A holland Ricardo Moniz lett a Ferencváros labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
Az egyesület honlapja, a fradi.hu szerint a 48 éves szakember, aki a hétfőn közös megegyezéssel távozó Détári Lajost váltja a kispadon, már délután bemutatkozik a játékosoknak és edzést is tart nekik. Arról ugyanakkor nincs említés a beszámolóban, hogy a tréner mennyi időre írt alá.
Moniz számos európai élcsapatban volt segédedző, így megfordult a Feyenoord, a Grasshoppers, a Tottenham Hotspur és a Hamburger SV együtteseinél, majd első komoly vezetőedzői megbízatását Salzburgban kapta, s az általa 2011 áprilisában átvett gárda egy évvel később megnyerte Ausztriában a bajnokságot és a kupát is. Idén júniusban lemondott posztjáról, így nem hozzá köthető, hogy a Salzburgot a luxemburgi Dudelange búcsúztatta a Bajnokok Ligája selejtezőjében.
A jelenlegi bajnokságban négy forduló után - egy-egy győzelemmel és vereséggel, illetve két döntetlennel - kilencedik a Ferencváros, amely vasárnap Újpesten vesztette el veretlenségét.
Moniz szombaton debütálhat az NBI-ben, akkor a veretlenül listavezető Budapest Honvédot fogadja a Ferencváros.
A legnehezebben kivívott, éppen ezért az eddigi legkedvesebb győzelmeként értékelte Aján Tamás, hogy újabb négy esztendőre elnökévé választotta a 188 országot számláló Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF).
A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a magyar sportdiplomatát a hétfői moszkvai tisztújító kongresszuson.
Közel került az ezüstérem megszerzéséhez a Videoton, mivel legyőzte a Kaposvárt, az OTP Bank Liga 28. fordulóját vele együtt 48 ponttal kezdő MTK pedig kikapott a Ferencvárostól.
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
Megkönnyebbüléssel fogadta a román sajtó, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem tiltotta ki a nézőket a román labdarúgó-válogatott következő, Magyarország elleni világbajnoki selejtezőmérkőzéséről.
Több mint 10 év után ismét láthatják a hazai nézők versenyezni Talmácsi Gábort, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztesét, aki az országos bajnokság hétvégi fordulóján áll rajthoz a Hungaroringen.
A látogatók előtt adott életet három kölykének a Nyíregyházi Állatpark szibériai tigrise (Panthera tigris altaica); a nyolcéves nőstény az erre a célra kialakított boksz helyett a meg ...
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek sikerült egy, a szülők által kevéssé látogatott fészekből kimentett tojást mesterséges körülmények között kikeltetni.
A kéményseprés díjának csökkentéséről is döntött a kormány, a módosítás az egy egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget ötven 2000 - a ...
Megkönnyebbüléssel fogadta a román sajtó, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem tiltotta ki a nézőket a román labdarúgó-válogatott következő, Magyarország elleni ...