Géza, az európai szellemű fejedelem

kategória: Tudomány
2012 augusztus 20, hétfő - 19:38 | szerző: mti
Címkék: géza fejedelem, árpád-kor, magyar középkor, magyar történelem, történelem, címkefelhő
Hozzászólás: 1
Mindig pozitívan a Facebook-on is
A történész szerint a 21. században is tanulságul szolgálhat, ahogyan harcolt az érdekeinkért, ha ezt kényszerítette a sors.

Az uralkodó - egyelőre nem király, hanem fejedelem - kiházasítja lányait a szomszédos fejedelemségekbe, fiának pedig egy nyugati császárságból hoz feleséget. Ez a zseniális európai politikus munkálkodott a magyar állam kialakításán, és készítette elő a királyság megalapítását. Augusztus 20. alkalmából Géza fejedelemről Hidán Csaba történésszel Molnár Pál beszélgetett a Vasárnapi újságban.

Géza fejedelem elsősorban diplomáciai lépésekkel erősítette meg az országot. A quedlinburgi követjárás 973-ban az első jelentős nyugat-európai kapcsolatfelvételnek tekinthető: tizenkét főúr képviselte Magyarföldet a birodalmi gyűlésen. Előzőleg már Taksony vezér is próbálkozott keresztény térítők behívásával, ez azonban csak Gézának sikerült. Mindamellett kemény katonai eszközökkel is fellépett: Melknél is sikeres ütközetet vívott.


A magyar hadjáratok katonai sikersorozatként kerültek be a történelembe: csatáink túlnyomó részét megnyertük. Kalandozó seregeink az Ibériai félszigettől Bizáncig szereztek tekintélyt az államalapításon fáradozó magyar népnek. Óriási eredményük ezen küzdelmeknek a hatalmas földrajzi és politikai tudás, ami összegyűlt kalandozóink révén.

Maga az államalapítás több nemzedék munkája, a királyság 1000-ben történő bevezetése után is folytatódott. Az állam ismérveinek egy részét más Szent István színre lépése előtt viselte Magyarföld. A gézai hadsereg nélkülözhetetlen volt Istvánnak hatalma megerősítéséhez: Koppányt is, Gyulát is az apjától örökölt hadsereggel verte le a fejedelem, majd király. Géza fejedelem, miközben szövetségesévé tette Magyarföld szomszédjait, féltve vigyázta a kialakulóban lévő állam önállóságát. Ezzel mind a mai napig mintát ad.



Kapcsolódó cikkek
Megosztás:   Facebook Twitter iwiw
Print

Hozzászólás

anju szept. 20 : 10:39 Válasz erre
Nagggyon érdekes! Amíg más nemzet csatangolóit "felfedezőknek" mondjuk -mind amellett, hogy kiirtották az amerikai kontinens őslakosságát és irtják a világot ma is-, addig a mi rendfenntartó erőinket -lásd Bölcs Konstantin felkérését a Hun seregek részére - meg így titulálják. Ezt egyértelműen ellenünk fordították a későbbiekben -lásd Marcsa Terka történelemformáló aljasságait és fattyának tetteit nemzetünk ellen-, addig a mi őseink naná, hogy "kalandorok" voltak. Viszont úgy tudom, hogy ilyen jellegű portyákat annak idején, Nagy Sándor is elkövetett. Na, de Ő hódított(!) nemes megfontolásból!
-Nos, (szt. galen) kivételével a mi seregeink sem irtottak nemzeteket! Ott is csak azért tették, mert a helyi csuhások a győztes csata után, a megbékélés okán meg lettek invitálva a vitézek közé a vacsorára. Idő teltével azonban a csuhák alól, előkerültek az orvgyilkos tőrök és a mellettük ülő vitézeinket kezdték leszurkálni a csuhások "őszinte" modorával. Igaz tudtak ilyet tanulni a "nagykönyből", mert ott is meg van írva, hogy "tisztítsátok meg ...á-elt". Ez is micsoda nemes gesztus, -mint kard ki kard, szemtől szemben". Mire ezt az őrök észlelték, elkapták e "nemes" férgeket és lemészárolták azokat, egyet meghagyva hírvivőnek. Na, ezt nem így kellett volna megoldani! Hanem ketté négyelni és a világ négy sarkára elküldve kitűzni azokat, mint ahogy ezt az a "nemeslelkű(?)" tette, akinek azért csak levágták a jobb kezét, - "éltében vagy holtában" ahogy azt a nemzetárulókkal kell tenni a törzsszövetségben! Nos, ez is elgondolkodtató-. Tudniillik történ megint egy későbbi magyarázat, miszerint a magyarok gyilkolják a csuhásokat! Azokat igaz, amik orvul gyilkoltak. Ezzel el is jutottunk már akkor a modern hadviseléshez, mert a Nemzetközi Hadtörvények értelmében az orvul támadókat és a partizánokat azonnali statáriális eljárásban, ott ahol találják, kivégzik! Ezt a nemes gesztust is a mi ŐSEINK ajánlották, a fent említett példa okán a mai világnak! Az ilyen korai stratégiánkat ATILLA és ÁRPÁD FEJEDELMEINK vezették be és a mai napig ezt, az amerikai hadtudományi iskolákban tanítják. Miccsoda fejlettség!-
Nemes azért volt, mert nem rombolt le más szentélyeket, hanem az Ő szentélyeit a másik mellé emelte. Így tisztelték együtt a TEREMTŐT! Nem úgy a következő "hittérítők?", amelyek földig romboltak és rátelepedtek más szentélyekre. Emlékképen az avarok és a Dél-Amerikai ősi SZENTÉLYEK példáját ajánlanám. Miccsoda világra szóló r..mai kaotikus helyzet teremtődött.
Azonkívül meg ne feledkezzünk a hajdani seregek, társadalom fejlettségét tükröző győzelmeiről. Tudva lévő, hogy kiváló szervezéssel -logisztikával- lehetett csak ezeket a hadtesteket irányítani. Már akkor ezt tettük? Ennek apropóján, meg az önellátásunk tényén nagyon fejlett volt az a társadalom, amit csak úgy gézai seregnek titulálunk és az ivadéka örökölt. Majd a német aljasságok mint tőrbe csaló orvgyilkosok, árulás révén a "boldog királyné" jóvoltából legyilkoltak! Őt KOPPÁNY VEZÉR néven neveztek. Aztán megkaotozálták ezt a "őszinte?" cselekedetet is. Nos, a tisztánlátás kedvéért ennyit mára, nehogy megterheljem a mtat

Hozzászólás küldése

Felhasználónév:
Hozzászólások:

Kód beírása:

Újabb lehetséges krátereket fedeztek fel a Holdon
Gravitációs és topográfiai vizsgálati módszereket alkalmazva ausztráliai tudósok újabb lehetséges krátereket fedeztek fel a Holdon.
szerda 14:28
Új szubatomi részecskét fedezhettek fel japán és kínai fizikusok
Elképzelhető, hogy Japán és kínai fizikusok egymástól független kísérletekben bizonyítékot találtak egy eddig ismeretlen, négy kvarkból álló szubatomi részecske létezésére, amelyhez hasonlóval eddig nem találkoztak a tudósok.
szerda 13:25
Világhírű a magyar kócsagfigyelő kamera
A tíz legjobb webkamera közé került a Pro Vértes Közalapítvány kócsagfigyelő kamerája, a világ vezető szakoldalán, az Earthcam.com-on.
szerda 11:02
Veszélyeztetett Kelet-Rennel-korallzátony
Az UNESCO Világörökségi Bizottságának Kambodzsában zajló tanácskozásán Salamon-szigeteki Kelet-Rennel-korallzátonyát felvették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.
szerda 10:59
Közép-Európa legmodernebb kutatási célú adatközpontja az Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjában
Európában is kiemelkedő színvonalú kutatási célú adatközpontot avatott fel Orbán Viktor miniszterelnök, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Rolf-Dieter Heuer, a CERN főigazgatója az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban 2013. június 13-án. Közép-Európa legnagyobb, bruttó 8,5 milliárd forint összértékű beruházásával olyan adatközpont létesült, amely a következő két évtizedben mozgásba hozhatja a hazai tudományos kutatásokat és meghatározó jelentőségű lehet Magyarország nemzetközi kutatási és kutatás-fejlesztési projektekben való részvétele szempontjából. A magyar részecskefizikusok sikeres és elismert munkájára alapozva a Magyar Tudományos Akadémia és a magyar Kormány példaértékű összefogásával rekordidő alatt világszínvonalú európai kutatási infrastruktúra jött létre Budapesten.
szerda 10:54
Aláírták: 2016-tól indul az európai Mars-misszió
Európa nagyot lépett előre ama terveit illetően, melyek égisze alatt 2016-ban egy szatellittel, 2018-ban pedig egy landoló egységgel térképezné fel a Marsot.
kedd 14:51