EURO-2012 - Félidő a kontinenstornán

kategória: Sport
2012 június 20, szerda - 13:55 | szerző: mti
Címkék: euro 2012, euro2012, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Félidejéhez érkezett a labdarúgó Európa-bajnokság, amelynek csoportmérkőzései jó néhány meglepetéssel szolgáltak: esélyesnek tartott válogatottak véreztek el, miközben "fakónak" vélt csapatok beverekedték magukat a negyeddöntőbe.

Utóbbiak közé tartozik a "szláv csoportba" sorsolt cseh válogatott, amelynek az első meccsen nyújtott teljesítménye alapján kevesen adtak volna esélyt a továbbjutásra. Az oroszoktól kapott méretes zakó (1-4) sem szegte azonban kedvét Michal Bílek együttesének. A szívósan védekező görögöket és a házigazda lengyeleket egy-egy gól különbséggel legyőző gárda végül az A csoport élén zárt hat ponttal, igaz, a csoportelsők - sőt a továbbjutók - közül egyedüliként negatív gólkülönbséggel. Mögöttük a 2004-ben Európa-bajnok görög együttes nyolc évvel ezelőtti bravúrsorozatát és játékát idézve jutott tovább, ugyanis jobbára csúszva-mászva, hősiesen védekezve harcolta ki a nyolc közé kerülést.

A negyeddöntőben a csehek a portugálokkal találkoznak. Az ibériai gárda szintén hat pontot gyűjtött a B csoportban, ám ez csak a második helyhez volt elegendő a százszázalékos németek mögött. Joachim Löw játékosai favorithoz méltóan szerepeltek, még ha a dánok elleni utolsó csoportmérkőzés egy részében csikorgott is a csapat gépezete. Löw a keddi sajtóértekezletén visszautasította a Gomezt és Özilt ért bírálatokat, hangsúlyozva: Özil csak a csoportmérkőzések után "gyújtja be" a rakétáit, amint azt tette a 2010-es vb-n, Gomez pedig - bár a dánok ellen "csak" egy gólpasszt adott - mind Portugália, mind Hollandia ellen betalált, így döntő érdemei vannak a csoportelsőség kivívásában. A németek a görögökkel találkoznak az elődöntőbe jutásért.

Világbajnoki ezüstérmeshez roppant méltatlanul szerepelt - mondhatni leszerepelt - a B csoportban Hollandia, amelynek válogatottja pont nélkül, három vereséggel lett utolsó. Bert van Marwijk együttese csupa világsztárból állt - talán éppen ez volt a baj: a sztárok mellől hiányoztak a "zongoracipelők", akik kiszolgálják a nagynevű társakat. Mindenesetre a torna egyik legnagyobb meglepetése, hogy a Robben, van der Vaart, Afellay, továbbá a Németországban gólkirály Huntelaar és az Angliában gólkirály van Persie alkotta ötösnek mindössze két gólra futotta az erejéből három összecsapáson. A hollandoknál csak az abszolút esélytelenként elkönyvelt írek rúgtak kevesebb - szám szerint egy - gólt a csoportkörben.

A C csoportban sereghajtóként végzett íreknek a legtöbb (4) gólt a spanyolok lőtték, ám a selección igazán csak ezen a meccsen villogott. Mind a horvátok, mind az olaszok ellen szenvedtek Torresék. Ráadásul hálát adhattak Stark játékvezetőnek, hogy a horvátok elleni mérkőzés első félidejében, 0-0-nál nem ítélt meg egy büntetőt Mandzukic buktatásáért. A csoportból a spanyolok mellett még az olaszok jutottak tovább, akik az első két mérkőzésükön - a spanyolok és a horvátok ellen - jól, az utolsón - az írekkel szemben - viszont visszafogottan játszottak.

Az angolok ellen majd megmutathatják Pirlóék, hogy mire képesek. A D csoport élén ugyanis Gerrardék végeztek, miután kedden Donyeckben legyűrték a házigazda ukránokat. Sevcsenkóéknak ezúttal sem hozott szerencsét a Donbasz Aréna: válogatott meccset 1992 óta nem nyert a kék-sárga együttes a kelet-ukrajnai városban. Egyedül a svédeket tudták legyőzni (Kijevben), Donyeckben mind a franciáktól, mind az angoloktól vereséget szenvedtek, így búcsúzni kényszerültek az Eb-től. Így akárcsak 2008-ban a svájci-osztrák rendezésű tornán, ezúttal is a két házigazda nélkül folytatódik a kontinensviadal a csoportkör után. Különösen a lengyel szurkolók lehetnek csalódottak, hiszen válogatottjuk a legkönnyebb csoportban szerepelt - és lett utolsó. Az angolok mellett a mostanáig igen visszafogott teljesítménnyel elrukkoló franciák jutottak tovább a D csoportból, s ők a spanyolok ellen bizonyíthatnak majd a negyeddöntőben.

Külön téma a játékvezetők működése. Starkról már esett szó, ám még az ő bakiján is túltett az angol-ukrán meccs gólbírója, Vad II. István, aki a 63. percben Devics lövése után nem vette észre, hogy Terry mentési kísérletekor a labda már teljes terjedelmével túljutott a gólvonalon, emiatt Kassai Viktor nem ítélt gólt. Csak remélni lehet, hogy a továbbiakban a bírók megkímélik a csapatokat és a szurkolókat a hasonló malőröktől.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Időben elkészül az Albert Stadion
A Ferencváros új stadionjának alapja várhatóan még idén elkészül, és Fürjes Balázs kormánybiztos szerint a terveknek megfelelően 2014 őszén át is adják a 22,500 ezer fő befogadására alkalmas Albert Stadiont, melynek felépülésére a szigorú ellenőrzés a garancia. Az állami források felfüggesztése esetén is befejezhető a beruházás, amelynek fedezetet biztosít a több mint harmincezer négyzetméternyi, beépíthető belvárosi telek értékesítése.
péntek 18:33
Bundabotrány - Vádemelés 45 személlyel és 32 mérkőzéssel kapcsolatban
Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) összesen 45 terhelttel szemben, 32 különböző mérkőzéssel kapcsolatban csütörtökön vádat emelt a nemzetközi bundabotrány magyarországi vonatkozásában.
csütörtök 16:06
Aján Tamás: a súlyemelés jó úton jár
A legnehezebben kivívott, éppen ezért az eddigi legkedvesebb győzelmeként értékelte Aján Tamás, hogy újabb négy esztendőre elnökévé választotta a 188 országot számláló Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF).
kedd 13:16
Aján Tamás maradt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke
A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a magyar sportdiplomatát a hétfői moszkvai tisztújító kongresszuson.
hétfő 20:34
Labdarúgó NB I 28. forduló - Eredmények és tabella
Közel került az ezüstérem megszerzéséhez a Videoton, mivel legyőzte a Kaposvárt, az OTP Bank Liga 28. fordulóját vele együtt 48 ponttal kezdő MTK pedig kikapott a Ferencvárostól.
hétfő 09:11
Bulatovic a BL-győztes Győrben folytatja
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
péntek 12:03