Dan Guilbeault hároméves volt, amikor az orvosok megállapították, hogy egy glioma nevű tumor nyomja a látószerveit. Ezzel együtt tovább űzte kedvenc sportjait - kosárlabdázott, baseballozott és amerikaifutballt játszott -, amíg tizenegy éves korára csaknem teljesen megvakult.
Most tizenkilenc évesen teljesen vak, és kedvenc sportja a tenisz. Amikor először hallott arról, hogy megromlott látású emberek teniszeznek, első reakciója az volt, hogy az lehetetlen. Nem hitt benne.
Nem nagyon hittek benne a massachusettsi Watertownban működő Perkins Vakok Iskolájának munkatársai sem, amikor egy látóképes diák a közeli Newtonból két évvel ezelőtt előállt az ötlettel. De a sportbeli újításairól - például a vakok számára adaptált vívásról - ismert fiatalember végül úgy döntött, hogy az Egyesült Államokban elsőként elindítja a vakok teniszoktatását.
Senki nem hiszi el, amíg maga nem látja
Akárcsak a látók esetében, a teniszhez a vakoknál is gyors pályára és precíz ütőtudásra van szükség. A vak játékosok a fülükkel követik nyomon a műhabból készült labdát, amely tele van csörgő golyókkal. "A füled válik a szemeddé" - foglalta össze a lényeget Robert Gotlin, a New York-i Beth Israel Orvosi Központ ortopédiai és sportrehabilitációs igazgatója a The New York Timesnak.
Sejal Vallabh, a 17 éves newtoni diák nyári ösztöndíjasként Tokióban találkozott először a sporttal, és utána javasolta a teniszprogramot a Perkinsnek. Létrehozta a Tennis Serves nevű önkéntes szervezetet, amely tavaly bemutatta a sportot a vakok rehabilitálásával foglalkozó Lighthouse Internationalnek New Yorkban, valamint a kaliforniai Fremontban működő Kaliforniai Vakok Iskolájának is.
Ahogy a vaktenisz terjed az Egyesült Államokban, ahol hivatalos adatok szerint 1,8 millió 15 évesnél idősebb embernek vannak súlyos látási problémái, úgy ítélhető meg egyre jobban, hogyan vélekednek az emberek a vakságról és a vele járó korlátokról. "Meg akarom mutatni, hogy vakok is tudnak teniszezni. Ezt senki nem hiszi el, amíg maga nem látja" - mondta Vallabh. A legfontosabb különbség a látók teniszéhez képest a labda, amely műhabból készült, és műanyag magja van, amely az irányjelző golyókat tartalmazza. "Olyan a hangja, mint egy csengőé" - ecsetelte a tíz éves Emmanuel Ford, akinek agyszélhűdése van, és a Lighthouse Internationalnél tanul teniszezni.
További változtatás a normálisnál kisebb teniszpálya a földig leeresztett hálóval, illetve a megnagyobbított fejű ütő. A részlegesen látássérültek esetében a labda kettőt pattanhat, a teljesen vakoknál hármat. A mérkőzések egy szettből állnak, és bíró vezeti őket.
Visszhang alapján tájékozódnak
Az első hangirányzékos teniszlabdát egy vakok iskolájába járó japán diák, Takei Mijosi tervezte 1984-ben. Ma már mintegy háromszázan vesznek részt a Japánban rendezett helyi és országos versenyeken. A vaktenisz megjelent Dél-Koreában, Kínában, Nagy-Britanniában, Oroszországban és Tajvanon is.
Takei tavaly, 42 évesen halt meg, mert egy vonat elé esett. Felesége, Ecuko, aki szintén van, azt mondta, hogy "gondolatban látta a pályát, tudta, hol áll, és azt is, hogy a labda merre repül és hol esik le". A hangját hallva "kiválóan tudta kontrollálni a labdát". William R. Wiener, a greensboroi Észak-carolinai Egyetem továbbképzési központjának dékánja, a vakok tájékozódásának és mozgásának szakértője hangsúlyozta, hogy a hangoknak rendkívül fontos szerepük van a vak emberek mozgásában.
Bármennyire lehetetlennek tűnik is, hogy vakok teniszezzenek, a tudósok szerint az emberi agy alkalmazkodóképessége lehetővé teszi ezt - ha bekövetkezik a vakság, a látókéreg elkezd hangokat és érintéseket feldolgozni. Több kutatás során is megállapították, hogy ha egy vak ember Braille-írást olvas, a látókéregben aktivitás tapasztalható. Egy másik vizsgáltban bekötött szemű látóképes személyek vettek részt, akiknek a látókérge öt nap után elkezdett tapintással és hallással szerzett információkat feldolgozni. "Nem titok, hogy ez miként működik - fejtette ki Melvyn A. Goodale, a kanadai Nyugat-ontariói Egyetem agykutató intézetének igazgatója. - Tudjuk, hogy lehetséges a hangok lokalizálása, és valószínű, hogy ehhez a vakok jobban értenek, mint a látók."
Goodale és a kollégái azt tanulmányozzák, hogyan történik a hangfeldolgozás a látókéregben olyan visszhang alapján tájékozódó személyeknél, mint Daniel Kish, aki csecsemőként veszítette el a látását. A hozzá hasonlók csettintés vagy taps segítségével "látják" a körülöttük lévő tárgyakat, ahogy például a denevérek is hanggal mérik be őket, csak ők az ultrahang frekvenciát használják. Ennek a képességnek köszönheti Kish, hogy sziklát tud mászni, és mountain bike-ot használ.
Kiran Prasad, a Tennis Serves Lighthouse-nál dolgozó koordinátor szerint a vakok "látó emberek számára épített világban élnek. Csak remélni tudom, hogy a tenisz önbizalmat ad nekik, és azt az érzést, hogy mindenre képesek". Vallabh bízik benne, hogy egyszer országos bajnokságot rendezhet, és a vaktenisz bekerül a paralimpia versenyszámai közé.
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
Megkönnyebbüléssel fogadta a román sajtó, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem tiltotta ki a nézőket a román labdarúgó-válogatott következő, Magyarország elleni világbajnoki selejtezőmérkőzéséről.
Több mint 10 év után ismét láthatják a hazai nézők versenyezni Talmácsi Gábort, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztesét, aki az országos bajnokság hétvégi fordulóján áll rajthoz a Hungaroringen.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága 20 ezer svájci frank büntetést rótt ki a román szövetségre (FRF) annak nyomán, hogy "a román szurkolók nem viselkedtek megfelelően" a március 26-i amszterdami holland-román világbajnoki selejtezőn - közölte honlapján szerdán az FRF.
Az 1964-es tokiói olimpián győztes női tőrcsapat tagjai, Ságiné Rejtő Ildikó, Sákovicsné Dömölky Lídia, Juhász Katalin és Marosi Paula tenyérlenyomatával bővült szerdán a Hemingway Alapítvány által létrehozott Magyar Sportcsillagok Fala.
A 222-szeres válogatott Ladányi Balázs szerint a magyar csapatnak nem kedvező, hogy a szlovén és az osztrák együttes is ellenfél lesz a jövő évi divízió I/A jégkorong-világbajnokságon.
A csíksomlyói zarándokúttal kezdődik a III. Magyar Világtalálkozó elnevezésű rendezvénysorozat május 19-én, majd konferenciák, előadások, jótékonysági és színes események az A a ...
A tartós növekedés megteremtése a válságkezelés egyik fontos pillére, ehhez erős fejlesztéspolitikára van szükség, amit a kutatáshoz, a fejlesztéshez és az innovációhoz kötődő - ...
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) arra kéri a kormányt, hogy a napokban bejelentett költségvetési zárolás semmilyen mértékben ne érintse a felsőoktatási ...
Pszichiátriai kivizsgálásra küldheti a rendőrség Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) volt elnökét, akit a múlt héten ittas vezetés miatt tartóztatott le a rendőrség - közölte ...