Az elhízás és a diabétesz nem feltétlenül kettős átok, ahogyan hinnénk, a cukorbetegséggel diagnosztizált túlsúlyos és kövér emberek ugyanis tovább élnek, mint karcsúbb társaik.
A Journal of the Medical Association (JAMA) című szakfolyóiratban ismertetett megállapításokra öt korábbi tanulmány adatainak elemzésével jutottak amerikai kutatók.
Mercedes Carnethon kutatásvezető, a chicagói Feinberg orvosegyetem és az Északnyugati Egyetem munkatársa szerint ezt a kövérségparadoxont korábban is megfigyelték már olyan krónikus betegségeknél, mint a szívelégtelenség és a veseelégtelenség.
Az eredmény azonban nem jelenti azt, hogy a hízás jó módszer lenne ezen betegségek kimenetelének a javítására. Valójában nagyobb a valószínűsége annak, hogy nem a többletsúly véd, hanem valamiképpen esendőbb az egészségük azoknak a vékony emberek, akik cukorbetegek lesznek. "Talán ezeknél a személyeknél genetikai háttere van a diabétesz kialakulásának, ezért nagyobb a mortalitásuk. Azoknál a normál testsúlyú embereknél, akiknek cukorbetegségük van, különösen magas a halálozási arány" - magyarázta Carnethon.
Az összesített és elemzett követéses tanulmányok résztvevői között 2600-nál alakult ki 2-es típusú cukorbetegség, közülük 12 százalék testsúlya normális volt a diagnózis idején. A túlsúlyos és az elhízott emberek körében évente 1,5 százalék volt a halálozási arány, miközben a normál testsúlyú emberek között évente 2,8 százalék.
Miután a szív- és érrendszeri betegségek egyéb kockázati tényezőit is figyelembe vették számításaikban a kutatók - így a kort, a vérnyomást, a koleszterinszintet és a dohányzást -, a vékony embereknél több mint kétszer nagyobb éves halálozási kockázatot találtak, mint a nagyobb testsúlyúaknál.
Carnethon úgy véli, hogy az eredmények ismeretében az orvosoknak fokozottan oda kellene figyelniük azokra a pácienseikre, akik normál testsúlyúak, amikor cukorbetegséget diagnosztizálnak náluk.
Kínai kutatóknak sikerült az éghajlatváltozás kutatását szolgáló, három - igen hosszú - jégmintát venniük a Föld legmagasabb hegyéről, a Csomolungmáról (Mount Everest).
Részben fellebbent a fátyol a kétéltűekhez tartozó szalamandra különös titkáról: ausztráliai tudósok megállapítása szerint az állat immunrendszerében rejtőzik a kulcs rendkívüli képességéhez, amellyel vissza tudja növeszteni gyakorlatilag teste bármely részét, beleértve végtagjait, izmait, gerincét, agy- és szívszövetét.
Közösen vásárolt kvantumszámítógépet a Google és a NASA az egyetlen gyártótól, a kanadai D-Wave-től, melynek gépeivel kapcsolatban még kérdéses hogyan működnek és vajon gyorsabbak-e hagyományos társaiknál.
Az öngyilkossági ráták meredek emelkedésével az Egyesült Államokban egyre több pszichiáter véli úgy, hogy az öngyilkos hajlamot hangulatzavarból eredő viselkedés helyett betegségként kell kezelni.
Az elmúlt évtized hőmérsékleti adatai szerint van esély, hogy a nemzetközi egyesség által célul kitűzött 2 Celsius fokos globális felmelegedés alatt maradjunk.
Mintegy kilenc kilométer hosszú kerékpárút építése kezdődik meg júniusban a Velencei-tó déli partján, a 730 millió forintos fejlesztés várhatóan az idén befejeződik - közölte a a ...
Áprilisban 11,278 milliárd forintnyi pénzügyi tranzakciós illetékbevétel folyt be a költségvetésbe - tudta meg a Figyelő. Ez az elmúlt hónapok legalacsonyabb havi adata, az tervezett sem ...
Részben fellebbent a fátyol a kétéltűekhez tartozó szalamandra különös titkáról: ausztráliai tudósok megállapítása szerint az állat immunrendszerében rejtőzik a kulcs rendkívüli ...
Nem kell bejelenteni az adóhatósághoz idén január elsejétől, ha egyenesági rokonok (szülő, gyermek, nagyszülő, dédszülő) bármekkora összegű ingóságot ajándékoznak egymásnak.