Ezzel a programmal új szakasz kezdődik az indiai űrkutatásban, amely 2016-ra akar embert küldeni a világűrbe.
India jövőre űrszondát szeretne pályára állítani a Mars körül a bolygó klímájának és felszínének kutatására - jelentette be csütörtökön a dél-ázsiai ország űrkutató intézete (ISRO).
Megkezdjük a Mars-küldetést, amint zöld jelzést kapunk a tudományügyi minisztériumtól, és kijelölik az indítás időpontját a jövő év elején - mondta az intézet igazgatója.
A szonda pályára állításához egy 320 tonnás rakétát fognak használni, amelyet az ISRO Szriharikotában (Andra Prades állam) lévő űrközpontjából indítanak útnak.
A program 4-5 milliárd rúpiába (70-90 millió dollár) fog kerülni az intézet egyik vezetője szerint. A márciusban elfogadott költségvetésben a kormány 1,25 milliárd rúpiát hagyott jóvá e célra.
India 1963-ban kezdte űrprogramját, amellyel csökkenteni akarta függését a mesterséges holdak külföldi felbocsátásától. A nemzetközi piacra 2007-ben lépett ki, amikor egy olasz műholdat állított pályára.
Egy évvel később Izrael egyik kémműholdját lőtte fel. A program 2010-ben súlyos kudarcot szenvedett, amikor egy rakéta letért a pályájáról, felrobbant, majd a Bengáli-öbölbe zuhant.
Elképzelhető, hogy Japán és kínai fizikusok egymástól független kísérletekben bizonyítékot találtak egy eddig ismeretlen, négy kvarkból álló szubatomi részecske létezésére, amelyhez hasonlóval eddig nem találkoztak a tudósok.
Az UNESCO Világörökségi Bizottságának Kambodzsában zajló tanácskozásán Salamon-szigeteki Kelet-Rennel-korallzátonyát felvették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.
Európában is kiemelkedő színvonalú kutatási célú adatközpontot avatott fel Orbán Viktor miniszterelnök, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Rolf-Dieter Heuer, a CERN főigazgatója az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban 2013. június 13-án. Közép-Európa legnagyobb, bruttó 8,5 milliárd forint összértékű beruházásával olyan adatközpont létesült, amely a következő két évtizedben mozgásba hozhatja a hazai tudományos kutatásokat és meghatározó jelentőségű lehet Magyarország nemzetközi kutatási és kutatás-fejlesztési projektekben való részvétele szempontjából. A magyar részecskefizikusok sikeres és elismert munkájára alapozva a Magyar Tudományos Akadémia és a magyar Kormány példaértékű összefogásával rekordidő alatt világszínvonalú európai kutatási infrastruktúra jött létre Budapesten.
Európa nagyot lépett előre ama terveit illetően, melyek égisze alatt 2016-ban egy szatellittel, 2018-ban pedig egy landoló egységgel térképezné fel a Marsot.
Miután 2012-es sarki nyár végén minden korábbinál kisebbre zsugorodott az Északi-sarkvidék jege, a klímakutatók további olvadási rekordokra számítanak az idén. Ha nincs elég hűvös a ...
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának a házszabályt módosító indítványa alapján a Demokratikus Koalíció (DK) ismét frakcióalapítási kérelmet nyújt be a parlamentnek.
A környék négy települését is bekapcsolva indul buszközlekedési fejlesztés Hévízen és térségében: a fürdővárosban új buszpályaudvar épül, korszerűsítik és kiegészítik a a a ...