A kajakos Kozák Danuta aranyérmet nyert 500 méteren csütörtökön a londoni olimpián, ezzel a magyar küldöttség 7. olimpiai elsőségét szerezte meg.
Az ötszörös világ- és hétszeres Európa-bajnok, 25 éves magyar lapátforgató kedden az elő- és a középfutamban is meggyőző győzelmet aratott, s azzal a tudattal készülődhetett a fináléra, hogy szerdán megszerezte pályafutása első ötkarikás győzelmét a négyes tagjaként.
A Domino Honvéd kajakosa tavaly, a szegedi világbajnokságon és az idén júniusi, zágrábi Eb-n is ezüstérmet nyert ebben a számban, s a nyolcas döntőben a címvédő ukrán Inna Oszipenko-Radomska, a 2000-es bajnok olasz Josefa Idem, a finn Anne Rikala, a dán Henriette Hansen, a dél-afrikai Bridgitte Hartley, a svéd Sofia Paldanius és Simon Miklós tanítványa, a hazai közönség előtt szereplő Rachel Cawthorn volt a riválisa.
A bemutatásnál óriási ováció fogadta Kozákot, a közönség magyar része mindent lekövetett azért, hogy hazai pályán érezhesse magát. A rajtja átlagosan sikerült a magyar versenyzőnek, aztán nagyon "lábra kapott", s a kiválóan startoló Oszipenko-Radomska nyomába eredt. Az ukrán nagyon bekezdett, féltávnál tisztán vezetett, Kozákot azonban ez nem zavarta, céltudatosan lapátolva haladt. Mintegy 100-150 méterrel a cél előtt aztán átvette a vezetést, maga mögött hagyott mindenkit, köztük az erejével elkészülő címvédőt is, és a tomboló publikumtól éltetve, csaknem egy hajóhossz előnnyel érkezett a célba.
Csipes Ferenc tanítványa Kőbán Rita 1996-os és Janics Natasa 2004-es sikerét követően szerzett ebben a számban olimpiai aranyérmet Magyarországnak.
"Megpróbáltam teljes erővel menni, nem figyelni másra, így fogalmam sem volt, hogy hol állok pontosan - nyilatkozta az MTI-nek Kozák. - Csak azt érzékeltem, hogy a mellettem lévő pályákon nincs senki, aki velem tart. A célban tudtam meg, hogy az elején a nagy riválisom, az ukrán belekezdett, és csak második voltam a féltávnál. Sajnos, nagyon nem tudtam aludni, hajnali fél négy óta fenn vagyok, azóta próbáltam magam nyugtatgatni. Plusz erőt adott, hogy az otthoni válogatón le tudtam győzni olyanokat, akik számos nagy sikert értek el. Remélem, ez még nem a csúcs, lesz még pár olimpián, és a négyessel is szeretnék további sikereket elérni. Nagyon boldog vagyok, jól sikerült minden: a felkészülés, az előfutam és a verseny is. Köszönöm mindenkinek, aki segítette a felkészülésemet."
KORÁBBAN ÍRTUK:
A címvédő Inna Oszipenko-Radomszka rajtolt a legjobban, Kozák rajtja egy kicsit lassabb volt és a táv első felében a második helyen haladt. Az már féltávnál látszott, hogy kettejük versenyét hozza a döntő. Kozák 750 után robbantott, növelte a csapásszámot, otthagyta a mezőnyt és megnyerte a hetedik magyar aranyérmet!
Oszipenko-Radomszka lett a második és a második legjobb idővel döntőbe jutott dél-afrikai Bridgitte Hartley a harmadik.
Ami az úszásban a 100 méter gyors, atlétikában a 100 méteres síkfutás, az női kajakban a K–1 500 méter. Ez az a szám, amelyet mindenki szeretne megnyerni, amiért a legnagyobb harc folyik a válogatókon.
„Az elmúlt években folyamatosan tudtam előrelépni, fokról fokra fejlődtem, úgy készülök, hogy csütörtökön felteszem a koronát pályafutásomnak erre az időszakára” – nyilatkozta a verseny előtt Kozák Danuta.
Magyarország kétszer, 1996-ban Kőbán Rita, 2004-ben Janics Natasa révén tudott nyerni ebben a számban, amelynek legeredményesebb versenyzője két arannyal és egy ezüsttel Birgit Fischer. Ma új királynő született – Kozák megkoronázta pályafutását.
Kozák Danuta sportpályafutása
Kozák Danuta (Budapest, 1987. január 11. – ) olimpiai bajnok magyar kajakozó. Jelenleg a Domino-Honvéd egyesületének tagja, ahol Csipes Ferenc irányításával edz. 2007-ig Kozák Danusia néven szerepelt. 1996-ban a KSI-ben kezdett kajakozni. 2002-ben ezüstérmes volt az ifjúsági Eb-n. 2003-ban az ifi vb-n két aranyérmet nyert. A következő évben egyesben és párosban is ifjúsági Európa-bajnok lett. 2005-ben a két egyes számban lett ifi világbajnok. 2006-ban az U23-as Eb-n két ezüstérmet nyert 500 méteren.
Egyesben negyedik lett. 2007-ben bekerült az Európa-bajnokságon induló válogatottba. A kontinens bajnokságon Szabó Gabriellával K2 1000 méteren első lett. A vb-n ugyanez az egység ugyanezen a távon bronzérmet szerzett. Az U23-as Eb-n kettes 1000 méteren és egyes 500-on lett első. K2 500 méteren második volt. 2008.ban K4 200 és k2 500 méteren első lett az Eb-n. K4 500-on második volt. Májusban távozott edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjából. Az olimpián négyesben ezüstérmes volt.
Az olimpia után a Bp. Honvédhoz igazolt. 2009-ben Szabóval K2 500 méteren lettek Európa legjobbjai. A váltóval ezüstérmet szerzett. A vb-n K4 500 és K2 500 méteren első lett. 2010-ben egyes 500 méteren Európa-bajnok, négyesben ezüstérmes lett. A vb-n párosban világbajnok volt. A következő évben az Eb-n K1 500 és K2 200 (Kovács Katalin) méteren első, K4 500 méteren második, k1 200 méteren kilencedik volt. A szegedi világbajnokságon K4 500 és K2 200 méteren első, K1 500-on második, váltóban harmadik volt. Az év végén az év magyar kajakozónőjének választották. 2012-ben K1-ben második, K4-ben harmadik lett az Eb-n.
Díjai, elismerései
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2008) Junior Prima díj (2008) Az év KSI-s sportolója (2008) Az év magyar kajakozója (2011) A magyar kajak-kenu örökös bajnoka (2011) Az év magyar sportolónője választás, második helyezett (2011)
A legnehezebben kivívott, éppen ezért az eddigi legkedvesebb győzelmeként értékelte Aján Tamás, hogy újabb négy esztendőre elnökévé választotta a 188 országot számláló Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF).
A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a magyar sportdiplomatát a hétfői moszkvai tisztújító kongresszuson.
Közel került az ezüstérem megszerzéséhez a Videoton, mivel legyőzte a Kaposvárt, az OTP Bank Liga 28. fordulóját vele együtt 48 ponttal kezdő MTK pedig kikapott a Ferencvárostól.
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
Megkönnyebbüléssel fogadta a román sajtó, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem tiltotta ki a nézőket a román labdarúgó-válogatott következő, Magyarország elleni világbajnoki selejtezőmérkőzéséről.
Több mint 10 év után ismét láthatják a hazai nézők versenyezni Talmácsi Gábort, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztesét, aki az országos bajnokság hétvégi fordulóján áll rajthoz a Hungaroringen.
Írásbeli kérdéssel fordul Schiffer András, az LMP társelnöke a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, hogy megtudja, a kormány milyen lista alapján akarja megvonni az egykori és ...
Nem kerülhet Magyarország és a magyar emberek sorsa újra a "maffiabaloldal" kezébe - közölte Sebestyén László, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki Miskolcon. ...
ByeAlex a döntőbe jutással is elégedett, színpadi produkciójának kísérőzenészei optimistábbak: úgy látják, minden esély megvan a korábbi éveket felülmúló magyar szereplésre a Az ...
Markánsan ütköztek a vélemények egy a magyar hadsereg szovjetunióbeli második világháborús tevékenységéről szóló könyvvel kapcsolatban a budapesti Hadtörténeti Intézet és arról, ...