Csalódással, de köszönetet mondva is kommentálták a hétfői olasz lapok a labdarúgó-válogatottat, amely vasárnap 4-0-ás vereséget szenvedett a címét megvédő spanyoloktól a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság kijevi fináléjában.
"Így fájt!" - szólt a Gazzetta dello Sport címe. A legnagyobb példányszámú sportnapilap a könnyező Mario Balotelli fényképét tette címoldalára. "Az olaszok mérkőzése az első félidő után befejeződött. Lemerült az olaszok eleme" - kommentálta az újság a spanyoloktól elszenvedett vereséget, hangsúlyozva, hogy Olaszország mindenképpen köszönettel tartozik a döntőig eljutott válogatottnak.
Az újság nem felejtette el megemlíteni, hogy Cesare Prandelli szövetségi kapitány átölelte az elkeseredett Balotellit. A sportlap online felmérésének hétfő délelőtti eredménye szerint az olasz csapat hatvan százalékban az erősebb spanyolok miatt maradt alul, negyven százalékban Prandelli alkalmazott rossz taktikát.
"Túl fáradtak voltunk" - idézte az olasz sajtó Prandellit. "Ez nem a mi mérkőzésünk volt" - tette hozzá Gianluigi Buffon kapus. "Nem tudtunk 100 százalékot hozni" - fogalmazott a kijevi pályán hosszan zokogó Leonardo Bonucci védő, akit csapattársai vigasztaltak. "Egyszer sem sikerült sarokba szorítani a spanyolokat" - hangoztatta Daniele De Rossi. "Prandelli, mit csináltál...?" - kérdezte a Corriere dello Sport, amely szerint a szakvezető egy "kimerült és rossz fizikai állapotban lévő" olasz válogatottat küldött pályára. "Prandelli mindent elrontott" - vélte a sportújság.
"Itália, ne sírjál" - idézte a Tutto Sport főcíme Buffon szavait. A csapatkapitány szerint a spanyolok jobbak voltak, de Olaszország emelt fővel távozik az Eb-ről, mert a 4-0 sem törölheti ki a válogatott rendkívüli szereplését. "Mindenképpen bajnokként térünk haza" - mondta. "Ennél rosszabbul nem is lehetett volna..."- írta az Il Tempo napilap, amely arról írt, hogy Prandelli rossz felállást választott a spanyolok ellen.
"Olaszországnak nem sikerült a csoda. Spanyolország elsodorta a fáradt Itáliát, de köszönjük az azzurróknak, hogy álmodhattunk" - kommentálta a Corriere della Sport. A napilap vezércikke szerint a döntőn jött ki az olaszokon "a bajnokság során felgyülemlett fáradtság. Ez a csapat azonban az olasz labdarúgás újrakezdésének jelképe, megtanította az olaszokat az egységre".
A Corriere kiemelte Prandelli azon döntését is, hogy szövetségi kapitányként folytatja. "Azzurri, nagy csalódás" - hangsúlyozta a La Repubblica, "Spanyolország a történelemben, Olaszország könnyek között" - választotta címének az Il Messaggero.
Az Olaszországba hétfőn hazatérő csapatot este hét órakor a római elnöki palotában fogadja Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök, aki az Eb minden mérkőzése után telefonon gratulált az válogatottnak. A kijevi lelátón - Viktor Janukovics ukrán elnöktől szándékosan távol - ülő Mario Monti olasz miniszterelnök szerint a csapat "bátran, erősen és becsülettel játszott". Monti a válogatottól megkapta Mario Balotelli mezét.
A döntő alatt az olasz tereken összegyűlt szurkolók mély csendben követték a spanyolok szárnyalását. A milánói dóm téren gyászoló tízezrek között kis spanyol csoport ünnepelt, őket a rendőrök védték meg az olaszok haragjától.
Az aranyérmek számát tekintve története egyik leggyengébb Európa-bajnokságán van túl a magyar kajak-kenu válogatott, amely a portugáliai Montemor-o-Velhóban vasárnap zárult viadalról 3 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzéremmel tért haza. Storcz Botond szövetségi kapitány azt mondta: a világbajnokságon ennél jobb szereplésben bízik.
Szombat után vasárnap is két aranyérmet gyűjtött a világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka a Mare Nostrum elnevezésű sorozat harmadik, befejező állomásán, a franciaországi Canet-en-Roussillonban.
A magyar versenyzők a németek és az oroszok mögött az éremtáblázat harmadik helyén zárták a portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezett kajak-kenu Európa-bajnokságot.
A második helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világliga oroszországi nyolccsapatos szuperdöntőjében: a Benedek Tibor irányította csapat a vasárnapi fináléban öt góllal kapott ki a szerb nemzeti együttestől.
A magyar versenyzők egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu Európa-bajnokság szombat délelőtti döntőiben.
A DIEGO kereskedelmi hálózat meghatározó szerepet tölt be a Kárpát-medence laminált padló, szőnyeg, PVC-padló, függöny, és az ezekhez tartozó kiegészítő termékek piacán. A DIEGO a ...
A kormány a brüsszeli kritikák hatására elfogadta és az igazságügyi miniszter pénteken be is nyújtotta az Országgyűlés elé az alaptörvény ötödik módosítását, amely október - az ...