Megvalósulhat a nikotin elleni védőoltás, ha embereknél is meg tudják ismételni azon egérkísérlet eredményeit, melynek során génterápiás vakcinával gátolták meg, hogy a nikotin eljusson az állatok agyába.
Nikotin elleni védőoltást kaphatnak a jövőben az erre igényt tartó dohányosok, ha embernél is sikerül megismételni amerikai kutatók eredményét, akik egereknél génterápiás vakcinával akadályozták meg, hogy eljusson agyukba a nikotin.
Az alkalmazott vakcina egy gént juttatott be az állatok szervezetébe: az általa kódolt antitest akadályozta meg, hogy a nikotin eljusson agyukba, ahol függőséget okozó hatását kifejthette volna. A Science Translational Medicine című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint 85 százalékkal csökkent a függőséget okozó vegyület szintje a vakcinált egerek agyában.
"Ha nikotint adunk az egereknek, azok ugyanúgy lenyugodnak tőle, mint az ember. Kevesebbet szaladgálnak, vérnyomásuk csökken, szívritmusuk visszaesik" - idézte Ronald Crystal kutatót, a New York-i Weill Cornell orvosegyetem munkatársát a LiveScience című tudományos portál.
A vakcina egy ártalmatlan vírust használ arra, hogy egy gént bejuttasson az egerek májsejtjeibe. A szóban forgó gén egy antitestet kódol, egy olyan fehérjét, amelyet egyébként az immunrendszer termel, hogy megjelölje a betolakodókat. Ebben az esetben a betolakodó, így az antitest célpontja a nikotin.
Az egérkísérletben használt gén sikeresen épült be az állatok májsejtjeibe, és kezdte termelni az antitesteket. Azt is megmutatták a kutatók, hogy a termelődött antitestek képesek voltak a nikotinmolekulákhoz kapcsolódni és megakadályozni, hogy elérjenek a rágcsálók agyába. Az így vakcinált egerek a későbbiekben nem reagáltak a nikotinra, nem tapasztalták náluk azokat az élettani és viselkedési tüneteket, amelyek korábban megfigyelhetők voltak a nikotin hatására.
A dohányos kezdeti pszichológiai függését, vágyódását nem enyhíti a vakcina, de a cigaretta elszívása után nem érezne semmiféle hatást, ezért vélhetően könnyebben mondana le róla. Az emberi kipróbálás előtt még állatkísérletekben tesztelik a módszer biztonságosságát és hatékonyságát.
A nikotinról
Elsősorban az idült hörghurut, a tüdőrák, a rosszindulatú daganatos betegségek (méhnyakrák, szájüregi rákok, hólyagrák, hasnyálmirigyrák, gégerák), a szívbetegségek és a magas vérnyomás kockázatát emeli. Terhesség alatt magzati fejlődési rendellenességhez, koraszüléshez, vetéléshez vezethet. Rossz hatással van a szexuális vágyra is.
A WHO felmérései szerint körülbelül a világ lakosságának egyharmada dohányzik. A fejlődő országokban ez a férfiak 48%-a és a nők 7%-a dohányzik, míg a fejlett ipari társadalmakban a férfiak 42%-át és a nők 24%-át érinti. Évente 4 millióan halnak meg a nikotinfüggőség miatt, ez az arány 2030-ra elérheti az évi 10 milliót is. A dohányzás kérdése ma 250 millió gyermeket és serdülőt érint, akiknek egyharmada a fejlődő országok szülötte. Magyarországi adatok szerint a 13-16 éves fiatalok 70%-a próbálta ki a cigarettát, egyharmaduk rendszeresen dohányzik.
A nikotin hatása kettős: egyszerre élénkít, javítja a figyelmet, ugyanakkor nyugtató hatása is van, oldja a feszültséget. Serkenti az emésztést. Egy idő után elmúlik ez a kellemes érzés, és az eredetinél rosszabb hangulat alakul ki, ami késztetést jelent a következő cigaretta elszívására. Azonos hatás eléréséhez azonban egyre nagyobb mennyiségre van szükség a hozzászokás miatt. Megvonási tünetek: sóvárgás, ingerlékenység, türelmetlenség, nyugtalanság, fejfájás, koncentrációzavarok, általános rosszullét. Romlik a gondolkodás, fokozódik az étvágy, megjelenhetnek különböző alvászavarok.
Leszokáskor a nikotinfüggő szenvedélybetegeknek egyszerre kell szembenézniük a lelki (szertartás, hangulat, jó érzés), és fizika megvonási tünetekkel. A dohányzásról való leszokás történhet egyik napról a másikra, vagy folyamatosan, fokozatos csökkentéssel is. Az adag csökkentését érdemes szakorvos irányítása alatt végezni. Nikotinpótló módszerek: tapasz, orrspray, rágó, cukorka, inhalátor. A dohányzásról való leszokás nem könnyű, a mai egészségpolitika célja a függőség kialakulásának megelőzése betegoktatással, dohányzás elleni kampánnyal, felvilágosítással.
A tanácskozást a Görgey Artúr Társaság (GAT) rendezte abból az alkalomból, hogy a cseh főváros történelmi központjában egy éve emléktáblát avattak Görgeynek, a neves kémikusnak és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hadvezérének.
Kikelt az első fióka annak a gemenci fekete gólyapárnak a fészkében, amelynek életét webkamerán követhették figyelemmel a természetbarátok a gemenci erdőgazdaság honlapján.
Semmi nem haladhat gyorsabban a fénynél, ami kizárja a fénysebességnél gyorsabb utazást, van azonban egy kiskapu Einstein általános relativitás elméletében. Nem az űrhajónak kell mozognia, hanem a körülötte levő térnek. A NASA tudósai ennek a lehetőségnek az első gyakorlati tesztjén dolgoznak.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek sikerült egy, a szülők által kevéssé látogatott fészekből kimentett tojást mesterséges körülmények között kikeltetni.
Legalább 1,5 milliárd éves vízlencséket fedeztek fel tudósok egy kanadai bánya mélyén. Szerintük olyan őskori mikrobák lehetnek benne, amelyeknek a leszármazottaik ma is élnek.
A NASA hosszú életű Opportunity marsi robotja lett a Földön kívüli felderítés új amerikai bajnoka, miután megdöntötte az egyik Apollo-holdjáró több mint 40 éves távolsági rekordját.
A Tannhäuser, a Lohengrin, a Trisztán és Izolda, A walkür és Az istenek alkonya című Wagner-operákból hangzanak el részletek szerda este, a zeneszerző születésének 200. évfordulóján ...
Az LMP nyílt levélben kéri a magyar EP-képviselőket, hogy ne támogassák az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti új agrár-szabadkereskedelmi megállapodást, mert a tengeren ...
Magyarországon folyamatosan nő a méhcsaládok és a méhészek száma: az országban több mint 20 ezren foglalkoznak méhészettel, a méhcsaládok száma pedig meghaladta az egymilliót - Gere a ...
A Soproni Petőfi Színház ad otthont idén a magyar költészet legnagyobb Kárpát-medencei seregszemléjének, a Kaleidoszkóp VersFesztiválnak, amelynek Buda Ferenc Kossuth-díjas költő lesz ...