Talán élete legjobb gyakorlatát bemutatva nyerte meg Berki Krisztián a lólengést a londoni olimpián Magyar Zoltán, a szer korábbi kétszeres ötkarikás bajnoka, s sportág hazai szövetségének (MATSZ) elnöke szerint.
"Fantasztikus gyakorlat volt Krisztiáné, szerintem élete legjobbja - idézte az 1976-os és az 1980-as játékok aranyérmesét a MATSZ hírlevele. - Mindenképpen megérdemelte az olimpiai aranyat. Köszöntöm az olimpiai bajnokok között. Az az igazság, hogy a nap folyamán nagyon ideges voltam, de bejöttem a csarnokba és megnyugodtam, éreztem, hogy meglesz."
"Hú, öregedtem, de nagyon sokat. Még fel sem fogtam, mi történt. Nagyon-nagyon boldog vagyok, szavakban ki sem tudom fejezni - nyilatkozott Kovács István vezetőedző, Berki trénere. - A gyakorlata teljesen rendben volt, de az utunk ideáig nem volt zökkenőmentes. A válla miatt később kezdtük a felkészülést az olimpiára, kevés időnk maradt. Krisztián néha túlpörgött, úgy kellett visszafognom. A múlt hétvégén a selejtezőre így még nem került csúcsformába, de én úgy számoltam, hogy mostanra jön ki a csúcsforma. Így is lett. Ez az egy hét nagyon, de nagyon hosszúnak tűnt itt kint, elfáradtam. Bevallom őszintén, ezt még Krisztiánnak sem mondtam, de majd leülünk és átbeszéljük, hogy rajtam nagy volt a nyomás az elvárások miatt, engem ez nagyon stresszelt, de már túl vagyunk rajta."
Az aranyérmek számát tekintve története egyik leggyengébb Európa-bajnokságán van túl a magyar kajak-kenu válogatott, amely a portugáliai Montemor-o-Velhóban vasárnap zárult viadalról 3 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzéremmel tért haza. Storcz Botond szövetségi kapitány azt mondta: a világbajnokságon ennél jobb szereplésben bízik.
Szombat után vasárnap is két aranyérmet gyűjtött a világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka a Mare Nostrum elnevezésű sorozat harmadik, befejező állomásán, a franciaországi Canet-en-Roussillonban.
A magyar versenyzők a németek és az oroszok mögött az éremtáblázat harmadik helyén zárták a portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezett kajak-kenu Európa-bajnokságot.
A második helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világliga oroszországi nyolccsapatos szuperdöntőjében: a Benedek Tibor irányította csapat a vasárnapi fináléban öt góllal kapott ki a szerb nemzeti együttestől.
A magyar versenyzők egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu Európa-bajnokság szombat délelőtti döntőiben.
Szent Iván-éji tűzugrásra várják a szerelmeseket június 23-án vasárnap a Sóstói Múzeumfaluba - közölte a nyíregyházi skanzen közművelődési munkatársa az MTI-vel.
Az elmúlt hónapokban egyre inkább előtérbe kerültek a 3D-nyomtatók, különösen azért, mert bizonyos modellek néhány száz euróért megvásárolhatók. A piac meghatározó szereplői nem ...
Az 1953. június 17-én kibontakozott népfelkelés az NDK bukását jelentette, mert kiderült, hogy a rendszert csak erőszakkal és elnyomással lehet fenntartani - mondta Angela Merkel hétfőn a ...