Egy nagyméretű őskori építmény maradványait tárták fel brit régészek Wales dél-keleti részén, Monmouth közelében, a szakemberek szerint az épület idősebb lehet az egyiptomi piramisoknál.
Steve Clarke régész szerint egy úgynevezett hosszúházról lehet szó, amely egykoron egy tó partján állt. Alapjait egyméteres átmérőjű fatörzsekből képezték, s az építmény hossza meghaladhatta a 15 métert - olvasható a BBC hírei között (http://www.bbc.co.uk).
Mint kifejtette, a hosszúházakat általában 30 centiméter átmérőjű cölöpökre építették, eddig viszont nem találkoztak olyannal, amelynek fundamentumához egész fatörzseket használtak volna. "Úgy véljük, hogy a hosszúház egy család otthona lehetett, de közösségi találkozásoknak is helyt adhatott" - vélekedett Steve Clarke.
Az előzetes becslések szerint az építmény 6500 éves lehet, s amennyiben ez bebizonyosodik, a hosszúház jóval az egyiptomi piramisok előtt épült, amelyek "mindössze" 4500 évesek. A radiokarbonos kormeghatározás eredményei a hónap végére várhatók.
Elképzelhető, hogy Japán és kínai fizikusok egymástól független kísérletekben bizonyítékot találtak egy eddig ismeretlen, négy kvarkból álló szubatomi részecske létezésére, amelyhez hasonlóval eddig nem találkoztak a tudósok.
Az UNESCO Világörökségi Bizottságának Kambodzsában zajló tanácskozásán Salamon-szigeteki Kelet-Rennel-korallzátonyát felvették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.
Európában is kiemelkedő színvonalú kutatási célú adatközpontot avatott fel Orbán Viktor miniszterelnök, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Rolf-Dieter Heuer, a CERN főigazgatója az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban 2013. június 13-án. Közép-Európa legnagyobb, bruttó 8,5 milliárd forint összértékű beruházásával olyan adatközpont létesült, amely a következő két évtizedben mozgásba hozhatja a hazai tudományos kutatásokat és meghatározó jelentőségű lehet Magyarország nemzetközi kutatási és kutatás-fejlesztési projektekben való részvétele szempontjából. A magyar részecskefizikusok sikeres és elismert munkájára alapozva a Magyar Tudományos Akadémia és a magyar Kormány példaértékű összefogásával rekordidő alatt világszínvonalú európai kutatási infrastruktúra jött létre Budapesten.
Európa nagyot lépett előre ama terveit illetően, melyek égisze alatt 2016-ban egy szatellittel, 2018-ban pedig egy landoló egységgel térképezné fel a Marsot.
Előre hozott képviselőházi választás kiírását tartja a jelenlegi kormányválság legjobb megoldásának a csehek fele - derült ki abból a felméréséből, amelyet a Median intézet a ...
Új trolibuszok beszerzésére írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn - derül ki az európai közbeszerzéseket összesítő honlap, a ...
Az ország minden büntetés-végrehajtási intézetében elindult az úgynevezett Tett-program, amely a fogvatartottak egyéni társadalmi és munkaerő-piaci visszailleszkedését célozza. A a 2 ...