Gyurta Dániel 59.53 másodperces országos csúccsal a negyedik helyen végzett 100 méteres mellúszásban a londoni olimpián.
A 200-on kétszeres világbajnok 23 éves magyar úszó bronzérme mindössze négy századon múlt, ugyanis a harmadik, amerikai Brendan Hansen 59.49 másodperc alatt csapott célba. Gyurta szombaton előbb 59.76-ra, majd 59.74-re javította a magyar rekordot, amelyen a vasárnapi döntőben tovább faragott.
"Örülök, a negyedik helyet az olimpia előtt is simán aláírtam volna. Nagyot léptem előre a világranglistán, több 200-as vetélytársamat is megelőztem 100-on, s nagyon jó előjelek mellett várhatom a hosszabbik számomat - nyilatkozta az MTI-nek Gyurta. - Persze azon morfondírozhatnék, hogy alig négy század hiányzott csupán a bronzhoz, de emiatt nem bánkódhatok, hiszen jó volt az első ötvenem, és a fordulóm is, ráadásul tegnap és ma összesen háromszor is egy percen belül tudtam úszni. Tovább javítottam az országos csúcsomat, immár 59 és félnél tartok, ami - hangsúlyozom - a 200 mell miatt igen biztató."
A számot a dél-afrikai Cameron van der Burgh 58.46 mp-es világcsúccsal nyerte, a második az ausztrál Christian Sprenger (58.93 mp) lett. A legutóbbi két olimpián győztes japán Kitadzsima Koszuke az ötödik helyen nyúlt be a célba.
Eredmények:
férfi 100 m mell, olimpiai bajnok:
Cameron van der Burgh (Dél-afrikai Köztársaság) 58.46 mp - világcsúcs (régi: 58.58 mp, Brenton Rickard (ausztrál), 2009.07.27., Róma)
Kozma Dominik is helytállt: délelőtti egyéni csúcsából további 25 századmásodpercet lefaragva a tizedik helyen végzett a 200 m gyors esti elődöntőjében, miáltal nem jutott ugyan döntőbe, de dicséretesen szerepelt. A szám 21 esztendős Európa-bajnoki bronzérmese a második futamban 1:46.93 perces idővel, ötödikként csapott célba, s elmondása szerint akár még előrébb is végezhetett volna, ha korábban nyitja meg a hajrát.
Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) összesen 45 terhelttel szemben, 32 különböző mérkőzéssel kapcsolatban csütörtökön vádat emelt a nemzetközi bundabotrány magyarországi vonatkozásában.
A legnehezebben kivívott, éppen ezért az eddigi legkedvesebb győzelmeként értékelte Aján Tamás, hogy újabb négy esztendőre elnökévé választotta a 188 országot számláló Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF).
A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a magyar sportdiplomatát a hétfői moszkvai tisztújító kongresszuson.
Közel került az ezüstérem megszerzéséhez a Videoton, mivel legyőzte a Kaposvárt, az OTP Bank Liga 28. fordulóját vele együtt 48 ponttal kezdő MTK pedig kikapott a Ferencvárostól.
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
Megkönnyebbüléssel fogadta a román sajtó, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem tiltotta ki a nézőket a román labdarúgó-válogatott következő, Magyarország elleni világbajnoki selejtezőmérkőzéséről.
Miután a váratlanul alacsony infláció miatt a vártnál jobban nőttek a reálbérek, az MKB Bank elemzői felfelé módosították a fogyasztásra és a GDP növekedésére vonatkozó - a bank ...
Tudományos-ismeretterjesztő kvíz, vízipisztolyos mini-árvíz, látványos hidrológiai kísérletek, makettezés és színház várja a kicsiket és a nagyobbakat a Danube Flow - Hív a Duna! 10 ...
Eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter, a Kancsendzönga-expedíció két csúcsmászója ereszkedés közben, 8000 méteres magasságban, keresésük egyelőre nem folytatódik - közölte a Magyarok ...