Több százezer kerámiatöredéket, bronztárgyak és érmék ezreit, nagyon sok ékszert és csontfaragványokat találta eddig az ELTE régészei az ókori Brigetio (Komárom-Szőny) feltárásai során - mondta Borhy László egyetemi tanár, az ELTE ókori régészeti tanszékének vezetője a hétfőn kezdődő újabb ásatási szezon alkalmából.
A feltárások huszonegy éve kezdődtek, az idei ásatási szezon lesz a huszadik, mivel az egyik évben terepmunka helyett a leletek feldolgozással foglalkoztak. "Brigetio felépítését, szerkezetét, történetét Magyarországon Aquincuméval lehetne összehasonlítani" - emelte ki a tanszékvezető. Ismertetése szerint elsődlegesen a légiótábor jött létre, amelynek a vonzáskörzetében kialakult a táborváros, a katonai városnegyedtől 2-3 kilométerre pedig a bennszülött népesség lakhelyeként szolgáló civil település létesült.
"Egy hármas településkomplexumról van szó, amelynek a létrejöttét, mindennapjait a katonaság jelenléte határozta meg. Ez adta meg a jelentőségét is, hiszen az egykori római határ, a limes mentén jött létre. Brigetio, amely a Severusok alatt élte virágkorát, valamikor a második század végén, a harmadik század elején municipiumrangot kapott, később egy feliratban már coloniaként említik. Tehát végigjárta azt a ranglétrát, amelyet a római városok végigjárhattak" - magyarázta a régész.
Az ásatások a municipiumnak, az egykori polgárvárosnak a központjában folynak, amelynek a jelenlegi ismeretek szerint szabályos szerkezete volt. "Az egymással párhuzamosan futó és egymást derékszögben metsző utcák rendszeréből úgynevezett insulák jöttek létre a polgárváros területén. Egy insulát már majdnem teljes egészében feltártunk, és sikerült megismernünk vele határos két insula kezdetét is" - mondta. (Az insula különálló ház vagy házcsoport, amelyet minden más épülettől utcácskák választottak el; gyakran így nevezték a magában álló bérházakat is.)
Az ásatások tanúsága szerint egy körülbelül 50 méter széles insula három, egymással párhuzamos, észak-déli kiterjedésű, hosszúkás telekre tagolódott. Északi oldalukon egységesen lakóépületek helyezkedtek el, a déli részén pedig nagyjából egyazon a magasságban kezdődtek a gazdasági udvarok, majd a kertek következtek. "Nagyon díszes lakóépületek voltak, amelyeket egymástól keskeny kis sikátor választott el" - jegyezte meg Borhy László.
Az idei ásatási szezonnal kapcsolatban elmondta, hogy tavaly az első insulától keletre elhelyezkedő insula nagy kiterjedésű gazdasági udvarát tárták fel. A legkorábbi időszakban ezt kaviccsal borították, később, talán valamilyen pusztítás után, építési törmelékkel töltötték fel, fél méterrel megemelve a szintjét. A továbbiakban visszabontották az épületeket, a gazdasági udvart pedig kőlapokkal burkolták.
"Az északi oldalon sikerült megtalálnunk az udvar 2-3 méter széles, faragott kövekkel szegélyezett kapubejáratát. Az udvar alatt egy 20 méteres csatornaszakaszt találtunk, amelyet az idők folyamán használaton kívül helyeztek és feltöltöttek. Az idei ásatások egyik célja, hogy elvégezzük a gazdasági udvar pontos periodizációját, megismerjük a feltöltések, megújítások sorát, illetve megvizsgáljuk az ókorban visszabontott épületek maradványait és a csatornát" - sorolta a feladatokat a tanszékvezető. Hozzátette, hogy a vizsgálatok azért is lényegesek, mert a feltöltésbe korabeli tárgyak, kerámiadarabok is belekerültek.
"Számunkra ez a kronológia szempontjából nagyon lényeges - mutatott rá a régész, aki érdekességként megemlítette, hogy az épület alapozási árkából egy 20 centiméteres cseppkőtöredék került elő. - Valamelyik brigetiói polgár kitört egy darabot a cseppkőoszlopból, és talán szuvenírként magával hozta." A régészek megpróbálnak tovább haladni a komplexum déli részén a kertes, udvaros részben, azaz egyszerre két insulában végeznek feltárásokat.
Borhy László kitért arra, hogy július 25-én nyílik a komáromi Klapka György Múzeum új időszaki kiállítása, amely a brigetiói iparosokat - bronzműveseket, üvegműveseket - mutatja be. Ezt megelőzően a régészek nyílt napot tartanak a szőnyi vásártéren, ahol az érdeklődőknek bemutatják az idei ásatási eredményeket.
A tanácskozást a Görgey Artúr Társaság (GAT) rendezte abból az alkalomból, hogy a cseh főváros történelmi központjában egy éve emléktáblát avattak Görgeynek, a neves kémikusnak és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hadvezérének.
Kikelt az első fióka annak a gemenci fekete gólyapárnak a fészkében, amelynek életét webkamerán követhették figyelemmel a természetbarátok a gemenci erdőgazdaság honlapján.
Semmi nem haladhat gyorsabban a fénynél, ami kizárja a fénysebességnél gyorsabb utazást, van azonban egy kiskapu Einstein általános relativitás elméletében. Nem az űrhajónak kell mozognia, hanem a körülötte levő térnek. A NASA tudósai ennek a lehetőségnek az első gyakorlati tesztjén dolgoznak.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakembereinek sikerült egy, a szülők által kevéssé látogatott fészekből kimentett tojást mesterséges körülmények között kikeltetni.
Legalább 1,5 milliárd éves vízlencséket fedeztek fel tudósok egy kanadai bánya mélyén. Szerintük olyan őskori mikrobák lehetnek benne, amelyeknek a leszármazottaik ma is élnek.
A NASA hosszú életű Opportunity marsi robotja lett a Földön kívüli felderítés új amerikai bajnoka, miután megdöntötte az egyik Apollo-holdjáró több mint 40 éves távolsági rekordját.
Elutasította a Semmelweis Egyetem Schmitt Pál felülbírálati kérelmét, amelyben a volt államfő azt kérte, semmisítsék meg a kisdoktori címe visszavonásáról szóló határozatot. Erről ...
A tervek szerint május 20-án indul a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció - Kollár Lajos, Erőss Zsolt, Kiss Péter és a szlovák Jaroslav Dudka - a 8586 méter magas Kancsendzönga ...
Felavatták Esterházy János egész alakos bronzszobrát szerdán a főváros XII. kerületében, a Gesztenyés kertben, ahol Áder János köztársasági elnök arról beszélt: a nemzet belső az ...
Premio Mondello nemzetközi irodalmi díjat adnak át Esterházy Péternek a csütörtökön megnyílt 26. Torinói Nemzetközi Könyvszalonon, amelynek idei díszvendége Chile. Esterházy Péter a ...