kategória: Sport 2012 augusztus 11, szombat - 20:33 | szerző: richpoi.com | frissítve: 2012 augusztus 12, vasárnap - 10:30 Címkék:marosi ádám, öttusa, olimpia, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Fantasztikus versenyzéssel bronzérmet nyert Marosi Ádám a londoni olimpia szombati öttusaversenyében. Megvan Magyarország 17. olimpiai érme!
A 2009-ben, ugyancsak Londonban világbajnok Marosi a vívás után hatodik, az úszást követően hetedik volt, majd hibátlanul lovagolt, így ötödikként vágott neki a lövészetekkel kombinált futásnak, melyben két helyet előrelépett. A magyar öttusasport 14. egyéni olimpiai érmét gyűjtötte be, a harmadik bronzot. Marosi egyben a magyar londoni küldöttség 17. érmét - ötödik bronzát - szerezte.
A záró számra, a lövészettel nehezített futásra - akárcsak a lovaglásra - a Greenwich Parkban található lovaspályán került sor mintegy 20 ezer néző, köztük sok magyar előtt. Olimpián most mutatkozott be a kombinált szám, s a sportág világversenyein már kipróbált lézerpisztolyos lövészet.
A stadion egyik végében helyezték el a lőállásokat, az öt találat után az arénán kívülre vezetett az útvonal, majd belül egy kanyargó pályán értek vissza az öttusázók 1000 méter megtétele után az újabb lövészethez. Összesen 3000 méter várt az indulókra.
Az összetettben élen álló, 2010-ben Európa-bajnok, kétszeres vb-ezüstérmes cseh David Svoboda egy másodperccel hamarabb kezdhette az utolsó tusát, mint a második kínai Cao Csung-zsung, az idei világbajnok orosz Alekszandr Leszun és Kasza Róbert kilenc másodperccel az éllovas után rajtolhatott. Marosi Ádám 11 mp-cel követte Svobodát, utána öt mp-cel indult a címvédő orosz Andrej Mojszejev.
Az első sorozat után Kasza harmadikként, Marosi negyedikként kezdte meg az 1000 métert. Cao ért elsőként vissza a lövészethez, mögötte Svoboda, Marosi, Leszun és Kasza volt a sorrend. A második 1000 méter végén Svoboda visszaelőzte a kínait, Marosi futott a harmadik helyen, a többiek lemaradtak. Cao pontosabban célzott, ismét ellépett cseh riválisától. Marosi 12 mp-cel követte az éllovast, Kasza viszont visszaesett a hetedik helyre.
Az utolsó körben már látszott, hogy a vezető hármas közé más nem tud beférkőzni. Svoboda megint lehagyta Caót, biztosan vezetve ért vissza a stadionba, s szerezte meg az aranyérmet. A kínai mögött jött be Marosi, majd a három érmes összeölelkezett a célban. Marosi boldogan vezényelt a magyar szurkolóknak, aztán a piros-fehér-zöld zászlóval a hátán futott tiszteletkört a többiekkel együtt.
Az idén Eb-második Kaszának a harmadik sorozatban 11 lövés kellett az öt találathoz, ezzel alaposan visszacsúszott, végül a 12. helyen ért célba. "Nagyon nehéz verseny volt, de ezt előre tudtuk - kezdte értékelését Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. - A vívásnál Ádi nehezen indult, de aztán a harmadik-negyedik-ötödik kanyarban szépen magára talált, és ez a 880 pont ott van azon a határon, amivel ő akár nyerni is tud. Kasza Robi nagyon jól kezdett, de később egy kicsit elfáradt, elkapkodta a dolgokat, és a 880 pont neki éppen kevés. Nagyon jól úsztak, a lovaglás pedig mesébe illő volt, mestermunka, itt mindenkinek meg kellett volna néznie, lefilmeznie, és eszerint élni a továbbiakban.
Ádi nagyon jól futott, Robin azonban meglátszott, hogy márciusban megoperálták a térdét, és csak május elején kezdett el edzeni. Nincs benne annyi munka, ami egy erősebb futást megengedett volna neki, ezt lehetett látni a mozgásán is. Egy évvel ezelőtt itt nyerte a Világkupát és akkor zseniálisan futott, tehát számára az a kiesett néhány hónap nagyon rosszul jött. Nagyon örülünk, hogy Ádám egy bronzéremmel örvendeztetett meg minket a nap végén."
"Nagy feszültség volt bennem, óriási bizonyítási vágy, eddig körülbelül 150 ember előtt versenyeztem mindig, most pedig itt volt 10-20 ezer - mondta Kasza Róbert. - Nehéz éven vagyok túl, kiélezett verseny volt azért, hogy ki utazik az olimpiára, hiszen nagyon jó kis csapatunk van szerencsére. Nagyon sok embernek tartozom hálával azért, hogy itt lehetek, sok mindenen mentem keresztül, és egy olyan kis Forma-1-es team állt mögöttem, amilyen talán csak Michael Schumachert segíti. Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy itt lehettem. Bízom benne, hogy ha még többen mögém állnak, akkor Rióból esetleg még fényesebb érmet tud hazahozni a magyar öttusa-válogatott."
Eredmények: öttusa, férfiak, olimpiai bajnok:
David Svoboda (Csehország) 5928 pont 2. Cao Csung-zsung (Cao Zhongrong, Kína) 5904 3. MAROSI ÁDÁM 5836 (vívás: 20 győzelem/15 vereség/880 pont, úszás: 2:02.08 perc/1336, lovaglás: 1200 pont, 10:45.72 perc/2420 pont) ...12. KASZA RÓBERT 5676 (20/15/880, 2:01.59/1344, 1200, 11:27.85/2252)
KORÁBBAN ÍRTUK:
VÍVÁS
Az öttusázók vették birtokukba a korábban a kézimeccseknek is otthont adó Rézdobozt, a férfiak versenyében Marosi Ádámért és Kasza Róbertért szoríthatunk. Előbbi 2009-ben éppen Londonban szerzett világbajnoki címet, az elmúlt évben harmadikként, az idén hatodikként zárt a vb-n, Kasza pedig második volt az idei Európa-bajnokságon.
Az első szám a vívás volt, amelyben a 36 résztvevő mindenkivel egy asszót vívott párbajtőrben, 25 győzelem ért 1000 pontot, az ettől való eltérés plusz, mínusz 24 pontot jelentett. Merőben ellentétes formában kezdtek versenyzőink, az első egymás elleni aszót Kasza nyerte, aki tartotta is jó formáját 2:2 után nyolcat is sikeresen hozott, míg Marosinak nem igazán ment, kellett is a gyakorlás az asszók között.
Az élmezőnyben álló Kaszának ezt követte a holtpont, a britek és a csehek embereitől is kikapott, míg Marosi mérlege átment pozitívba, amitől lendületbe jött. A cseh David Svoboda sokáig hibátlan mérleggel vezetett, majd megelőzte a kitűnő vívónak számító világbajnok orosz Alekszandr Leszun, valamint a végső győzelemre is esélyes kínai Cao Csung-zsung.
Ezt követően fej fej mellett haladtak a mieink, a végén a kínaiakkal meccseltek, és ami fontos, hogy Caót mindketten legyőzték, és összességében 20:15-el zártak, ami átszámítva 880 pontot jelent. Az esélyesek mind jól vívtak, Svoboda 26 (az ezért kapott 1024 pont olimpiai csúcsbeállítás vívásban), Leszun és Cao 25, a lett Cerkovskis 23, a címvédő Andrej Mojszejev 22 győzelemmel zárt, egyedül a százhalombattai vk-t megnyerő Nicola Benedetti végzett rosszabb mérleggel (17:18).
„Versenyben vagyunk, bár páran megszöktek azzal, hogy 1000 pontot vívtak – értékelt az MTI-nek Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. – Marosi gyengén kezdett, de aztán talpra állt, Robi pedig egy-két tust elidegeskedett.”
ÚSZÁS
A két magyar közül elsőként Kasza úszott, a 4. futamban korán az élre tört, a 150 méter után is egy testhosszal vezetett, és végül 2:01.59-cel ért célba. Az addigi legjobb eredménynek köszönhetően 1344 pontot kapott, és 2224 pontjával a lett Deniss Cerkovskist megelőzte összetettben. Alekszandr Leszun és David Svoboda viszont előtte maradt, de csökkent a különbség.
Marosi az utolsó, 5. futamban ugrott a vízbe, a 3-as pályán úszva 100 méter után a 4. helyen állt, de 150-re visszaesett az 5. helyre. Az utolsó ötvenen még visszább esett, és 2:02.08-cal a hetedik helyen ért célba. Az 5. futamból hatan is jobbat úsztak Kaszánál, Marosi fél másodpercet kapott honfitársától, ami nyolc pont különbséget jelent.
Két szám után Cao Csung-zsung (2376) vezet, Kasza (2224) a 6., Marosi (2216) a 7. helyen áll. A hátrány 152, illetve 160 pont, ami a kombinált (futó és lövő) számra átszámítva Kasza esetében 38, Marosiéban 40 másodperc az élen álló kínaihoz képest. Az úszószámot az egyiptomi Amro el-Dzseziri nyerte meg 1:55.70 perces olimpiai csúccsal, aminek köszönhetően feljött az összetett verseny 5. helyére.
LOVAGLÁS
A harmadik számot, a lovaglást már a Greenwich-parkban rendezték. A mieink jó előjelekkel vártáka a számot, hiszen lovaik jól teljesítettek az első csoportban.
Marosi Ádám lova, Trinidad a mexikói Oscar Sotóval 1176 pontot ért el, ami jónak volt mondható, Marosival pedig még fokozódott is a teljesítmény. A magyar versenyző kiváló pályát ment, hibátlanul és szintidőn belül, így járt neki a maximális (1200) pontszám. Az olasz Riccardo De Luca után ez volt a második hibátlan lovaglás, érdekesség, hogy Kasza Róbert épp ezzel a lóval, Connic-kal jött Marosit követően, és ő is hibátlanul teljesítette a pályát! Neki is járt az 1200 pont, így hármas holtversenyben megnyerték a számot!
A magyarok után az egyiptomi Amro el-Dzseziri pocsékul ment, így az első tízből is kiszorult, de a két orosz, Andrej Mojszejev és Alekszandr Leszun is hibázott, előbbi a mieink mögé szorult, míg utóbbi Kaszával együtt indul a futáson.
A cseh David Svoboda kisebb hibákkal megőrizte előnyét, és az élre ugrott a kombinációs szám előtt, míg Cao Csung-zsung visszacsúszott a második helyre, Kasza 9., míg Marosi 11 mp hátránnyal indul a kombinált futásban.
„Várakozó állásponton vagyunk – mondta az MTI-nek a lovaglás után Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. – Svoboda nagyon jó »kombájnozó«, a kínai kevésbé, és Leszun is verhető.”
KOMBINÁLT FUTÁS
A záró számot, a kombinált futást a cseh David Svoboda kezdte az élről, őt egy mp-cel követte a kínai Cao Csung-zsung, majd újabb 8 mp után jön Kasza Róbert és Alekszandr Leszun, utánuk 2 másodperccel Marosi Ádám. Marosit a legutóbbi két olimpia győztese, Andrej Mojszejev követte.
A rajtot követő futásból Svoboda és Cao is jól jött ki, a kínai került az élre, majd a cseh és a két magyar. Az élmezőnyből Leszunon kívül mindenki hatból ötöt talált, az orosz 10-ből ötöt, így visszaesett a 6. helyre.Kasza 9., Marosi 13 mp-es hátrányban volt az első lövés után.
Marosi futásban feljött a 3. helyre Cao és Svoboda mögé, és hozzájuk hasonlóan jól lőtt, Kasza visszacsúszott az 5. helyre Leszun és Mojszejev közé. Az utolsó lövésre a cseh és a kínai együtt érkezett, Marosi őket követte mintegy 10 mp-cel.
Cao hibátlant lőtt, Svoboda és Marosi egyet hibázott, így 3, ill. 12 mp hátránnyal következtek. Svoboda a kapaszkodón megelőzte a kínait, és elsőként futott be a stadionba, és megnyerte a viadalt. Marosi kicsit elfáradt, de harmadik helye így sem forgott veszélyben, és bronzérmet nyert! Kasza Róbert a 12. helyen végzett. Marosi összességében a 12. helyen végzett a záró számban, amelyben egyébként az olasz Nicola Benedetti teljesített a legjobban, ő azonban már kiszállt az éremcsatából. Svoboda a 6., Cao a 9., míg Kasza a 32. időt futotta.
Marosi Ádám sportpályafutása
Marosi Ádám (Budapest, 1984. július 26. –) világbajnok, magyar öttusázó. 2001-ben az ifjúsági négytusa Európa-bajnokságon hatodik volt egyéniben, második csapatban és harmadik a váltóban. Az ifjúsági négytusa vb-n egyéniben 11., csapatban második volt. A következő évben ifjúsági négytusa Európa-bajnok lett egyéniben és csapatban. Váltóban második volt. Az országos bajnokságon ötödikként végzett. A junior Európa-bajnokságon egyéniben 15., csapatban hatodik, váltóban bronzérmes lett. A négytusa ifjúsági vb-n egyéniben bronz-, csapatban és váltóban ezüstérmes volt. A junior világbajnokságon az egyéni versenyben harmadik, csapatban ötödik, váltóban hatodik lett.
A 2003-as junior Európa-bajnokságon egyéniben nyolcadik, cspatban első, váltóban negyedik helyezést szezett. A junior világbajnokságon egyéniben hetedik, váltóban aranyérmes lett. A 2004-es junior Eb-n csapatban első, váltóban második volt, egyéniben 16. helyen végzett. A junior vb-n egyéniben második, váltóban ötödik volt. A felnőtt Eb-n egyéniben 27., csapatban hatodik, váltóban Európa-bajnok lett.
2005-ben a junior Eb-n egyéniben 14., váltóban aranyérmes volt. A felnőtt Európa-bajnokságon kiesett a selejtezőben. A junior vb-n mindhárom versenyszámban aranyérmet szerzett. 2006 márciusában, a mexikói világkupa-versenyen leesett a lováról. Eközben sípcsont- valamint szárkapocscsonttörést szenvedett.
Visszatérésére októberben került sor a német öttusa-bajnokságon, de ekkor még, a fizikai állapotára tekintettel, a futás elött feladta a versenyt. 2008-ban a világbajnokságon egyéniben 19., csapatban negyedik volt, a váltóban bronzérmet szerzett. Az Európa-bajnokságon egyéniben 11., csapatban második, váltóban harmadik helyen végzett.
A 2009-es Európa-bajnokságon egyéniben harmadik volt, a csapat hetedik helyen végzett. A váltóval hetedikként végzett. A világbajnokságon egyéniben és csapatban aranyérmes lett. Egyéni győzelmével a magyar öttusasport tizedik egyéni világbajnoka lett. A váltóban ötödik volt. Szeptemberben megnyerte a világkupa döntőjét. A világranglistán is első helyen zárta az évet. 2010 júniusában első lett a világkupa-döntőn. Az Európa-bajnokságon egyéniben 17., csapatban ötödik, váltóban első lett.
A világbajnokságon egyéniben 13., csapatban harmadik, váltóban tizedik volt. 2011-ben az Európa-bajnokságon egyéniben 31., csapatban negyedik, váltóban első helyen ért célba. A világbajnokságon egyéniben harmadik lett, amivel olimpiai kvótát szerzett. Csapatban második, váltóban első volt. 2012-ben a vb-n egyéniben hatodik, csapatban negyedik volt. Az Európa-bajnokságon egyéniben 20. csapatban második lett.
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
Megkönnyebbüléssel fogadta a román sajtó, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem tiltotta ki a nézőket a román labdarúgó-válogatott következő, Magyarország elleni világbajnoki selejtezőmérkőzéséről.
Több mint 10 év után ismét láthatják a hazai nézők versenyezni Talmácsi Gábort, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztesét, aki az országos bajnokság hétvégi fordulóján áll rajthoz a Hungaroringen.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága 20 ezer svájci frank büntetést rótt ki a román szövetségre (FRF) annak nyomán, hogy "a román szurkolók nem viselkedtek megfelelően" a március 26-i amszterdami holland-román világbajnoki selejtezőn - közölte honlapján szerdán az FRF.
Az 1964-es tokiói olimpián győztes női tőrcsapat tagjai, Ságiné Rejtő Ildikó, Sákovicsné Dömölky Lídia, Juhász Katalin és Marosi Paula tenyérlenyomatával bővült szerdán a Hemingway Alapítvány által létrehozott Magyar Sportcsillagok Fala.
A 222-szeres válogatott Ladányi Balázs szerint a magyar csapatnak nem kedvező, hogy a szlovén és az osztrák együttes is ellenfél lesz a jövő évi divízió I/A jégkorong-világbajnokságon.
A MÁV felkészült a gyors- és sebesvonati pótjegy bevezetésével együtt járó, szerdán esedékes átállásra - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért ...
A családon belüli erőszakról mesél majd a budapesti Nyugati téren álló beszélő telefonfülke május 15. és május 19. között, a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) és ...