Több mint félezer gyermek részvételével 24 órán át zajlik majd péntek délutántól szombat délutánig az 1 Nap Vízilabda elnevezésű esemény a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában.
A magyar vízilabda jövőjéért, az utánpótlás megsegítésére, a sportág népszerűsítésének céljával meghirdetett monstre pólós program keretében szombat délelőtt a szervezők közlése szerint olyan sztárok játszanak mérkőzést egy nemzetközi serdülőválogatottal, mint Székely Bulcsú, Tóth Frank, Vári Attila vagy Kósz Zoltán. A különleges korosztályos meccset a londoni döntő magyar bírója, ifj. Juhász György vezeti.
A rendezvény alatt - amint a szervezők szerdai közleményéből kiderül - 24 összecsapást játszanak a gyermek-, serdülő- és ifjúsági korú sportolók. Az Újpest Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (UVSE) negyedik alkalommal hirdette meg a különleges sportági erőpróbát, amelyhez az idén Ausztrália is csatlakozik. Sydneyben mintegy száz fiatal játszik majd, de pártoló tagok is bekapcsolódnak a helyi UNSW/Wests Vízilabda Klub és az ottani magyar közösségek aktív közreműködésével megvalósuló társrendezvénybe, amelyet online kapcsolatban nyomon követhetnek a budapesti programra ellátogatók is.
Az aranyérmek számát tekintve története egyik leggyengébb Európa-bajnokságán van túl a magyar kajak-kenu válogatott, amely a portugáliai Montemor-o-Velhóban vasárnap zárult viadalról 3 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzéremmel tért haza. Storcz Botond szövetségi kapitány azt mondta: a világbajnokságon ennél jobb szereplésben bízik.
Szombat után vasárnap is két aranyérmet gyűjtött a világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka a Mare Nostrum elnevezésű sorozat harmadik, befejező állomásán, a franciaországi Canet-en-Roussillonban.
A magyar versenyzők a németek és az oroszok mögött az éremtáblázat harmadik helyén zárták a portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezett kajak-kenu Európa-bajnokságot.
A második helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világliga oroszországi nyolccsapatos szuperdöntőjében: a Benedek Tibor irányította csapat a vasárnapi fináléban öt góllal kapott ki a szerb nemzeti együttestől.
A magyar versenyzők egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu Európa-bajnokság szombat délelőtti döntőiben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a német, a román, a cseh, a tunéziai és az ausztrál csapattal került azonos csoportba a decemberi szerbiai világbajnokságon.
Mátraalmástól Ipolytarnócon át Pásztó-Mátrakeresztesig már kilenc helyszín, köztük több tisztás és kastélykert ad helyet idén a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok ...
Taxi kiállítás és különleges BMW motorok várják a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumban a látogatókat, az Afrikai-Magyar Egyesület programjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődök ...
Orbán Viktor hétfőn az Országgyűlésben, az azonnali kérdések és válaszok órájában neki feltett kérdésekre reagálva elmondta: semmi akadályát nem látja annak, hogy a parlamenti a ...