Várakozáson felül teljesítettek a magyar sportolók a londoni olimpián - ezt egy gazdasági elemzés is alátámasztja.
Mészáros Tibor, a K&H Bank betéti és befektetési marketing főosztály igazgatójának elemzéséből kiderül, hogy a magyar küldöttség 8 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel úgy végzett az összesített éremtáblázat 9. helyén, hogy eközben Magyarország a világ GDP-listáján csak az 56. helyet foglalja el.
Ezzel szemben az éremtáblán első amerikaiak a GDP-listán is éllovasok, míg a kínaiak mindkét listán a másodikok. Kiemelten szerepeltek a házigazda britek is, akik csak hetedikek a világ GDP-listáján, ám az összesített éremtáblán a harmadik helyen végeztek. Helyezésük jól példázza, hogy nemcsak a népesség, és az életszínvonal, de a hazai pálya is sokat számít az érmek tekintetében.
Az MTI-hez eljuttatott elemzés szerint általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb a népesség, annál több az éremesélyes tehetség, valamint hogy minél jobb az életszínvonal, annál jobb körülményeket biztosíthatnak a versenyzők felkészítéséhez.
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
Megkönnyebbüléssel fogadta a román sajtó, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem tiltotta ki a nézőket a román labdarúgó-válogatott következő, Magyarország elleni világbajnoki selejtezőmérkőzéséről.
Több mint 10 év után ismét láthatják a hazai nézők versenyezni Talmácsi Gábort, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztesét, aki az országos bajnokság hétvégi fordulóján áll rajthoz a Hungaroringen.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága 20 ezer svájci frank büntetést rótt ki a román szövetségre (FRF) annak nyomán, hogy "a román szurkolók nem viselkedtek megfelelően" a március 26-i amszterdami holland-román világbajnoki selejtezőn - közölte honlapján szerdán az FRF.
Az 1964-es tokiói olimpián győztes női tőrcsapat tagjai, Ságiné Rejtő Ildikó, Sákovicsné Dömölky Lídia, Juhász Katalin és Marosi Paula tenyérlenyomatával bővült szerdán a Hemingway Alapítvány által létrehozott Magyar Sportcsillagok Fala.
A 222-szeres válogatott Ladányi Balázs szerint a magyar csapatnak nem kedvező, hogy a szlovén és az osztrák együttes is ellenfél lesz a jövő évi divízió I/A jégkorong-világbajnokságon.
Május 15-étől megváltozik a vasúti pótdíj mértéke - részletek a kedvezményezettek köréről és a pontos díjszabásról. Érdemben nem változott a helyzet a gyorsvonati pótjegyekkel a ...
Kezd testet ölteni az utasszállító robotrepülőgép. 800 kilométeres utat tett meg egy üzleti repülőgép polgári légtérben úgy, hogy a repülés nagy részében kizárólag a földről ...
Megkezdődött a határátkelők épületeinek más célra hasznosítása az osztrák-magyar határ osztrák oldalán, elsőként a sopronkeresztúri (Deutschkreutz) határátkelőnek az úttest el - ...
Művészkönyv-kiállítás, koncertek és Jam-Bory-Vár kisfesztivál is szerepel a székesfehérvári 14. Kortárs Művészeti Fesztivál programjai között. Tíz nap alatt 22 helyszínen, 48 a ...