Az ötödik helyen áll Magyarország azon az éremtáblán, amely a londoni olimpián szerzett érmeket különböző mértékben veszi figyelembe, és a népességszámhoz viszonyítja - írta hétfőn a Forbes az internetes oldalán.
Az amerikai gazdasági magazin arról számolt be: a Medals Per Capita weboldal a klasszikus olimpiai éremtáblázat mellé három alternatív listát is készített. Az első az ország lakosságát tekintve az egy főre jutó ötkarikás érmek szerint állít fel sorrendet, itt Magyarország összesen nyolc éremmel az előkelő hatodik helyen áll, hiszen 1 245 250 főre jut egy érem. Ezen a listán az első helyezett a négy érmet szerzett Szlovénia, ahol 514 385 emberre jut egy medál, a második a hét érmet elnyert Új-Zéland, ahol 633 231 lakosra jut egy medál, míg a harmadik a szintén négy éremmel büszkélkedő Jamaica, ahol 676 456 lakosra jut egy-egy medál.
A második lista is az érmeket és a népességet veti össze, ám az előbbieket különböző mértékben veszi figyelembe: egy aranyérem négy, egy ezüst kettő, egy bronz medál pedig egy pontot ér. Az így kialakult - és a pillanatnyi helyzetet tükröző - rangsorban Magyarország még előrébb, az ötödik helyen áll: a négy arany, egy ezüst és három bronz 21 pontot jelent, így nálunk 474 380 lakosra jut egy pont. A lista első három helyén ugyanazok állnak, mint előzőleg, csak más sorrendben: Jamaica 11 ponttal az első – itt 245 984 lakosra jut egy pont –, a második a nyolcpontos Szlovénia pontonként 257 192 lakossal, a harmadik pedig a 16 ponttal rendelkező Új-Zéland, ahol 277 038 lakosra jut egy pont.
Az utolsó alternatív éremtábla értékelésében az alacsony GDP-vel bíró és sok érmet nyerő országok állnak az élen. Ennek megfelelően Moldova az első érmenként 3,50 milliárd dollárral, Jamaica a második medálonként 3,77 milliárd dollárral, és Mongólia került a harmadik helyre érmenként 4,28 milliárd dollárnyi GDP-jével. Magyarország ebben a rangsorban a tizenegyedik, nyolc éremmel, érmenként 17,5 milliárd dollárral.
Az aranyérmek számát tekintve története egyik leggyengébb Európa-bajnokságán van túl a magyar kajak-kenu válogatott, amely a portugáliai Montemor-o-Velhóban vasárnap zárult viadalról 3 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzéremmel tért haza. Storcz Botond szövetségi kapitány azt mondta: a világbajnokságon ennél jobb szereplésben bízik.
Szombat után vasárnap is két aranyérmet gyűjtött a világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka a Mare Nostrum elnevezésű sorozat harmadik, befejező állomásán, a franciaországi Canet-en-Roussillonban.
A magyar versenyzők a németek és az oroszok mögött az éremtáblázat harmadik helyén zárták a portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezett kajak-kenu Európa-bajnokságot.
A második helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világliga oroszországi nyolccsapatos szuperdöntőjében: a Benedek Tibor irányította csapat a vasárnapi fináléban öt góllal kapott ki a szerb nemzeti együttestől.
A magyar versenyzők egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu Európa-bajnokság szombat délelőtti döntőiben.
A nyári menetrend szerint közlekednek a vonatok szombattól augusztus 25-ig, elsősorban a nyári balatoni utasforgalom kiszolgálása érdekében - közölte a MÁV-Start Zrt. pénteken.
Több adó-, illeték- és jövedéki szabály módosítását is elfogadták a képviselők pénteken az Országgyűlésben a távolléti díj számításával összefüggő törvényjavaslat ...
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) két új foglalkoztatási programot indít: az Út a szakmaválasztáshoz című program keretében a hátrányos helyzetű fiatalok szakmához jutását a hogy ...
Orbán Viktor miniszterelnök, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Rolf-Dieter Heuer, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) főigazgatója avatta fel a Magyar ...