Az olimpiai faluba is ellátogatott Áder János köztársasági elnök, aki a versenyzők szálláshelyén is gratulált a magyar sportolók kiemelkedő londoni szerepléséhez.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati tájékoztatása szerint a magyar államfőt Borkai Zsolt MOB-elnök, Molnár Zoltán, a MOB főtitkára, Szabó Bence, a MOB sportigazgatója és Nagy Zsigmond, a bizottság nemzetközi igazgatója kalauzolta körbe pénteken a faluban, ahol Czene Attila sportért felelős államtitkár és Csák János londoni magyar nagykövet is jelen volt.
Áder János a versenyzők szálláshelyén köszönetét fejezte ki a magyar sportolóknak, akik - mint mondta - sokéves áldozatos munkával szerezték meg a kvalifikációt a játékokra, s Londonban fantasztikusan teljesítenek. A köztársasági elnök emellett a magyar szurkolókat is méltatta, akik szerinte szintén aranyérmet érdemelnek.
Az államfő a falu polgármesterével, Charles Allennel is találkozott látogatása alkalmával.
A Ferencváros új stadionjának alapja várhatóan még idén elkészül, és Fürjes Balázs kormánybiztos szerint a terveknek megfelelően 2014 őszén át is adják a 22,500 ezer fő befogadására alkalmas Albert Stadiont, melynek felépülésére a szigorú ellenőrzés a garancia. Az állami források felfüggesztése esetén is befejezhető a beruházás, amelynek fedezetet biztosít a több mint harmincezer négyzetméternyi, beépíthető belvárosi telek értékesítése.
Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) összesen 45 terhelttel szemben, 32 különböző mérkőzéssel kapcsolatban csütörtökön vádat emelt a nemzetközi bundabotrány magyarországi vonatkozásában.
A legnehezebben kivívott, éppen ezért az eddigi legkedvesebb győzelmeként értékelte Aján Tamás, hogy újabb négy esztendőre elnökévé választotta a 188 országot számláló Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF).
A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a magyar sportdiplomatát a hétfői moszkvai tisztújító kongresszuson.
Közel került az ezüstérem megszerzéséhez a Videoton, mivel legyőzte a Kaposvárt, az OTP Bank Liga 28. fordulóját vele együtt 48 ponttal kezdő MTK pedig kikapott a Ferencvárostól.
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
A legnehezebben kivívott, éppen ezért az eddigi legkedvesebb győzelmeként értékelte Aján Tamás, hogy újabb négy esztendőre elnökévé választotta a 188 országot számláló Nemzetközi ...
Új tenyésznyúltelepet avattak fel Gödöllőn, a Haszonállat-génmegőrzési Központ területén. A telep biztosítja a magyar óriásnyúl genetikai hátterét egy új háztáji programhoz is.
Instagram fotó van a napilapok címoldalán, mások esküvői fotózást végeznek iPhone-nal - ezen képességei számtalan piacon szorították ki az ott lévő céleszközöket, és a kompakt a a ...