A londoni öttusaversenyben elért eredménye, a kombinált számban mutatott teljesítménye kijelölte Tóth Adrienn számára az irányt, azt, hogy miben kell fejlődnie a következő játékokig.
"Ez volt az első olimpiám, nagyon készültem rá, de egyáltalán nem izgultam - kezdte értékelését a 20. helyen zárt versenyző. - Az első két számmal teljes mértékben elégedett vagyok, a lovaglásban több volt, s a futásban is többet vártam magamtól. Nem vagyok a mezőny legjobb futója, de ennél többre vagyok képes. A mostani szereplésem kijelölte a célt a következő négy évre, hogy miben kell fejlődni".
"Sok rossz érzés van bennem, nagyon jó fizikai állapotban voltam, ez az úszásomon látszott is, de hiába, a technikai számok nem stimmeltek. Ebből le kell vonni a tanulságot, de még van előttem sok verseny" - összegzett Kovács Sarolta, aki a 33. helyen végzett.
Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány azt emelte ki, hogy nagyon fiatal lánycsapattal indult Magyarország, Tóth Adrienn elsőéves felnőtt, Kovács Sarolta pedig még juniorkorú.
"Saci nagyon jó formában volt, de +belenyúlt+ a vívásba, s nem tudott kikeveredni belőle, aminek egy hozzá nem méltó eredmény lett a vége. Utána olimpiai csúcsot úszott, a lovaglásban viszont megint megzavarodott, másodszorra is átugratott egy olyan akadályt, amit nem kellett volna. Adrienn nagyon szépen vívott és úszott, a lovaglásától többet vártunk. Ha az hibátlan, amire ez a ló 80 százalékban alkalmas volt, más motivációval kezdte volna a futást. Így viszont olyan helyre került, hogy felmérte, nincs mit keresnie. Ebben a mezőnyben ezzel a futással nem lehet megélni, itt már atletikus alkatú női versenyzők indulnak".
Pálvölgyi a brit szereplés kapcsán - Samantha Murray második lett - kiemelte, hogy a Németh István irányította szigetországi öttusacsapat januártól december 31-ig egy edzőtáborban él, tanul és gyakorol. "Mi pedig megyünk egyik helyről a másikra. Ezzel együtt ezekben a lányokban megvan a képesség, hogy megerősödve a felnőtt mezőnyben is jó eredményeket érjenek el".
A szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, a férfiak teljesítményére nem lehet semmi rosszat mondani. "Marosi olyan teljesítményt nyújtott, hogy azzal tízből hat versenyt meg lehet nyerni. Kasza a kombinált számig jól szerepelt. Őt márciusban műtötték, májustól volt terhelhető, s bár ért el szép sikereket, úgy látszik, ez a felkészülés az olimpiára nem volt elegendő".
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
Megkönnyebbüléssel fogadta a román sajtó, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem tiltotta ki a nézőket a román labdarúgó-válogatott következő, Magyarország elleni világbajnoki selejtezőmérkőzéséről.
Több mint 10 év után ismét láthatják a hazai nézők versenyezni Talmácsi Gábort, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztesét, aki az országos bajnokság hétvégi fordulóján áll rajthoz a Hungaroringen.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága 20 ezer svájci frank büntetést rótt ki a román szövetségre (FRF) annak nyomán, hogy "a román szurkolók nem viselkedtek megfelelően" a március 26-i amszterdami holland-román világbajnoki selejtezőn - közölte honlapján szerdán az FRF.
Az 1964-es tokiói olimpián győztes női tőrcsapat tagjai, Ságiné Rejtő Ildikó, Sákovicsné Dömölky Lídia, Juhász Katalin és Marosi Paula tenyérlenyomatával bővült szerdán a Hemingway Alapítvány által létrehozott Magyar Sportcsillagok Fala.
A 222-szeres válogatott Ladányi Balázs szerint a magyar csapatnak nem kedvező, hogy a szlovén és az osztrák együttes is ellenfél lesz a jövő évi divízió I/A jégkorong-világbajnokságon.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette, hogy a költségvetési szerveket és szakmai fejezeteket érintően milyen leosztásban hajtja végre a pénteken bejelentett, összesen 68,9 milliárd ...