Töltse le alkalmazásunkat Androidra, olvassa híreinket könnyebben!
Navigation
Közel 100 ezren utaztak a nemzeti színű szurkolói villamoson + képek
kategória: Sport 2012 augusztus 15, szerda - 14:17 | szerző: mti | frissítve: 2012 augusztus 15, szerda - 14:47 Címkék:villamos, olimpia, szurkolás, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Sikeres volt a szurkolói villamos ötletének megvalósítása, a szerelvény 4000 kilométert tett meg a londoni olimpia alatt, s eközben közel 100 ezren utaztak rajta – jelentette ki Fábián László ötletgazda a szerdai, Deák téri sajtótájékoztatón, amelyen több érmet nyert magyar sportoló is részt vett.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Teamforce sportmarketing ügynökség közös szervezésében az ötkarikás játékok megnyitójától szerdáig, tehát csaknem három héten át járta a főváros utcáit a piros-fehér-zöld színbe öltöztetett hannoveri villamos, s közben a szerelvényen utazók kivetítőkön nézhették az olimpia eseményeit.
"A villamos húsz nap alatt kétszer teljesítette a London-Budapest távot, eközben rengetegen megfordultak rajta. A személyes tapasztalataim alapján, valamint a Facebook-bejegyzéseket olvasva úgy érzem, az emberek nagy többségének tetszett az ötlet” – folytatta az 1988-ban öttusában olimpia bajnok Fábián, aki hozzátette: a sikeres fogadtatáson felbuzdulva a közeljövő nagyobb világversenyei – például a budapesti vívó-világbajnokság és vízilabda Európa-bajnokság, a Szocsiban sorra kerülő téli olimpia, valamint a brazíliai labdarúgó-vb – idején is szeretnék újra elindítani a mozgó szurkolói klubot.
"Jó érzés, hogy egy kreatív megoldással a magyar sportrajongók számára még élvezhetőbbé tudtuk tenni a szurkolást. Úgy érzem, sportolóink Londonban kiadták magukból a maximumot, most, a játékok befejeztével pedig élvezzék a szurkolók szeretetét" – mondta Mihók Ildikó, a Magyar Olimpiai Bizottság marketing és kommunikációs igazgatója.
A magyar olimpiai csapat szurkolói villamosára szerdán több londoni magyar hős is felszállt, köztük az aranyérmes női kajaknégyesből Szabó Gabriella, Kozák Danuta és Fazekas Krisztina, a szintén győztes Kökény Roland, Dombi Rudolf kajakos duó, valamint Ungvári Miklós olimpiai második cselgáncsozó, míg a harmadik helyezettek közül az öttusázó Marosi Ádám és a birkózó Módos Péter.
Újságírói kérdésre válaszolva Szabó Gabriella bevallotta, az olimpia kezdetén annak ellenére is nézték itthon a londoni eseményeket, hogy azt edzőjük megtiltotta nekik. "Attól tartott, ha nagyon beleéljük magunkat az eseményekbe, akkor tartósan megemelkedik az adrenalinszintünk, esetleg annyira, hogy akkor a saját versenyünkön már nem is tudjuk megfelelően fokozni" – magyarázta Fazekas Krisztina.
Ungvári Miklós megemlítette: az olimpia óta olyan sok eseményre hívják, hogy még mindig nem tudta kialudni magát rendesen. "Sajnos még mindig nem tudtam túltenni magam a történteken" – utalta arra, hogy a döntőt elveszítette Londonban.
A szurkolói villamost nemzeti színű festéssel, Hajrá, magyarok! felirattal és négy sportág - úszás, vízilabda, lovaglás, cselgáncs - egy-egy jellemző mozzanatából álló képpel díszítették fel. A járat az 1-es és az 1A, a 3-as és a 61-es vonalán járt július 27-étől augusztus 15-éig.
Fábián László öttusázó olimpiai bajnok, a projekt szakmai vezetője a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy azért találták ki a szurkolói villamost, mert egy nem hétköznapi “szurkolói klubot” szerettek volna létrehozni. “Sok szurkolói klubot szerveztünk már, de most szerettük volna az emberekhez még közelebb hozni az olimpiát” – mondta az ötletgazda, a Teamforce Sportmarketing Ügynökség ügyvezetője.
“Örültünk a kezdeményezésnek, s remélem, hogy ennek hatására olyanok számára is kedvet csináltunk az olimpiai események nyomon követéséhez, akik különben nem érdeklődtek volna a versenyek iránt” – mondta Vitézy Dávid. “A villamoson kívül a nemzeti színek mellett korábbi magyar olimpiai bajnokok, belül pedig az idén 100 éves BKV Előre olimpiai érmeseinek képét láthatták az utazók.”
Az aranyérmek számát tekintve története egyik leggyengébb Európa-bajnokságán van túl a magyar kajak-kenu válogatott, amely a portugáliai Montemor-o-Velhóban vasárnap zárult viadalról 3 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzéremmel tért haza. Storcz Botond szövetségi kapitány azt mondta: a világbajnokságon ennél jobb szereplésben bízik.
Szombat után vasárnap is két aranyérmet gyűjtött a világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka a Mare Nostrum elnevezésű sorozat harmadik, befejező állomásán, a franciaországi Canet-en-Roussillonban.
A magyar versenyzők a németek és az oroszok mögött az éremtáblázat harmadik helyén zárták a portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezett kajak-kenu Európa-bajnokságot.
A második helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világliga oroszországi nyolccsapatos szuperdöntőjében: a Benedek Tibor irányította csapat a vasárnapi fináléban öt góllal kapott ki a szerb nemzeti együttestől.
A magyar versenyzők egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu Európa-bajnokság szombat délelőtti döntőiben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a német, a román, a cseh, a tunéziai és az ausztrál csapattal került azonos csoportba a decemberi szerbiai világbajnokságon.
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a januári, dániai Európa-bajnokságra, mivel a selejtező utolsó előtti fordulójában 25-25-ös döntetlent játszott a lett csapat s így a már ...
Sikeresen összekapcsolódott a Sencsou-10 kínai űrhajó és a Tienkung-1 kísérleti űrállomásmodul csütörtökön - jelentette a kínai központi televízió a pekingi irányítási ...
Rendkívüli nyári ülésszakot tart az Országgyűlés a jövő héten, a képviselők hétfőn és kedden, valamint pénteken tartják az évközbeli szünet előtti utolsó üléseiket. A - az - ...