az első perctől fogva az volt a célunk, hogy mielőbb betaláljunk, tudtuk, az megtörheti a hazai együttest. A különbség a két összecsapás között leginkább abban mutatkozott meg, hogy ezúttal sokkal elszántabbak voltunk, és jobban is használtuk ki a lehetőségeinket, a Honvéd ellenben elrontotta a nagy helyzeteit."

Kemenes Szabolcs, a kispestiek kapusa kiemelte, az orosz gárda játékosai akkor kerültek helyzetbe, amikor csak akartak.
"Az első mérkőzés után többen is bizakodóak voltunk, elhittük, hogy van keresnivalónk. Ma azonban az Anzsi megmutatta az igazi arcát, azt kell mondjam, nagyon messze vagyunk Európától."


Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Bulatovic a BL-győztes Győrben folytatja
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
péntek 12:03
Vb-selejtező - Megkönnyebbültek a románok, hogy nem lesz zártkapus a magyarok elleni meccs
Megkönnyebbüléssel fogadta a román sajtó, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem tiltotta ki a nézőket a román labdarúgó-válogatott következő, Magyarország elleni világbajnoki selejtezőmérkőzéséről.
csütörtök 11:17
Talmácsi Gábor több mint 10 év után újra Magyarországon versenyez
Több mint 10 év után ismét láthatják a hazai nézők versenyezni Talmácsi Gábort, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztesét, aki az országos bajnokság hétvégi fordulóján áll rajthoz a Hungaroringen.
szerda 16:23
A FIFA megbüntette a Román Labdarúgó Szövetséget
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága 20 ezer svájci frank büntetést rótt ki a román szövetségre (FRF) annak nyomán, hogy "a román szurkolók nem viselkedtek megfelelően" a március 26-i amszterdami holland-román világbajnoki selejtezőn - közölte honlapján szerdán az FRF.
szerda 16:20
Sportcsillagok Fala - Olimpiai bajnok tőrözők tenyereltek és emlékeztek
Az 1964-es tokiói olimpián győztes női tőrcsapat tagjai, Ságiné Rejtő Ildikó, Sákovicsné Dömölky Lídia, Juhász Katalin és Marosi Paula tenyérlenyomatával bővült szerdán a Hemingway Alapítvány által létrehozott Magyar Sportcsillagok Fala.
szerda 13:18
Divízió I-es jégkorong-vb - Ladányi: nem jók nekünk az ellenfelek
A 222-szeres válogatott Ladányi Balázs szerint a magyar csapatnak nem kedvező, hogy a szlovén és az osztrák együttes is ellenfél lesz a jövő évi divízió I/A jégkorong-világbajnokságon.
kedd 12:20