Szabó Attila nyerte az észtországi Tartuban rendezett 43. Nemzetközi Fizikai Diákolimpiát.
A magyar diák az összetett versenyen belül az elméleti vetélkedést is megnyerte, míg a gyakorlati fizikában a tajvani Kaj-csi Huang (Kai-Chi Hunag) végzett elsőként, aki viszont az összesített végeredmény szerint csak az ötödik lett.
Az észt közszolgálati rádió és televízió honlapján hétfőn közölt tudósítás szerint a tartui versenyben 80 ország 378 diákja indult. A diákolimpián közülük 45-en nyertek aranyérmet, 71-en ezüstérmet és 92-en bronzérmet, további 63 részvevő elismerő diplomával térhet haza.
Elképzelhető, hogy Japán és kínai fizikusok egymástól független kísérletekben bizonyítékot találtak egy eddig ismeretlen, négy kvarkból álló szubatomi részecske létezésére, amelyhez hasonlóval eddig nem találkoztak a tudósok.
Az UNESCO Világörökségi Bizottságának Kambodzsában zajló tanácskozásán Salamon-szigeteki Kelet-Rennel-korallzátonyát felvették a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.
Európában is kiemelkedő színvonalú kutatási célú adatközpontot avatott fel Orbán Viktor miniszterelnök, Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Rolf-Dieter Heuer, a CERN főigazgatója az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontban 2013. június 13-án. Közép-Európa legnagyobb, bruttó 8,5 milliárd forint összértékű beruházásával olyan adatközpont létesült, amely a következő két évtizedben mozgásba hozhatja a hazai tudományos kutatásokat és meghatározó jelentőségű lehet Magyarország nemzetközi kutatási és kutatás-fejlesztési projektekben való részvétele szempontjából. A magyar részecskefizikusok sikeres és elismert munkájára alapozva a Magyar Tudományos Akadémia és a magyar Kormány példaértékű összefogásával rekordidő alatt világszínvonalú európai kutatási infrastruktúra jött létre Budapesten.
Európa nagyot lépett előre ama terveit illetően, melyek égisze alatt 2016-ban egy szatellittel, 2018-ban pedig egy landoló egységgel térképezné fel a Marsot.
Csillagászok rábukkantak a világegyetem eddig észlelt legnagyobb üres területére. A hatalmas, közel egymilliárd fényév átmérőjű lyukban sem hagyományos, sem sötét anyag nem A az ...
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint közvetlenül 206 ezer embert veszélyeztetett az árvíz, közülük 1570 ember kellett kitelepíteni. Az árvíz mint ...
Az árvízzel érintett területeken a takarítással egy időben a károk felmérése is tart. A biztosítók arra figyelmeztetnek, hogy a tulajdonosok minél gyorsabban tegyenek bejelentést.