A magyar válogatott 26-19-ra kikapott az esélyesebb horvát csapattól a londoni olimpia férfi kézilabdatornájának csütörtöki, 3. fordulójában, így nagyon meg kell küzdenie a remélt negyeddöntőbe jutásért.
Az Eb-bronzérmes horvátok uralták a "halálcsoport" újabb mérkőzését, a Mocsai-együttes jószerivel végig futott az eredmény után, kétszer volt csupán döntetlen az állás, 0-0-nál és 1-1-nél. Az első félidőben általában 2-3, a másodikban 5-6 gól volt a különbség, a lefújáskor még nagyobb. Szombaton 22:15 órakor az ugyancsak éremesélyesek között számon tartott, vb-harmadik, Eb-negyedik spanyolok várnak a Mocsai-csapatra.
Magyarország: Fazekas - Harsányi 2, Nagy L. 4, Schuch, Ilyés 2, Zubai, Iváncsik G. 1 - cserék: Mikler (kapus), Császár 4/3, Vadkerti 3, Perez, Lékai, Mocsai 3, Gulyás
A horvátok - akiknél a Veszprémben légióskodó Alilovic kezdett a kapuban - két győzelemmel, a magyarok a dánok elleni vereséggel és a dél-koreaiak elleni győzelemmel várták a találkozót.
A másik hálóőr, Fazekas klubtáráshoz hasonlóan jól kezdett, az első négy percben csak egy-egy gólt kaptak mindketten. Az elejétől fogva roppant keményen védekeztek a horvátok, alig lehetett lövőhelyzetet kialakítani, végül a friss veszprémi igazolás, az ex-barcelonás Nagy volt eredményes (8. perc: 3-2).
Schuchot 6-5-nél kiküldték, sikerült egy kapott góllal megúszni az emberhátrányt, ám újabb két rossz lövés után már 8-5 lett, és Mocsai Lajos ekkor időt kért. A magyarok emberelőnye alatt apadt a különbség még úgy is, hogy Perez az oldalhálóba bombázott. A horvátok elveszítették lendületüket, kapitányuk ezért megpróbálta rendezni a soraikat, ami arra elég volt, hogy 11-9-cel forduljanak, a magyarok változatlanul sok hibával játszottak.
A második félidőben Mikler állt be a kapuba, és Lékai révén már két irányító volt a pályán. Császár kihúzódott balátlövőnek, mert sem Ilyésnek, sem Pereznek nem ment korábban. A túloldalon Cupic azonban változatlanul sziporkázott, és a 35. percben már 15-10 volt az állás.
A "Harcoljatok!" többször felhangzott a lelátón, ám Alilovic ziccereket hárított, szinte csak a Németországban légióskodó Mocsai Tamás fogott ki rajta. A horvátok védekezése ellen nem tudott érvényesülni a támadó alakulat, sőt, még emberelőnyben is nőtt a különbség.
Negyedórával a vége előtt már 20-13 volt az állás, és Mocsai időt kért. A folytatásra "leült a meccs", a horvátok biztos előnyük tudatában könnyelműsködtek, de kapusuk változatlanul megbabonázta a magyar lövőket. Az újabb győzelemmel a horvátok biztosan továbbjutottak a negyeddöntőbe, a magyarokra pedig még sorsdöntő meccs vár a spanyolok és főleg a szerbek ellen.
Mocsai Lajos szövetségi kapitány:
"Reális eredmény született. Úgy éreztem, hogy tartunk a horvátoktól, sok volt az eladott labda, technikai hiba. A horvát válogatott jelenleg nagyobb játékerőt képvisel, mint a magyar, ráadásul kapusuk, Alilovic köztünk él, és tudja, milyen szituációkban mit várhat a mi játékosainktól. A következő két mérkőzésünkön egészen más szellemben fogunk játszani."
Nagy László:
"Ennyi eladott labdával és kimaradt ziccerrel nem lehet mérkőzést nyerni. A védekezésünkön is lehet javítani, de erre lehet alapozni, ugyanakkor főleg a támadásokban kell javulnunk. Összeszedjük magunkat, és a folytatás más lesz. A magam részéről emocionálisan biztos valamilyen módon más lesz a spanyolok elleni meccs."
A legnehezebben kivívott, éppen ezért az eddigi legkedvesebb győzelmeként értékelte Aján Tamás, hogy újabb négy esztendőre elnökévé választotta a 188 országot számláló Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF).
A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a magyar sportdiplomatát a hétfői moszkvai tisztújító kongresszuson.
Közel került az ezüstérem megszerzéséhez a Videoton, mivel legyőzte a Kaposvárt, az OTP Bank Liga 28. fordulóját vele együtt 48 ponttal kezdő MTK pedig kikapott a Ferencvárostól.
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
Megkönnyebbüléssel fogadta a román sajtó, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem tiltotta ki a nézőket a román labdarúgó-válogatott következő, Magyarország elleni világbajnoki selejtezőmérkőzéséről.
Több mint 10 év után ismét láthatják a hazai nézők versenyezni Talmácsi Gábort, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztesét, aki az országos bajnokság hétvégi fordulóján áll rajthoz a Hungaroringen.
A szombati döntőt már csak ráadásnak tartja ByeAlex, aki sokak meglepetésére jutott be a malmői Eurovíziós Dalfesztivál 26-os fináléjába Kedvesem című dalával.
Elkészült a Margitsziget fejlesztési terve, e szerint a területet a főváros a kormánnyal együtt, egységes keretben fogja fejleszteni, a közjó érdekében - tudatta Szűcs Somlyó Mária, a ...
Részben fellebbent a fátyol a kétéltűekhez tartozó szalamandra különös titkáról: ausztráliai tudósok megállapítása szerint az állat immunrendszerében rejtőzik a kulcs rendkívüli ...
A kormány olyan törvényjavaslatot készített, amelynek alapján újabb állami ingatlanokat kaphatnak térítésmentesen tulajdonba helyi önkormányzatok és a katolikus egyház. A jogszabály a ...