Az első körben érdekelt Budapest Honvéd albán, míg az MTK Budapest szlovák ellenfelet kapott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében, s utóbbihoz hasonlóan a második fordulóban bekapcsolódó Videoton is szlovák együttessel szemben lép pályára először.
Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában hétfőn megtartott sorsolás alapján az EL mezőnyébe magyar bajnoki negyedik helyével bekerült Honvéd a július 5-i első meccset hazai pályán vívja majd a Flamurtari Vlore ellen, a Magyar Kupa ezüstérmese, az MTK viszont Szlovákiában kezd a Senicával. A visszavágókat egy héttel később rendezik.
"Őszintén bevallom, nem ismerem az albán csapatot, ezért az együttes erősségét sem tudom megítélni" - mondta Marco Rossi, a kispestiek vezetőedzője. - "Az első feladatunk az lesz, hogy minden információt begyűjtsünk az albán csapatról. A Flamurtari papíron jó ellenfélnek tűnik, de csak a két mérkőzés után derül ki, hogy jó volt-e a sorsolásunk. A játékosok legjobb tudásuk szerint készülnek a megmérettetésre, az biztos, hogy az utolsó csepp vérünkig küzdünk majd a sikerért."
Továbbjutása esetén a Honvéd Dzsudzsák Balázs korábbi csapatával, a kameruni Samuel Eto,ót is foglalkoztató orosz Anzsi Mahacskalával találkozik. A kék-fehérek ellenfeléről annyit lehet tudni, hogy a kupagyőztes jogán jutott az EL-be, de az MTK-hoz hasonlóan a bajnoktól kapott ki a fináléban: a Zilina hosszabbítást követően bizonyult jobbnak a szenicei csapatnál.
"A kalapunkban hasonló játékerőt képviselő csapatok voltak. Mindenképpen jó, hogy nem kell sokat utazni, ráadásul szlovák együttesekkel sok felkészülési mérkőzést játszottunk már. Természetesen jó csapatról van szó, azonos erősségű gárdák küzdelmét várom" - nyilatkozta az MTI-nek Garami József vezetőedző.
Az MTK, amennyiben sikerrel veszi a párharcot, a legutóbbi szezonban BL-negyeddöntős ciprusi APOEL-lel találkozik. A július 19-én és 26-án esedékes második fordulóban a bajnoki ezüstérmes Videoton a Slovan Bratislavával csap majd össze a továbbjutásért, s a visszavágót vívja hazai pályán.
A Ferencváros új stadionjának alapja várhatóan még idén elkészül, és Fürjes Balázs kormánybiztos szerint a terveknek megfelelően 2014 őszén át is adják a 22,500 ezer fő befogadására alkalmas Albert Stadiont, melynek felépülésére a szigorú ellenőrzés a garancia. Az állami források felfüggesztése esetén is befejezhető a beruházás, amelynek fedezetet biztosít a több mint harmincezer négyzetméternyi, beépíthető belvárosi telek értékesítése.
Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) összesen 45 terhelttel szemben, 32 különböző mérkőzéssel kapcsolatban csütörtökön vádat emelt a nemzetközi bundabotrány magyarországi vonatkozásában.
A legnehezebben kivívott, éppen ezért az eddigi legkedvesebb győzelmeként értékelte Aján Tamás, hogy újabb négy esztendőre elnökévé választotta a 188 országot számláló Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF).
A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a magyar sportdiplomatát a hétfői moszkvai tisztújító kongresszuson.
Közel került az ezüstérem megszerzéséhez a Videoton, mivel legyőzte a Kaposvárt, az OTP Bank Liga 28. fordulóját vele együtt 48 ponttal kezdő MTK pedig kikapott a Ferencvárostól.
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
Kék matricákkal figyelmeztetik ezentúl a KRESZ-t megszegő diplomatákat a főváros XII. kerületében. A DT rendszámú autókat ugyanis nem lehet megbírságolni, ha például tilosban ...
A miniszterelnök-helyettes szerint hiába telt el egy nemzedéknyi idő a közép- és kelet-európai rendszerváltozások óta, Nyugat-Európa még mindig nem tudja elfogadni az európai Írását ...
A földtörvény újragondolását kéri az Élőlánc Magyarországért, mert álláspontjuk szerint a jogszabály Vidékfejlesztési Minisztérium által javasolt, véglegesnek szánt szövege nem ...