Olimpiai bajnok a női kajaknégyes!

kategória: Sport
2012 augusztus 08, szerda - 12:05 | szerző: richpoi.com | frissítve: 2012 augusztus 08, szerda - 12:21
Címkék: kajak-kenu, kajaknégyes, olimpia, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina, címkefelhő
Szóljon hozzá!
Mindig pozitívan a Facebook-on is
Aranyérmet nyert a Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina összeállítású kajaknégyes 500 méteren a londoni olimpia szerdai versenynapján.

Az elmúlt három évben a magyar kvartett győzött ebben a számban a világbajnokságokon, a júniusi, zágrábi Európa-bajnokságon azonban csak harmadik lett, s ezért sokan féltették is. Storcz Botond szövetségi kapitány előzetesen ugyanakkor azt mondta: szerinte megint a nagy rivális németekkel "meccselhetnek" majd Szabóék a győzelemért, de a lengyelek és a fehéroroszok hajója is ott lehet az élcsoportban.

A magyar négyes előfutam-győzelemmel került a nyolcas döntőbe, ahol remekül rajtolt, s az Eb-második fehéroroszokkal, valamint a németekkel együtt érkezett a táv feléhez. Az utolsó 200 méterhez érkezve aztán már tisztán a magyarok vezettek, s bár a riválisok megpróbáltak velük tartani, méterről méterre növelték előnyüket. A finis már nem tartogatott izgalmakat, egyértelműen a magyarok hajója ért elsőként a célba.

Kovács Katalin pályafutása harmadik ötkarikás aranyérmét szerezte, míg a többiek először állhatnak majd az olimpiai dobogó tetejére. "Hihetetlenül boldog vagyok, csodálatos érzés elsőként áthaladni a célvonalon - mondta Kovács a döntőt követően. - Nagyon készültünk erre, sikerült három olimpiai ezüst után aranyat nyerni."

Magyarország női kajakos kvartettje az ötkarikás játékokon 1992-ben, Barcelonában tudott diadalmaskodni legutóbb. Azóta mindig a németek nyerték ezt a számot. A négyes a sportág 21. magyar olimpiai diadalát aratta.

NŐI K–4 500 M, DÖNTŐ

Olimpiai bajnok: Magyarország (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas-Zur Krisztina) 1:30.827
2. Németország 1:31.298
3. Fehéroroszország 1:31.400
4. Lengyelország 1:31.607
5. Nagy-Britannia 1:33.055
6. Portugália 1:33.453
7. Oroszország 1:33.459
8. Franciaország

A magyar női kajaknégyes legutóbb az 1992-es barcelonai olimpián nyert aranyérmet. Az újabb sikerrel Magyarországnak immár hat aranyérme és összesen 11. dobogós helyezése van a londoni játékokon. 

15092_noi-kajaknegyes2.jpg
Szabó Gabriella sportpályafutása

Szabó Gabriella (Budapest, 1986. augusztus 14. –) olimpiai ezüstérmes magyar kajakozó. 2003-ban, a KSI versenyzőjeként bronzérmes volt az ifjúsági világbajnokságon. A következő évben két Európa-bajnokságot nyert az ifik között. 2005-ben a világbajnokságon ötödik volt K4 200 méteren. 2006-ban háromszor állhatott a dobogóra az U23-as Eb-n. 2007-ben a Dunaferr SE-be igazolt. Ebben az évben Európa-bajnok lett Kozák Danutával K2 1000 méteren. A vb-n ugyanez az egység bronzérmes volt. Ugyanitt 200 méter párosban Patyi Melindával kilencedik volt. Az U23-as Európa-bajnokságon Kozákkal 1000 méteren arany-, 500 méteren ezüstérmes volt. A következő évben Európa-bajnok lett K2 500 méteren (Kozák). Májusban távozott edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjából. Az olimpián a négyesben (Kovács Katalin, Janics Natasa, Kozák) második lett. Az olimpia után a Bp. Honvédhoz igazolt.

2009-ben K2 500 méteren (Kozák) arany-, K2 1000 méteren (Csipes Tamara) ezüstérmes lett az Európa-bajnokságon.A vb-n K2 1000 méteren (Kozák) világbajnok volt. A következő évben K2 1000 méteren (Csipes) Európa-bajnok, négyesben (Kozák, Csipes, Benedek Dalma) második volt. A világbajnokságon Csipessel a 1000 méteren, Kozákkal 500 méteren lett világbajnok. 2011-ben Csipessel megvédték Európa-bajnoki címüket. K4 500 méteren (Kozák, Kárász Anna, Benedek) ismét ezüstérmes lett. A világbajnokságon négyesben (Kozák, Kovács, Benedek) lett első. 2012-ben a kontinens bajnokságon bronzérmes volt négyesben.

Kozák Danuta sportpályafutása

Kozák Danuta (Budapest, 1987. január 11. – ) olimpiai bajnok magyar kajakozó. Jelenleg a Domino-Honvéd egyesületének tagja, ahol Csipes Ferenc irányításával edz. 2007-ig Kozák Danusia néven szerepelt. 1996-ban a KSI-ben kezdett kajakozni. 2002-ben ezüstérmes volt az ifjúsági Eb-n. 2003-ban az ifi vb-n két aranyérmet nyert. A következő évben egyesben és párosban is ifjúsági Európa-bajnok lett. 2005-ben a két egyes számban lett ifi világbajnok. 2006-ban az U23-as Eb-n két ezüstérmet nyert 500 méteren. Egyesben negyedik lett. 2007-ben bekerült az Európa-bajnokságon induló válogatottba. A kontinens bajnokságon Szabó Gabriellával K2 1000 méteren első lett. A vb-n ugyanez az egység ugyanezen a távon bronzérmet szerzett. Az U23-as Eb-n kettes 1000 méteren és egyes 500-on lett első. K2 500 méteren második volt. 2008.ban K4 200 és k2 500 méteren első lett az Eb-n. K4 500-on második volt. Májusban távozott edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjából. Az olimpián négyesben ezüstérmes volt.

Az olimpia után a Bp. Honvédhoz igazolt. 2009-ben Szabóval K2 500 méteren lettek Európa legjobbjai. A váltóval ezüstérmet szerzett. A vb-n K4 500 és K2 500 méteren első lett. 2010-ben egyes 500 méteren Európa-bajnok, négyesben ezüstérmes lett. A vb-n párosban világbajnok volt. A következő évben az Eb-n K1 500 és K2 200 (Kovács Katalin) méteren első, K4 500 méteren második, k1 200 méteren kilencedik volt. A szegedi világbajnokságon K4 500 és K2 200 méteren első, K1 500-on második, váltóban harmadik volt. Az év végén az év magyar kajakozónőjének választották. 2012-ben K1-ben második, K4-ben harmadik lett az Eb-n. Az olimpián egyesben és négyesben szerepel.

15092_kajaknegyes2.jpg
Kovács Katalin sportpályafutása

Kovács Katalin (Budapest, 1976. február 29. –) háromszoros olimpiai bajnok magyar kajakozónő. 31 világbajnoki címével minden idők legeredményesebb női kajakozója a világon. Európa-bajnokságokon 27 elsősége van. Gyakran csak „Kajakkirálynő”-ként emlegetik. 1987-ben kezdődött pályafutása a Bp. Spartacus egyesületben, nevelőedzői Bódi Csilla és Schmidtné Pavlovics Angyal voltak, később a BSE-ben versenyzett. 1993-ban az ifjúsági Eb-n szerzett érmeket. 1995-ben a BKV Előréhez igazolt, és bekerült a válogatott keretébe. Az 1995-ös duisburgi vb-n és az 1996. évi nyári olimpiai játékokon tartalékként volt a magyar csapat tagja. 1997-től az UTE színeiben versenyzett.

Az Európa-bajnokságon négy számban indult, és két-két ezüstérmet illetve negyedik helyezést ért el. A világbajnokságon egy ezüstje mellé ugyancsak két negyedik helyezést szerzett. A szezon végén a hazai női kajakos ranglistán második helyezett lett. 1998-ban szerezte első világbajnoki címét (K4 200 m). Az országos bajnokságon négy első helyezést ért el. 1999-ben az Európa-bajnokságon 1 arany mellett öt számban második lett. A világbajnokságon két-két arannyal és ezüsttel lett gazdagabb. Az előolimpián háromszor ért elsőként a célba. Az évet a hazai női ranglista első helyén zárta. 2000-ben, Sydneyben komoly esélyekkel állt rajthoz, és előbb a kajak négyessel, majd Szabó Szilviával párosban nyert ezüstérmet.

2001 tavaszán az MTK-ba igazolt. Az Európa-bajnokságon két aranyérmet és egy ezüstöt szerzett. A világbajnokságon újabb két elsőséget és egy bronzérmet ért el, ezenkívül K1 1000 méteren volt 4. helyezett. 2002-ben a szegedi Eb-n három számban volt aranyérmes. A világbajnokságon három számban aranyérmes, K2 200 méteren Paksy Tímeával negyedik volt. Az év végén újra magyar ranglista-első volt. A 2003-as világbajnokságon négy számban indult, és mindet megnyerte. Az év végén a legjobb magyar kajakozónőnek és a legjobb magyar sportolónőnek választották. A 2004-es Eb-n 1000 méteren megvédte elsőségét. Négyesben a két rövidebb távon lett ezüstérmes. A válogatón, az egyes 500 méteren elbukta az ötkarikás jogát Janiccsal szemben. Az athéni olimpián Janics Natasával a K-2-ben győzött. A négyessel ezüstérmes volt. 2004 októberében bejelentette, hogy annak ellenére, hogy több válogatott kajakozó távozott edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjából, ő továbbra is vele folytatja tovább az edzéseket.

A 2005-ös Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is Janiccsal minden távon megnyerte a páros versenyt. 2006-ban tarolt. Mind a világbajnokságon, mind az Európa-bajnokságon kettesben és négyesben minden távon első lett. A következő évben egyesben szerzett két aranyérmet a vb-n. Az Eb-n négy ezüstöt nyert. Janics 2007-ben távozott Fábiánné csapatából, így ebben az évben nagy versenyen nem szerepelt a Janics–Kovács páros. A 2008-as Európa-bajnokságon K-1 500 m-en lett első. Néhány nappal a kontinensbajnokság után bejelentette, hogy a továbbiakban az ő felkészülését sem Fábiánné irányítja. Ezt követően a férfi szakág vezetője, Sári Nándor trenírozta. A pekingi ötkarikás játékok előtt az MTK fegyelmi eljárást indított ellene, mivel a kajak négyes válogatóin nem a klub érdekeinek megfelelő négyes egységben versenyzett. Az olimpián egyesben 4., négyesben 2., párosban aranyérmes volt. Októberben a fegyelmi ügyben hozott döntés szerint az MTK prémium megvonásban részesítette, és nem hosszabbította meg az év végén lejáró szerződését.

2009-től a Bp. Honvéd versenyzője lett. Edzéseinek irányítását Csipes Ferenc vette át. Az Európa-bajnokságon négy számban indult, és három arany- illetve egy ezüstérmet szerzett. A vb-n öt indulásból szerzett négy aranyat. A 2010-es Eb-n egyes 500-on negyedik, két páros számban pedig első volt. A világbajnokságon három versenyszámban indult, és két arannyal térhetett haza. A négyesben szerzett aranyérme a 28. világbajnoki címét jelentette, mellyel a világ legeredményesebb női kajakosa lett. 2011-ben az Eb-n három számban indult, és mindben első helyen végzett. A 2011-es szegedi vb-n négyes 500-on és kettes 200-on volt első. 2011 októberében egy kerékpáros edzés során elesett. A balesetben a könyökénél letört egy csontdarab. Januárban ismét a sérült része esett, így már nem volt elkerülhető a műtét. A hazai olimpiai selejtezőn párosban és négyesben vívta ki a csapatba kerülést. Az Eb-n Janiccsal párban első lett, a négyesben bronzérmes volt.

Fazekas Krisztina sportpályafutása

Fazekas Krisztina (Budapest, 1980. augusztus 1. – ) magyar olimpiai és világbajnok kajakozó.
1990-ben kezdett kajakozni a BSE szíeiben. 1997-ben az UTE-ba igazolt. Ebben az évben az ifjúsági Európa-bajnokságon aranyérmes lett K4 500 méteren. 1999-ben egy ezüst- és egy bronzérmet nyert az országos bajnokságon. 2000-ben aranyérmes volt az U23-as Eb-n. 2001-ben az MTK-ba igazolt. Az ob-n már kék-fehér színekben szerezte első felnőtt bajnoki címét. Az Európa-bajnokságon K4 200 méteren (Dékány, Viski, Bóta) arany-, K2 1000 méteren (Szabó Ágnes) bronzérmes volt. A vb-n a négyessel újra első, a párosban hetedik volt. A következő évben Rasztótzky Eszterrel párban újra U23-as Európa-bajnok volt.

2003-ban ismét világbajnok volt. Ezúttal K4 1000 méteren nem talált legyőzőre. 2004-ben nem tudott bekerülni az olimpiai csapatba. 2005-ben az Európa-bajnokságon második volt K4 200 méteren. Novembetől Sztaics István helyett Fábiánné Rozsnyói Katalin vette át az edzései irányítását. A következő évben K4 500 méteren lett világ- és Európa-bajnok. 2007-ben K4 1000 méteren szerezte meg az aranyérmet mindkét világversenyen. Emellett két-két ezüstérmet ért el. 2008-ban az Eb-n két arany- (K4 200, K4 1000) és egy-egy ezüst- (K4 500) és bronzérmet (K2 200, Patyi Melinda) nyert. Az olimpiára nem krült ki.

2009-ben K4 200 méteren védte meg Európa-bajnoki címét. A vb-n két ezüstéremmel lett gazdagabb. 2010-ben összeházasodott Rami Zur amerikai kajakozóval és az Egyesült Államokban telepedett le. Az edzéseit Zur irányította tovább. 2011-ben amerikai színekben tünt fel a szegedi vb-n, ahol második lett K1 1000 méteren.

Mivel az amerikai honosítása az ötkarikás játékokig nem jött volna létre, így az olimpián csak magyar színekben tudott indulni. 2012-ben a Győri Graboplasthoz igazolt. A válogatók után bekerült a magyar K4-es csapatba, mellyel az Eb-n harmadik volt. A szövetségi kapitány beválogatta az olimpiai csapatba négyesben.

15092_olimpia6.jpg



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Aján Tamás: a súlyemelés jó úton jár
A legnehezebben kivívott, éppen ezért az eddigi legkedvesebb győzelmeként értékelte Aján Tamás, hogy újabb négy esztendőre elnökévé választotta a 188 országot számláló Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF).
kedd 13:16
Aján Tamás maradt a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke
A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a magyar sportdiplomatát a hétfői moszkvai tisztújító kongresszuson.
hétfő 20:34
Labdarúgó NB I 28. forduló - Eredmények és tabella
Közel került az ezüstérem megszerzéséhez a Videoton, mivel legyőzte a Kaposvárt, az OTP Bank Liga 28. fordulóját vele együtt 48 ponttal kezdő MTK pedig kikapott a Ferencvárostól.
hétfő 09:11
Bulatovic a BL-győztes Győrben folytatja
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását.
péntek 12:03
Vb-selejtező - Megkönnyebbültek a románok, hogy nem lesz zártkapus a magyarok elleni meccs
Megkönnyebbüléssel fogadta a román sajtó, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem tiltotta ki a nézőket a román labdarúgó-válogatott következő, Magyarország elleni világbajnoki selejtezőmérkőzéséről.
csütörtök 11:17
Talmácsi Gábor több mint 10 év után újra Magyarországon versenyez
Több mint 10 év után ismét láthatják a hazai nézők versenyezni Talmácsi Gábort, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztesét, aki az országos bajnokság hétvégi fordulóján áll rajthoz a Hungaroringen.
szerda 16:23