A nyári paralimpiák történetének első abszolút telt házas játékában bíznak a szervezők az augusztus 29-től szeptember 9-ig tartó sportesemény előtt.
Chris Holmes, a paralimpiát előkészítő szervezőbizottság elnöke elmondta, hogy a versenyekre összesen 2,5 millió jegyet adtak ki, melyekből 2,1 millió elővételben elkelt.
A vezető hozzátette: a sportolók falujában elkezdték az épületek akadálymentesítését, és a versenyhelyszíneket is úgy alakítják át, hogy azok a kerekes székes sportolók és érdeklődők számára is kényelmesen megközelíthetőek legyenek. Elmondta, hogy az olimpián közreműködött önkéntesekhez képest valamelyest csökken a segítők száma, de harminc százalékban nem változik összetételük.
Vannak olimpiai létesítmények - a BMX, a díjlovaglás, a vízilabdatornák helyszíne, Wimbledon -, amelyekben nem rendeznek paralimpiai versenyeket. Az öttusaverseny színhelyét a csörgőlabdások veszik birtokba, a kerekes székes tenisztornát az Olimpiai Parkban található Eton Manorban rendezik, az országúti kerékpárosok Kentben, a Brands Hatch-i pályán mérik össze tudásukat.
Magyarországot a négy évvel ezelőtti pekingi paralimpiához hasonlóan harminchárman képviselik a játékokon. A kínai fővárosban egy arany- és öt bronzérmet szereztek a magyarok, a Magyar Paralimpiai Bizottság Londonban 8-10 dobogós hely elérésében bízik.
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
Megkönnyebbüléssel fogadta a román sajtó, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem tiltotta ki a nézőket a román labdarúgó-válogatott következő, Magyarország elleni világbajnoki selejtezőmérkőzéséről.
Több mint 10 év után ismét láthatják a hazai nézők versenyezni Talmácsi Gábort, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztesét, aki az országos bajnokság hétvégi fordulóján áll rajthoz a Hungaroringen.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága 20 ezer svájci frank büntetést rótt ki a román szövetségre (FRF) annak nyomán, hogy "a román szurkolók nem viselkedtek megfelelően" a március 26-i amszterdami holland-román világbajnoki selejtezőn - közölte honlapján szerdán az FRF.
Az 1964-es tokiói olimpián győztes női tőrcsapat tagjai, Ságiné Rejtő Ildikó, Sákovicsné Dömölky Lídia, Juhász Katalin és Marosi Paula tenyérlenyomatával bővült szerdán a Hemingway Alapítvány által létrehozott Magyar Sportcsillagok Fala.
A 222-szeres válogatott Ladányi Balázs szerint a magyar csapatnak nem kedvező, hogy a szlovén és az osztrák együttes is ellenfél lesz a jövő évi divízió I/A jégkorong-világbajnokságon.
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
Még két napig, május 15-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket a diákhitelre jogosult hallgatók. Aki kifut a határidőből, legközelebb csak a következő tanévben, ősszel juthat - a ...