A modern történetírás kerete a nemzetállam, a jelent pedig nem önmagáért érdekli a múlt, hanem mert itt és most használni akarja valamire - fejtette ki a konferencia egyik korábbi előadásán Gyáni Gábor akadémikus. Pók Attila ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: a megfogalmazás provokatív, vitára és továbbgondolásra ösztönző. "Tudjuk, hogy nem vagyunk a világ közepe, számunkra mégis itt a világ közepe, és ebből a látószögből is kell megértenünk egész világunkat" - fűzte hozzá.

Történeti visszatekintésében a szakember kifejtette: a XIX. századi Európa históriája nem csupán a szabadság és a demokrácia kiteljesedéséről szól, legalább ilyen fontosak a kialakuló modern társadalomból felszabaduló tömeges agresszív érzelmek, indulatok, amelyek első nyilvánvaló jelentkezése a francia forradalom volt.

A nemzeti ébredéssel párosuló társadalmi energiákat, és a kollektív agresszió felerősödését az egyes államok a 19. század civilizációs, kulturális reformjai során megkísérelték domesztikálni, de ez nem sikerült, aminek tragikus bizonyítéka az első világháború. Az írástudók árulásának ekkoriban felbukkant gondolata többek között az európai humanizmusnak hátat fordító és az erőszak oldalára átpártoló értelmiség felelősségét fogalmazta meg. A szellemi elit jelentős része ugyanis a modernitás valóban súlyos problémáit bírálva, az erre megoldásokat ígérő politikák szolgálatába állt - mondta a történész.

Kifejtette: a XX. század első felében az állam egyre növekvő szerepére és a tömegtársadalmak kialakulására támaszkodó fasizmus, illetve kommunizmus kétarcúan viszonyult a modernitáshoz, egyes jelenségeit elfogadta és felhasználta, más oldalait azonban élesen bírálta. Üdvözölte a robbanásszerű gazdasági fejlődést, de elutasította a piacot, és a gazdaság állami irányítását hirdette. A két új ideológia új - ígérete szerint igazságosabb - társadalmi munkamegosztást próbált kialakítani az eszközökben nem válogatva. Az új társadalmi rendet pedig egyedül az erős állam uralta és koordinálta, ellentétben a nyugati társadalmakkal, ahol a civil társadalomból építkező, érdekkonfliktusok felvállalását és kompromisszumos megoldását kereső mechanizmusok is szerephez jutottak. Továbbá az új ideológiák jegyében a politikai hatalom nem demokratikus keretek között működött, azt kisajátította egy csoport, párt. Az állam elsődleges feladat pedig az lett, hogy újraossza az emberek között a javakat, a befolyást, a társadalmi presztízst.

A felgyülemlett társadalmi energiákat, kollektív agressziót az állam részben a bűnbakkeresés mechanizmusain keresztül próbálta irányítani, felhasználni. Ezzel úgy tűnt, súlyos kudarcok után is lehetséges a közösség összeforrasztása, a kollektív érzelmi azonosulás és a közösség vezetőinek hatalomgyakorlása is legitimációt nyer azzal, hogy kijelölik, megnevezik a mindenki számára elfogadható közös ellenségeket - mondta Pók Attila.

A tömegek kiábrándultsága a nagy világmagyarázó ideológiákból a XX. század végére nyilvánvalóvá vált, ám a bűnbakképzés, az ember elemi lelki igényeit elégíti ki és még mindig egyfajta működőképes ideológiapótlék lehet a politika kezében. A közösséget összetartó és mozgósító funkciót tölthet be, miközben az újabb és újabb ellenségkereső hullámok, az érzelmek felkorbácsolása is visszaüthet, amennyiben nehezíti a reális önismeret kialakulását, illetve a kényszerítő körülményekhez való alkalmazkodást, mi több a hangulatkeltés és bűnbakképzés eredeti funkciójával, a közösség identitásának, kohéziójának erősítésével éppen ellentétesen tendenciákat erősíthetnek - tette hozzá.

A bűnbakképzés már bibliai időkből ismert. Valós társadalomlélektani funkciókat lát el az a rituálé, melynek keretében a közösség bűneit az áldozati bárányra hárítja, és így megtisztulva visszanyeri lelki békéjét - mondta Pók Attila. Kifejtette: a modernkori bűnbakkeresésnek (amely a bibliaitól eltérően ténylegesen bűnösnek tartja a bűnbakot) is vannak alulról jövő forrásai, reagálhat valós negatív társadalmi tapasztalatokra. Jelen van a mai magyar közéletben is, a pártok sokat beszélnek a múltról, megfigyelhető a kultuszépítés és a kultuszrombolás egyaránt. Példa erre Károlyi Mihály, az első világháború utáni őszirózsás forradalom vezetőjére vagy a trianoni Magyarországot negyed évszázadon át vezető Horthy Miklós.

Horthy személye arra is példa, hogy a kritikátlan, tényektől elszakadó dicsőítés ugyanúgy nem helyeselhető, mint a démonizálás. Egyoldalúság helyett differenciált látásmód kell, és ez nem csak a történelemtudomány belügye. Például a demokrácia nyilvánvalóan az egyik megkérdőjelezhetetlen alapértéke lett a modern Európának, amelyhez Magyarország is tartozik, miközben reálisan szemlélve azt is kár lenne tagadni, hogy ez a hatalom- és társadalomszervezési elv manapság sokak szerint súlyos hatékonysági problémákkal küszködik - jegyezte meg a történész.

Pók Attila szerint az ország jelenkori frusztrációját, rendszerváltással való elégedetlenségét jól kifejezi Zsidai Ágnesnek, az ELTE jogász kandidátusának előadásából kölcsönzött megfogalmazás, amely szerint "igazságot akartunk - mindenki a magáét -, de csak jogállamot kaptunk".